Oldal kiválasztása

Kismaros a Duna bal partján, Verőce és Nagymaros között helyezkedik el, s bár a folyó túlpartján lévő Visegráddal szinte egyidős Nagymarost már 11-12. századi okiratok is említik, a kistestvér csak a 18. században bukkan fel a térképen. Egyes kutatások szerint még az első betelepítési hullámmal, 1697 és 1705 között népesítették be a falut, míg egy, a Dunakanyar című folyóiratban 1987-ben megjelent Kismaros-tanulmány szerint az első telepesek csak 1729 és 1732 között indultak útnak.

Josef Moser történész szerint Frankhonból, Frankfurt, Mainz, Freiburg, Stuttgart, Karlsruhe és Köln városok környékéről jöttek az új hazát kereső kivándorlók. Előbb a Fekete-erdőn keresztül, kocsin vagy gyalog vándoroltak pereputtyostól („meistens mit Kind und Kegel”), a Duna partjára, Ulm városába, ahol a gyűjtőhely volt. Itt a püspökség látta el őket, amíg a lakható fedett tutaj, az „ulmi skatulya” („Ulmer Schachtel”) elkészült. Akkor kaptak iratokat, zsebpénzt, és egy császári biztos kíséretében útra keltek.

Rézi az ivókúton, kezében Ulmer Schachtellel

A megérkezés után a biztos osztotta ki a földeket, melyekre hat évi adómentességet kaptak. Az első „kolonizációs házak” vályogból készültek, szalmatetővel és szobakamrából álltak. Néhány évtized múlva a bécsi császári és királyi udvar hivatalának tervei alapján újjáépült a falu. Akkor alakították ki a történelmi településközpontot a Fő térrel a mai Kossuth Lajos út mentén. Nem sokkal később, 1764-ben Mária Terézia Vácott járt udvarával, ahonnan szeptember 10-én, hazafelé tartva haladt át Kismaroson. A falu lakói eléje vonulván hódolattal köszöntötték uralkodójukat, és ő ezért szabadalomlevelet adott a falunak, amely így az 1781-es Vályi-féle térképen már Kismaros néven szerepel. Nevét Marosról kapta, amely akkor változott Nagymarosra. A statisztikus, pedagógus és földrajztudós Vályi András 1796-ban az alábbi leírást adta a vidékről: „MAROS. Nagy, és Kis Maros. (…) Lakosai katolikusok, fekszenek Visegráddal által ellenben a’ Duna partyán, határja szorgalmatos mivelés után mindent meg terem, borok kivált némelly hegyeken kedves ízű.”

Szőlőszüret a múlt század elején – virágzott a szőlőkultúra

Kismaros legértékesebb régi építészeti emléke – a műemlékvédelem alatt álló Mária bemutatása a templomban elnevezésű, 1827-ben épült római katolikus templomon kívül – a régi pincesor. Hatalmas szőlőprések és borászati eszközök jelzik a szőlőkultúra múltját. Az egyik pince felirata a tréfás kedvű kismarosiak szerint ezt hirdeti: Igyunk Hát Sógor, azaz IHS.

A településen működő Német Nemzetiségi Önkormányzat a sváb hagyományok őrzésén kívül jelentős szerepet tölt be a kismarosi gyermekek magas színvonalú német nemzetiségi oktatásában. Ha úgy tetszik, maga az önkormányzat is az óvodából nőtt ki, ami azért nem túlzás, mert a nyelvoktatást az óvoda vezetőjének 1990-ben kinevezett Erdővölgyi Emilné, Zachinger Melitta kezdeményezte a községi önkormányzatnál, ami 1995-re valósult meg. Nyilvánvaló célja az volt, hogy az egykor túlnyomó többségben németek lakta településen megmentse a kisebbségi kultúrát. Az alig 2300 lelkes község intézményében jelenleg hat csoportban nevelik a gyermekeket, a nemzetiségi értékek őrzése mellett két műhelyben (ének-zene és vizuális) tehetséggondozást, pályára orientálást is végeznek.

