„Azzal, hogy feladom a minőség szempontját, messzemenő következményű folyamatokat indítok be. Lehet úgy értékelni egy írót is, hogy hányan olvassák, hányan veszik meg a könyvét, de lehet úgy is nézni, hogy melyik a jó szöveg és melyik nem.”
A Kárpát-medence kiterjedt szántóföldjeinek megműveléséhez nagy mennyiségű igaerőre volt szükség. Ez a jószág, ami a fogalmat kiterjesztve vagyont is jelentett, volt az alapja a gazdálkodásnak. Az eke elé befogott ökör egyszerre szolgált vonóerőként, élelemként vagy akár gyorsan értékesíthető árucikként, mely a maga lábán megy el a piacra.
A Jackfall a hagyomány, a minőség és a modern gondolkodás szinergiája. Olyan maradandó entitás, mint amilyen a 19–20. század fordulóján az európai építészetben uralkodó, városképeket máig meghatározó eklektika volt, ami tulajdonképpen historizálva gyűjtötte egybe korábbi korok stílusának értékeit.
A baromfi szakmai szervezetek szerint hazánk képes lenne arra, hogy újra Európa legnagyobb baromfitenyésztője és exportőre legyen.
Az ötvenes-hatvanas évek kiváló sporteredményeit gyakran hozzák összefüggésbe a kommunista rezsim politikájával, ám ez csak részben igaz, mivel a trianoni katasztrófa után Klebelsberg Kunó miniszter, a Bethlen-kormány legerősebb embere széles alapokra helyezte a sportéletet.
Közép-Európában a labdarúgás az identitás terepe lett a Monarchia szétverése után. Három központ, Bécs, Prága és Budapest versengett egymással a futballhatalmi pozícióért.
A legendákban az a jó, hogy ha véletlenül kevés bennük az igazság, akkor is igazak. Mesélik, amikor Mészáros Ferenc 31 évesen a portugál Sportinghoz igazolt, az első edzőmeccsén nyomokat hagyott a szurkolókban és az edzőjében.
Amikor egy-egy borfesztiválon vagy más alkalomból kóstolok, szeretek minden tétellel megismerkedni egy-egy nyelet erejéig, aztán a legjobból azokkal a szavakkal kérek, hogy „tessék önteni egy nagy pohárral, jó kedvvel, bőséggel, ahogy a Himnusz mondja”.
És hát az a gyep, az a szép, zöld gyep. Sztorik tucatjai lódulnak meg, s milyen érdekes, hogy a gólok, az atlétikai világcsúcsok, a gyepre építhető, parkettás kosárlabdapálya fölemlegetése mellett előjönnek a Népstadion életét meghatározó speciális történetek. Amikor X vagy Y elvtárs átnyúlt a szakemberek feje fölött, és a szénakupacok között kellett edzést tartani. Vagy amikor a pártközpontból soron kívüli locsolást rendeltek el, és estére megjött az eső.
Csatárként kezdte, és ez egész pályafutására kihatott, mivel védőként tudott a támadók eszével gondolkodni, és mindig feltalálta magát az ellenfél kapuja előtt.
Élénken él az öregebbek emlékezetében, hogy az 1978-as BEK-döntőben a Bruge csapatában szerepelt egy magyar fiatalember hátközépig érő hajjal.
A történeti múltban, amikor minden kiejtett vagy leírt mondatnak, minden köszönésnek, bóknak, ellenkezésnek, szolgálatnak, gesztusnak, kóstolónak helye volt az időben és a térben, szóval, amikor még ablakot nyitottak egymásnak az emberek, akkor még képesek voltak értékelni a tüzes, esendő, fűszeres és asszonyosan lágy kadarkát.