Oldal kiválasztása

1961 és 1970 között a magyar válogatott 81 mérkőzést játszott, a mérlege 45-16-20, a gólaránya 158:101. Ellenfelünk, Csehszlovákia 67 meccsén 31-11-25-ös mérleget ért el. A marseille-i vb-selejtező rájátszás a 32. találkozó volt a két válogatott történetében. 16 magyar győzelmet, 8 döntetlent és 7 csehszlovák győzelmet mutatott a statisztika.

De miért kellett kitennünk magunkat a rájátszásnak? Az 1970-es vb-re kvalifikáló sorozatban Csehszlovákia, Írország és Dánia volt az ellenfelünk. Papírforma szerint a dánokat oda-vissza vernünk kellett volna, hiszen az északiakat addig ötből ötször győztük le. Az írek elleni mérlegünk – még a harmincas évekből – két győzelem és három döntetlen volt, így az itthoni győzelem mellett idegenbeli döntetlen látszott reálisnak. Ha a csehszlovákok ellen pozitív mérleggel zárunk, irány Mexikó.

1969-ben májustól decemberig gyorsan lepergett a hét meccs. 2:0 itthon a csehek ellen, 2:1 ide Dublinban, de jött a váratlan vereség (2:3) Koppenhágában, megfejelve Albert súlyos sérülésével. Elkerülhető lett volna a baj, ha a szövetségben körültekintően járnak el. A válogatott ugyanis úgy utazott el a selejtezőre, hogy az Újpesti Dózsa játékosai (Szentmihályi, Káposzta, Göröcs, Bene és Dunai II) a reggel hatkor esedékes repülőút előtt késő éjjel kerültek ágyba a Newcastle elleni VVK-döntő után. Ezután Prágában 3:3-at értünk el, de a 48. percben még mi vezettünk 3:1-re. Az NDK-ból hazalízingelt Sós Károly szövetségi kapitány működése nagy valószínűséggel ugyanannyira hatott negatív irányban a válogatott teljesítményére, mint az, hogy egyre több volt a megegyezéses és lelazsált meccs a hazai bajnokságban.

Mindenképp szerencsétlen húzás volt a kapitányváltás. Illovszkyval már továbbjutottunk az 1968-as Eb selejtező-csoportjából, az NDK elleni utolsó meccsnek nem volt tétje. Kikaptunk 1:0-ra, és Csanádi Árpádnak, az OTSH elnökhelyettesének megtetszett a keletnémetek erőfutballja, és hát a kispadon Sós Károly ült. Csanádi elterjesztette, hogy Sós mennyivel alkalmasabb, mint Illovszky, erre utóbbi sértődötten lemondott, Sóst pedig nyolc év külszolgálat után hazarendelte a pártállam. A csapatkapitány Göröcs Jánost idézzük az FFT magazin alapján: „Sós Károly hosszú évek óta nem élt Magyarországon, nem is ismerte a játékosokat, mások súgására állította össze a csapatot, nem is minden válogatott játékosról tudta, hogy kicsoda. (…) Csehszlovákia ellen idegenben három egyre vezettünk a szünetben, és elkövette azt az óriási hibát, hogy lecserélte a szünetben Mészölyt, aki pedig remekül játszott. Vagyis csak lecserélte volna, mert amikor láttam, hogy a félidőben már zuhanyozik, csapatkapitányként mondtam a kapitánynak, hogy ilyet nem tehet, és engedje vissza a pályára Kálmánt. Így is történt, aztán a második félidő elején, pár perccel a kezdés után cserélte le, amikor már nem járhattam közbe az érdekében. Ha ott nem engedjük ki a győzelmet, Marseille-re sohasem került volna sor.”

De sor került. A csehszlovákok átgázoltak rajtunk. Még ma is fáj az az 1:4. A sorsdöntő meccsre a szállodából késve indultunk el, mert a csapatnak várnia kellett a hasmenéssel küszködő MLSZ-elnökre, Hegyi Gyulára. A vb-indulásról döntő meccsre a játékosok a dugóba került buszban öltöztek át, idejük sem volt bemelegíteni. És ott volt a másik gond: a vezetők soha addig nem látott prémiumot helyeztek kilátásba, s ahogy egyikük fogalmazott: „onnantól az járt a fejünkben, mi van, ha elbukjuk?”

1969, Marseille. Adamecz szabadrúgásgólja. Szentmihályi rosszul helyezkedett, a labda a rövid sarokba csavarodott. 3:0

Elbuktuk.

<a href="https://nqv.hu/szerzo/denestamas/" target="_self">Dénes Tamás</a>

Dénes Tamás

labdarúgó szakíró, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Országos Szövetségének főtitkára, a Meggypiros mezben című könyv társszerzője.

Legfrisebb bejegyzések

Mi, svábok
Kebtanoda kutyasport egyesület
Patikák és patikusok