Hagyományos nyárköszöntő ünnep a Rézi szobornál, fókuszban az óvodások

Az óvoda „nemzetiségivé tétele” indította el azután a kismarosiakat németségük újrafelfedezése, megvallása felé. Kismaros azon települések közé tartozott a 19-20. század Magyarországán, ahol a betelepített, s az ország építésében érdemeket szerezett svábok magyar kötődésüket, patriótaságukat a népszámlálások alkalmával is megvallották azáltal, hogy a nemzetisége rovatba magyart írattak. Így tettek az 1941-es népszámlálás alkalmával is, ami azután számos helyen – Kismaroson is – azt jelentette, hogy a kitelepítést szerencsésen elkerülték. De nem úszták meg a „málenkij robotot”, a háborús jóvátételi munkát a Szovjetunióban, ahol csak az számított, hogy a nevük németesen csengett. Az elhurcoltak 2010-ben felavatott emléktáblájára nyolcvanöt nevet vésetett Kismaros önkormányzata, közülük mindössze tíznek van magyar (vagy magyarított) neve.

A málenkij robotra elhurcoltak emléktáblája – 85 nevet írtak rá…

Ez a háborús éveket lezáró sokk azután hosszú időre „rejtőzködésre”, nyelvi és kulturális identitásuk eltitkolására kényszerítette a kismarosi németeket is. Olyannyira, hogy a hetvenes évtizedben meginduló nemzetiségi „eszmélés” jelei itt még nem érzékelhetők, de még a rendszerváltozás után is fél évtizednek kellett eltelnie az óvoda nemzetiségivé válásáig, azután pedig még tizenegy évnek, hogy 2006-ban megalakuljon a német kisebbségi önkormányzat. Akkor harmincöt kismarosi polgár szerepelt a választási névjegyzékben, a 2019-es választásokon már 109, ám a számoknál sokkal ékesebben beszélnek az eredmények. Ezeket az önkormányzat munkájába a második ciklusban bekapcsolódó jelenlegi elnökkel tekintettük át röviden.

A 2019-ben megválasztott kismarosi német önkormányzat – Buzásiné Delacasse Ivett, Erdővölgyi Emilné, Krebszné Gábor Tamara, Dunai-Hartmann Anna, Less Rudolf

„Az első ciklusban még csak ismerkedtek a képviselők az érdekképviselet új formájával, s lerakták a működés alapjait. Emellett egy nagyon fontos dokumentumot hoztak létre: a ’málenkij robotot’ megjárt, még élő tanúk visszaemlékezéseit gyűjtötte össze egy kötetbe Varga Orsolya, és elkészült az Emléktábla az elhurcoltak névsorával. A következő két ciklusban, amelyeknek már én is tevékeny részese voltam, a nemzetiségi lét újraélesztését fogalmaztuk meg legfőbb feladatként. Színvonalas nemzetiségi programokat akartunk, amelyekhez jó szívvel tudnak kapcsolódni a kismarosi őslakók mellett az új beköltözők is. A második ciklus legnagyobb eredménye lett a nemzetiségi oktatás bevezetése az iskolában, így az 1995 óta meglévő nemzetiségi óvodánk mellett az általános iskolában is nemzetiségi lett az oktatás.

Emellett sok gondot fordítottunk a falu díszítésére a sváb jelleg visszacsempészésére, főleg ünnepek idején, de a mindennapokban is megjelentek a németségre utaló jelzések. Elkészültek a településre érkezőket köszöntő táblák; elkészíttettük a temető új kapuját; ádventi koszorút és Betlehemet állítottunk a Fő térre; és sikerült két nagy nemzetiségi napot létrehoznunk.

