Oldal kiválasztása

Nyári emlékek októberben – 4.

Szerző: | 2021. október 26. | Nektár | Címkék:

„Nyáron a pincébe menekül az ember. Laptop, bor, pohár. Elindulnak a gondolatok.” – írta 2021 júliusában Dlusztus Imre. „Nyáron jó visszagondolni a télre, a tél / hangulataira. Télen meg fordítva, és / ez sem meglepő. (…) Szeretem az elmúló dolgokat az októberi estében. A ködöt a lámpafényben. / Talán ez lehet az oka, hogy nyáron / szívesen gondolok vissza a télre. (…) azt mindenképp szeretem, ahogy ilyenkor a télre gondolok.” – írta 1999-ben, Ami helyet című, hamisítatlan októberi hangulatot árasztó verseskötetében Borbély Szilárd. Az emlékezés helye és ideje végtére is nem a nyár, sem a tél, hanem az átmenetek évszaka, az ősz, amely mindig a legszebb, a legtisztesebb távolságra esik az emlékek tárgyától. A letisztult formák, a szüret ideje maga.

Egy kicsit fényezem magam. 1999-et írtunk, akkori cégem, a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó (ahol a társaság ügyvezető igazgatója, a két napilap főszerkesztője és a német-magyar cég néhány százalékos tulajdonosa voltam) szervezte a szegedi borfesztivált, s ennek keretében a borversenyt is. Magamat a vörösboros zsűribe osztottam be, így hozzánk jutottak a rozék is. Idősebbek emlékezhetnek, hogy túl sok rozé akkoriban még nem volt a piacon. Én ebben az évtizedben elég sok időt töltöttem Nizzában és környékén (korábban francia-magyar vegyesvállalat voltunk), így komoly kapcsolatot alakíthattam ki a provence-i rozékkal. Szóval úgy éreztem, hogy képben vagyok.

Kihozták az első tételt, és én udvariatlanul felkiáltottam, hogy „Ez szenzációs!”. A másik négy zsűritag, mind gyakorlott borász, a tekintetével azt mondta, hogy ne lelkesedjek. Én 96 pontot adtam neki, ami erősen szokatlan az első tételnél, mivel a borsort összeállító szakemberek igyekeznek erősorrendet is összerakni, vagy legalább is az egyszerűbbtől indulnak az összetettebb felé.

Felkiáltásom arra volt jó, hogy Sajgó Gábor a desszertboros zsűriből kért egy kóstolót, és azt mondta, hogy valóban nagyon szép. Ettől fölbátorodva a verseny végén visszakóstolást kértem. Két másik zsűri is bírált, az átlag 95 pont fölött volt. Így lett a Szegedi Borfesztivál Bora a Frittmannék első rozéja. Frittmann János később mindig megemlékezett arról, hogy az első lökést Szeged adta nekik.

Jó néhány évvel később János a nyüzsgő téren kikapott a tömegből, és azt mondta: „Téged kereslek, hoztam neked valamit.” Nagy megtiszteltetés volt. Odaaraszoltunk a standjukhoz, a hátsó ajtóhoz mentünk, János kiemelt egy címke nélküli palackot a hűtőből, töltött, és így szólt: „Nem mondom meg, hogy milyen fajta. Csak a szakmának mutatom meg.” Én ekkor majdnem olyan magas lettem, mint Frittmann János. Az ő szemében én a szakma része vagyok!

Frittmann János

Nos, kóstoltam. Nagyon emlékszem, hogy illatolva egy nagyon finoman édeskés egres (nagymamám büszke szósza) jelent meg először, azután parfümös jelleget éreztem. Szájban érett citrus és körte jelentkezett. Szép test, hosszú lecsengés, izgató összkép. Hordós cserszegire gondoltam, de generosa volt. Ekkor hallottam róla először.

Az ezerjó és a piros tramini keresztezéséből született, virágos illatú, elegáns és lágy bort adó fajtát szűk egy évtizede termesztik nagyobb mennyiségben. Frittmannék mint az ezerjó és a piros traminire visszavezethető cserszegi fűszeres nagymesterei szükségszerűen jutottak el a generosához. A könnyed hangvételű (de krémesen telt) száraz alapbor mellett elkészült a fahordós érlelésű változat is: a citromsárga színű bor illatában karamellre és a kávéra emlékeztető pörkölési jegyek érezhetőek, rózsával és trópusi, sárga húsú gyümölcsökkel. Kóstoláskor körte, birsalma, citrusok jelennek meg. Én is meglepődtem ezen az aromagazdagságon, holott több mint húsz éve kóstolom kitartó rendszerességgel a nagyszerű Frittmann-borokat. S ha már itt tartunk, a száraz cserszegi ellenpontjaként ajánlom a mézes, birsalmasajtos, trópusi gyümölcsös, citrusos, grépfrútos kései szüretelésű párját.

Frittmann-borok (A kép forrása)

„A hegyközség, a borvidék és a magyar borászat egyik legfontosabb feladata az elkövetkező időkben, hogy kialakítsa a Kárpát-medencei klíma által biztosított, egyedi ízvilágú, zamatú borokat. Erre óriási lehetőséget biztosítanak a régi és új magyar fajtáink. Természetesen a világfajtákat sem szabad elhanyagolni, de az egyediségünket mégis csak a mi fajtáink és klímánk határozzák meg” – összegzett nemrég Frittmann János.

<a href="https://nqv.hu/szerzo/dlusztusimre/" target="_self">Dlusztus Imre</a>

Dlusztus Imre

író, újságíró, borászati szakíró, a portál és a Nemzeti Értékek Könyvkiadó főszerkesztője

Legfrisebb bejegyzések

Ópusztaszer hazavár
Nemzeti Értékek Könyvkiadó
Kebtanoda kutyasport egyesület