Oldal kiválasztása

FŐKERT Nonprofit Zrt. – Egy zöldebb Budapestért

Szerző: | 2021. június 14. | Kert | Címkék:

A FŐKERT Nonprofit Zrt. elődje már 1867 óta működik a főváros szolgálatában. A végleges összetételét később, 1962-ben gelhárom budapesti kertészeti vállalat – Fővárosi Kertészet, Virágtermesztő és Értékesítő Vállalat, valamint a Budapesti Parképítő Vállalat – egyesítéséből nyerte el a ma ismert intézmény. A jelenlegi formáját 2007. július elsején kapta, amikor nonprofit gazdasági társasággá vált. A számok magukért beszélnek. Budapest területén éves szinten mintegy hatmillió négyzetméter – körülbelül 840 focipályányi – zöldterületen végeznek fejlesztési és fenntartási tevékenységet. Többek közt gondozásuk alá tartozik körülbelül 30 ezer fasori fa és nagyjából 47 ezer parkfa. A parkokban található növények ápolása mellett további közösségi területekről gondoskodnak, mint például játszóterek, sportterek fenntartásáról, valamint a szökő- és ivókutak folyamatos karbantartásáról.

A társaság évszázadok óta látja el nemes szolgálatát a fővárosiak életminősége javítása érdekében. A zöldterületek növelése elengedhetetlen annak érdekében, hogy tisztább és egészségesebb környezetet biztosítson az itt lakók számára. A károsanyag-kibocsátás nem csökken, Budapest levegőjének minősége meglehetősen egészségtelen. Koncepcióváltásra van szükség ahhoz, hogy minden élőlény számára biztonságos városi környezet biztosítson. E mellett kötelezte el magát a FŐKERT új vezetősége.

2020. január 16-tól Zakar András a FŐKERT vezérigazgatója. Az új vezető a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar okleveles kertészmérnök szakán végzett 2010-ben ökológiai gazdálkodás szakirányon. Hitvallása szerint, ahogy azt a pozíció megpályázásakor is írta: „A Főkert munkájának tükröznie kell, hogy a városvezetés elkötelezett a zöld, családbarát, jó életminőséget biztosító lakóhely megteremtése iránt. Célkitűzésem, hogy a Főkert egy mindenki által ismert, Budapestet a világ zöld városai közé emelő cég legyen.”

A cél, mondhatni, szent. Teljes szemléletváltáson megy át a FŐKERT, januártól a 2020-as év végéig számos olyan tevékenységet végeztek, amellyel a főváros zöldebb és élhetőbb irányba indult el. Az új szervezeti felépítéssel megfelelően tud az intézmény reflektálni a modern kor kérdéseire. A Zöld Stratégiai Főosztály alá tartozik a Tervezési Osztály, a Társadalmi Kapcsolatok Osztály, az Ügyfélszolgálat, illetve a Természetvédelmi Osztály. A részleg főszerepet játszik a szervezet életében, ugyanis azt a funkciót látja el, hogy az új szemléletet képviseljék és megjelenítsék azt a főváros zöldgazdaságában.

A szakmai szervezetek és önkormányzatok mellett a civil szervezetek is aktívan részt vesznek a FŐKERT életében. A Zöld Tabánért csoport bevonása jól szemlélteti azt, hogy a lakosság közreműködésével milyen előremutató eredményeket lehet elérni. Folyamatos egyeztetésekkel és visszajelzésekkel hajtották végre a Tabánban zajló projekteket, amely a Tabáni Szabadidőpark terveinek a lakossági igényekhez történő módosítását, a közösségi komposztálást, az öntözőzsákok kihelyezését jelentette. A jövőben egyre több ilyen és ehhez hasonló együttműködéseket tervez a FŐKERT, melynek köszönhetően tovább fejlődhetnek a területek. Igyekeznek azokat a tévhiteket eloszlatni, amely szerint a szakemberek „fővárosi favágók” lennének. Budapestért, az itt lakókért tesznek, haladó szellemiségű kapcsolatot építenek a városban élőkkel.