Mindenben támogatjuk az 1996 óta működő, Horváthné Rapolder Ágnes vezette Marus Tánccsoportunkat, akik járják az országot és külföldre is gyakran kapnak meghívást. Ebben az időben alakult meg a Nachtigall Kórus, akik Végvári Zsuzsanna vezetésével a kismarosi régi dalokat igyekeznek megmenteni világi és egyházi vonalon, munkájukat számos CD-felvétel őrzi. Ünnepeink rendszeres kísérője a gyerekek közreműködésével a német mise, különösen búcsú ünnepén.

A Marus tánccsoport – 1996 óta ápolják a hagyományokat

A harmadik ciklus egyik legnagyobb eredménye, hogy az igen erős szülői igény nyomán bevezethettük a nemzetiségi oktatást az iskolában is. Mivel Kismaros testvérvárosi kapcsolatot ápolt Wallhausennel, és ez a kapcsolat kiterjedt az iskolára is, agilis pedagógusaink révén sikerült megújítani a kapcsolatokat. Rendszeressé váltak a kölcsönös látogatások, így részt vettek a betelepülésünk emlékére állított ivókút avatóünnepségén is. Elkészült a húsvéti tojásfa dekoráció, amellyel az iskolások által alapított virágvasárnapi vízünnepet színesítik; a nyolcadikosok ballagásán pedig a szokásos palotás után sváb táncot is előadnak, élő harmonika kísérettel.

Virágvasárnapi vízszentelés

A Sváb Muzeális Gyűjteménnyel együtt szervezzük a Nemzetiségi nap részeként a Mesélő Házak elnevezésű sétáinkat, amelyen a résztvevők ismerkednek a falu történetével, itt élt vagy élő emberekkel. A séták eredményeként két könyv is született Végvári Györgyi gondozásában, Házak, arcok, legendák címmel. Az iskolában táblát szenteltünk szeretett régi kántor-tanítónknak, Riener Rezsőnek, aki sokat tett a falu kultúrájáért; a legkiválóbb tanulóinknak pedig Riener-díjat alapítottunk.

A következő, most kijelölt irány a gasztronómia – ez lesz a jövő nagy feladata. Már dolgozunk rajta az önkormányzatban. És persze azon is, hogy semmi ne menjen feledésbe a falu múltjából.” – foglalta össze eredményeiket Erdővölgyi Emilné, Zachinger Melitta.

Nemzetiségi kézműveskedés a Kis Morgó óvodában

S hogy Kismaros tárgyi, kulturális és szellemi öröksége valóban ne menjen feledésbe, arról a Wiedermann Imréné, dr. Nádor Ferenc és Neubauer Rudolfné alapította Falumúzeum, s az abban működő Kismarosi Sváb Muzeális Gyűjtemény gondoskodik. Különleges gyűjteményről van szó, amit a nyolcvanas években kezdtek el összerakni, s a gondos gyűjtőmunka eredményeként nem csak tárgyakon tanulmányozhatjuk a (hely)történelmet, hanem jellegzetes arcok, egykor élt kismarosi emberek is néznek ránk a tablókon összegyűjtött fényképekről.

Kismarosi szőlősgazdák a bécsi Naschmarkton

Ezenkívül több írásos helytörténeti anyag is segíti a falu történetére kíváncsi olvasókat, kutatókat, sőt hanganyagok és film is őrzi Kismaros szebb napjait, vagy éppen tragédiáit. A Falumúzeum rendszeresen jelentkezik kiállításokkal, részt vesz programjaival a település kulturális rendezvényein: élő szereplőként alakítja, formálja a hagyomány- és történelemőrzés módszerét.

<a href="https://nqv.hu/szerzo/munkacsiimre/" target="_self">Munkácsi Imre</a>

Munkácsi Imre

újságíró, szerkesztő, az NQV főszerkesztő-helyettese

Legfrisebb bejegyzések

Patikák és patikusok
A nagy borkönyv
Patikák és patikusok