Élénken él az öregebbek emlékezetében, hogy az 1978-as BEK-döntőben a Bruge csapatában szerepelt egy magyar fiatalember hátközépig érő hajjal. A legenda szerint Vitray Tamás, az egyetlen magyar tévécsatorna sportriportere ki sem ejthette a nevét, lévén az érintett, Kű Lajos disszidens (magyarul: engedély nélkül hagyta el a szocializmust építő Magyar Népköztársaságot). Vitray egyébiránt kiejtette Kű nevét, kompenzálásként hozzátette, hogy a belga élklub oly nagy bajban van sérülések és eltiltások miatt, hogy a magyart a harmadik csapatból vették elő. Az igazság az, hogy egyéves eltiltását töltötte, mivel a korszakban a disszidálást a „béketábor” nyomására így büntette az UEFA, s a BEK-döntő előtt csak egy mérkőzésen szerepelt a belga bajnokcsapatban.
A Meggypiros mezben című lexikon szócikke:
Válogatottsága: 8 (1).
1972: ROM-HUN 2-2, HUN-ROM 2-1, SWE-HUN 0-0, URS-HUN 1-0, BEL-HUN 2-1 (1), HUN-DEN 2-0, HUN-GDR 2-0, POL-HUN 2-1.
Mérlege: 3-2-3.
Klubjai: Videoton SC (1968-1968), Ferencvárosi TC (1968-1974), Vasas SC (1974-1975), Volán SC (1975-1977), Club Brugge KV (1978-1980), Buffalo Stallions (1980-1981), SC Eisenstadt (1981-1983), FC Mönchhof (játékos-edző, 1983-1984).
Szülővárosában hamar feltűnt kiemelkedő ügyességével. Az inas-csontos, technikás középpályás Fehérvárról került a Ferencvároshoz, ahol középcsatárként szerepeltették, majd egy sorral hátrébb került. 1972-ben lejátszotta az összes válogatott mérkőzését. Szerette a laza életvitelt, ezért előbb a Vasashoz, onnan a másodosztályú Volánhoz került. Kalandos úton hagyta el az országot, el is tiltották, de odakint valahogy ráébredt arra, hogy a profi világban nem célszerű az éjszakát járni. Pályafutásának sikerei: olimpiai ezüstérmes (1972), EB 4. helyezett (1972), 2-szeres magyar kupagyőztes (Ferencvárosi TC 1972, 1974), belga bajnok (Club Brugge 1979-1980), UEFA-Kupa elődöntős (Ferencvárosi TC 1971-1972), BEK-döntős (Club Brugge 1977-1978).
Az Aranycsapat alapítvány elnöke.