Készül a közösségi komposztáló a Tabánban

„Az egyik első döntésük fontos alapja a növények, illetve a környezet védelmének” – emeli ki a jelentős változtatást Zakar András. „A szemléletmódváltással párhuzamosan a káros anyagoktól is megválunk. Ennek értelmében áttértünk glifozát tartalmú gyomirtó szerekről a természetes alapúakra. A naturális anyagokat – növényi olaj, szőlőcukor, keményítő és víz keveréke – tartalmazó forró habos gőzt rápermetezzük a szóban forgó területre, majd néhány percig rajta hagyjuk. Az eljárás eredményeképp három-négy nap elteltével a gyomnövény a gyökereivel együtt teljesen elszárad. Ezen felül sterilizálja a magokat, ez a sor nem kell ide. Mindemellett további előnye, hogy a permetszer nem mérgezi a vizet, illetve el sem jut a talajvízig. Több helyen felhasználható, de legfőképpen burkolt felületek esetében, amilyenek például a térkövek, gyöngykavicsok és apróbb repedések. Mint a főváros természeti közegének őrzői, nekünk kötelességünk áttérni erre a megoldásra, ugyanis ezzel védhetjük a környezetünket és az embereket. A tesztelést követően véglegesítettük, majd már az idén, 2020 szeptemberében élesben is alkalmaztuk a Margit-szigeten, és további helyszínen.”

A modern városok fejlesztése egyre inkább ember- és természetközpontú. A fenntarthatóság fontos szerepet játszik a FŐKERT életében is. A természetes vegyszerek használata mellett kiemelt funkcióval bír az itt élő emberek életminőségének, kényelmének elősegítése. Ez pedig a környezetbarát megoldásokkal hozható még közelebb.

„A fővárosban élők tudatossá válhatnak, ha interaktív módon vonjuk be őket, és elérhető közelségbe hozzuk a természetet. Ebből kiindulva indítottuk útjára májusban a BPFatár elnevezésű mobilapplikációt. Az ingyenesen elérhető nyilvános fa- és parkkataszter lehetővé teszi a városlakók számára, hogy Budapest zöldfelületeit megóvják és fejlesszék. Az alkalmazásban megtalálhatók kiemelt parkok, fák, utcabútorok, játszóterek, ivókutak, kerti építmények, ezenfelül több mint száz nevezetes fa, valamint 38 fővárosi helyi védettségű terület. Ez nagyjából 4,5 millió négyzetméter zöldterületet jelent, az azokon található 85 ezer felvett objektummal és 47 ezer fával. Az alkalmazás önmagában egy óriási adatbázis, amelyben minden egyes objektum, fa saját adatlappal rendelkezik, és ezek képeket, illetve információkat tartalmaznak. A felhasználók pedig bejelentést tehetnek a fenntartó felé, ha valamilyen problémát észlelnek. Ez tulajdonképpen olyan, mint egy leltár, ami mindenki számára elérhető, valamint elősegíti az eligazodást és a tudatos parkhasználatot.”

A tudatossággal élhetőbbé válik a főváros. A zöldterületek otthont adnak a kikapcsolódni, játszani és sportolni vágyóknak. Ennek érdekében egyre több sportparkot adnak át, amihez a FŐKERT is hozzájárul tervezési és kivitelezési feladatok ellátásával. A legfontosabb szempont, hogy egy-egy ilyen park minél szélesebb körben, a lehető legtöbb korosztály számára alkalmas legyen a szabadidő aktív eltöltésére. Sportpályákat, futóköröket, játszóeszközöket, illetve pihenő és közösségi tereket adott át a FŐKERT. Emellett figyelmet fordítottak arra is, hogy új okoseszközökkel lássák el ezeket a parkokat. A felállított okososzlopok ingyen wifit szolgáltatnak, valamint az okospadok segítségével tölthetők a telefonok. A számkóddal ellátott tárolóegységekben pedig biztonságosan tarthatják kellékeiket a sportpályán vagy játszótéren tevékenykedők.

A közparkok élhetőbbekké, emberközelibbekké válnak, ahol mindenki megtalálja a számára élvezhető kikapcsolódást. A zöldövezetek, fák oltalma óriási szerepet játszik a Főkert életében. A tervezett faápolási és farekonstrukciós munkálatok felfüggesztéséről szóló döntésük is ezt támasztja alá, amelyet a 2020 márciusa és augusztusa közötti időszakban hajtottak végre. Ekkor kizárólag balesetveszélyes esetben avatkoztak be. A köztes periódusban nem végeztek gallyazási és vágási munkákat, kivéve balesetveszély esetén.

