Oldal kiválasztása

Orient Gyula (1869 –1940)

Szerző: | 2022. február 08. | Portré | Címkék:

Orient Gyula (18691940) gyógyszerész, orvos, egyetemi tanár. Szülőfalujában, Nagybocskón (Máramaros vármegyében) kezdte iskoláit, majd a középiskola négy alsó osztályát a máramarosszigeti kegyesrendi algimáziumban végezte, és azonnal a gyógyszerészi pályára lépett.

Orient Gyula professzor

Három évig gyógyszerészgyakornok volt, majd a segédi képesítő vizsgát letette. Ezután a budapesti egyetemen folytatta tanulmányait, és 1891-ben ugyanott gyógyszerészi oklevelet nyert. Még egy évet töltött az egyetemen, és ez év alatt Than Károly intézetében gázokkal, ásványvízzel, bakteriológiával foglalkozott. 1892-ben a csetneki (Gömör vármegyei) gyógyszertárat vette meg, ahol jól felszerelt kémiai laboratóriumot állított fel. Itt a tudományos kutatásokon túl elemzéseket végzett a Concordia Vasgyár részére.

1898-ban a kolozsvári egyetem vegytani tanszékéhez gyakornoknak hívták meg, és a gyógyszerész-gyakornoki tanfolyam előadó tanárának is megválasztották. 1900-ban a gyógyszerészdoktori fokot nyerte el, és innentől tanársegéd volt Fabinyi Rudolf vegytani tanszéke mellett a kolozsvári egyetemen is. 1918-ban a kolozsvári tudományegyetem tanára lett. Tudományos munkássága szerteágazó, a kémiai méregtanon és a rákkutatáson kívül az orvosgyógyszerészet történetével is foglalkozott. Megalapította a kolozsvári Gyógyszerészettörténeti Múzeumot. Száznál több dolgozata és könyve jelent meg.

Festett mennyezet a múzeum egyik termében

Kolozsvár egyik ékessége a Hintz-ház. A műemléképület az egykori Szent György Gyógyszertár otthona volt már 1573-ban is. A kiállítás Orient Gyula gyógyszerészeti kellékeket tartalmazó adományából született, amelyet először 1904-ben állítottak ki az Erdélyi Múzeum egyik termében, és amely az idők során további, a 19-20. századi Erdély gyógyszerészeti tevékenységét bemutató adományokkal gazdagodott. Lucian V. Bologa (1892–1971), a kolozsvári egyetem Orvos- és Gyógyszerészettörténeti Tanszékének professzora 1954-ben hozta létre a mai kolozsvári Gyógyszerészeti Múzeumot, amely később, gyógyszerészet-történeti kollekcióként, betagozódott az Erdélyi Történeti Múzeum intézményébe.

<a href="https://nqv.hu/szerzo/dlusztusimre/" target="_self">Dlusztus Imre</a>

Dlusztus Imre

író, újságíró, borászati szakíró, a portál és a Nemzeti Értékek Könyvkiadó főszerkesztője

Legfrisebb bejegyzések

Meggypiros mezben
A nagy borkönyv
Patikák és patikusok