„A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel megállapodást kötöttünk, mivel az ökologikus zöldfelület-fenntartások, a természetvédelmi szemlélet erősítésével kívánunk működni. A budapesti parkok és fasorok faunájának védelme, illetve állományainak megőrzése közös célunk. Az egyesület átvizsgálja a fákat, és madárodút és/vagy fészket keresnek rajtuk, csak ezt követően avatkozunk be gallyazási vagy vágási munkákkal. A megállapodásunkban ezenfelül még kitértünk a nagyobb parkokban történő ezer darab madárodú kihelyezésére – eddig 111 ilyen volt a parkokban –, ami segíti a madárállomány költési esélyeit. Továbbá kiegészítjük a közös munkát egy átfogó ellenőrző vizsgálattal, amely a madárfajok állománydinamikájának nyomon követését hivatott elérni. Az adatok elősegítik és jobban tervezhetővé teszik a klimatikus viszonyoknak megfelelő, ellenállóbb zöldfelületek létrehozását és hosszú távú fenntartását.”

A fakivágásokat komolyabb előkészületek előzik meg. Új formanyomtatványt helyeznek ki a kivágandó egyedekre, amely információt nyújt a beavatkozás okáról, annak várható idejéről, a fa pótlásának időpontjáról – illetve ha a fa csak beavatkozást igényel, arról is tájékoztatást adnak – a folyamat előtt legalább öt nappal (e határidő alól kivételt képezhet a magas kockázati mértékű balesetveszélyes állapot, amely esetben a fa eltávolításának utólagos bejelentése jogszerű). A beavatkozásra akkor van szükség, ha a szóban forgó fák kiszáradtak, betegek, vagy komoly kockázatot jelentenek a környezetre. A kivágott egyedeket minden esetben egészségesekkel pótolják az aktuális ültetési időszakban.

„Azt látjuk, hogy nagyon rossz állapotban van Budapest faállománya. Legfőképpen azért, mert mostoha körülmények közt ültették el őket. Ezért jelentős a kontraszt a belvárosi fa és a parki fa között. A célunk az, hogy megújítsuk ezeket, illetve a Budapesten fellelhető üres fahelyeket beültessük. Rossz sztereotípia, hogy nincs több szabad terület a növényeknek a fővárosban. Szerencsére még vannak, és el is kezdtük a beültetésüket már idén, a jövőben pedig folytatjuk a munkát. Ez azt jelenti, hogy az átlagostól eltérően több facsemetével találkozhatnak a városlakók.”

A frissen ültetett fák gondozására is kiemelt figyelmet fordít a FŐKERT. Az öntözőzsákos módszer segítségével felgyorsul a gyökéreresztés, és hamarabb megindul a növekedés. A technológiát először a Tabánban elültetett fákon próbálták ki, majd az Andrássy úton már tapasztalatokra építve alkalmazták további facsemeték öntözéséhez. Az Újpesti rakpart fasorának revitalizációját is megkezdték, és a kivágott fákat 161 darab, előnevelt, őshonos mezei juharral helyettesítették.

Tabán, öntözőzsák

„Kora tavasszal, a Föld napja alkalmával ötven darab mesterséges fecskefészket és harminc darab különböző méretű madárodút helyeztünk ki a Keresztúri úti telephelyünkre – folytatja a változtatások felsorolását Zakar András. – Ebből hagyományt szeretnénk teremteni, és minél több területre kihelyezni a jövőben hasonló fészkeket és odúkat.”

A szemléletmódváltással Budapest természetközelibbé válik, amihez szorosan kapcsolódik, hogy a Hajógyári-szigeten vadvirágos rét kísérletet kezdett a nyár elején a FŐKERT. A kísérlet célja, hogy a 2021-ben épülő pünkösdfürdői gát melletti területet – közel hét hektár – megújítsák. A kísérletben szereplő magkeveréket a töltésen található tíz parcellán fogják felhasználni. Az elültetett virágok javarészt évelők, és a városi körülményeket jól bírják. A távlati cél pedig, hogy a jövőben minél több helyen jelenjenek meg Budapesten azok a növényfajok, amelyek a biológiai sokféleség megőrzése szempontjából fontosak. A vadvirágos rétek változatos flórája nemcsak a szemet gyönyörködteti, hanem a beporzó rovaroknak, azaz a pollinátoroknak is élőhelyet biztosít.

A zöldítési folyamat néhány számban összefoglalva: „2020 ősze folyamán 1530 darab fát ültettünk. A budapesti egynyári növények 10 százalékát váltjuk le évelő virágágyásokra. Ez azt jelenti, hogy tavaly elültettünk 13700 darab évelőt, és idén ezt az arányt újabb 20 százalékkal fogjuk növelni, ami közel 27000 darab évelő növény ültetését eredményezi. Ez azért is nagyon fontos, mivel a változatos, fajgazdag évelő virágágyak kedvező feltételeket teremtenek különböző élőlények számára, elsősorban a rovarfajoknak, amelyek jelenléte biztosítja a biodiverzitást, elősegíti az ökoszisztéma fenntartását. Befejeztük a cserjék pótlását, egészen pontosan 10344 darabot ültettünk el, ami közel a duplája az előző évekhez képest. Továbbá korábban 200-200 darab gesztenyefát injektált a FŐKERT minden idényben, viszont most ezt a számot is megnöveltük 1710 darabra. Szintén 2020-ban elkezdtük a rovarhotelek telepítését is. Ezeket saját magunk gyártjuk. Összesen tíz helyszínen találhatók meg. Szeretnénk megőrizni a biodiverzitást, legfőképpen a pollinátorok és hasznos rovarok védelmében lépünk fel ezzel a művelettel. A rovarhotel a különböző egyedek számára telelésre, illetve peterakásra ideális helyszín. A jövőben egyre több ilyen eszközt fogunk telepíteni városszerte.”

A távlati célok vezérlik a FŐKERT-et, ezért is alakítottak ki a Zöld Tabánért csoporttal, valamint a HUMUSZ Szövetség együttműködésével közösségi komposztálóhelyet a Tabánban. „Ilyen a társaságunk életében eddig még nem volt. Ez az első olyan hely, ahol létrehoztuk ezt az együttműködést – amit tovább is szeretnénk vinni más helyszínekre is. A közelben élők ide hozhatják ki a konyhában keletkezett szerves hulladékokat. A komposzttal pedig a civil egyesülettel együttműködve fogjuk a tabáni növényeket gondozásba venni, amitől még egészségesebbek, még élettel telibbek lesznek. Az információ pontos átadásáról ebben az esetben is gondoskodtunk, egy listát függesztettünk ki a tárolók oldalára, mely anyagok dobhatók bele, és melyek nem. Az egészséges talaj egészségesebb növényeket eredményez, ezáltal nincs szükség mesterséges műtrágyák és növényvédő szerek használatára.”

Más módja is van a talaj tápanyagtartalmának javítására. A tavalyi évben a fővárosiak azt tapasztalhatták, hogy a megszokottól eltérően nem szállította el a FŐKERT a lehullott faleveleket. Az eddig közel 500 teherautónyi lombnak csak kisebb részét hordták el a központi komposzttelepükre. A nagyobb budapesti parkokban ideiglenes tárolókba rakták a lehullott leveleket. Kora tavasszal szállítják el, amikor a levelek már összeesnek, össztérfogatuk kisebb lesz. A logisztikai kapacitás ezzel csökken, amivel az ebből adódó légszennyezés mértéke is enyhül. Az ideiglenes tárolóhelyek egyfajta mesterséges telelőhelyként funkcionálnak, számos hasznos élőlény számára nyújtanak a hideg időben menedéket. A felhalmozott falevelek földközeli része pedig akár egy tél alatt is bomlásnak indul, tavaszra pedig értékes komposzt válik belőle.

A természetbarát megoldások a FŐKERT intézményén belül a műanyag palackok felhasználásában szintén kiütköznek. Korábban a szervezet munkatársai PET-palackokból fogyasztották az ásványvizet, amit újratölthető műanyag kulacsokra váltottak fel. Az akcióval havonta körülbelül 11200 darab flakont cseréltek le környezetbarát megoldásra.

Az új perspektíva része, hogy a lakosok, szervezetek bevonásával, együttműködésével tevékenykedik a FŐKERT. Legfőképpen cégek keresik meg a fővárosi szervezetet, a feladat lehet akár parkok megújítása, padfestés, szemétszedés, természetvédelmi területek újítása, tisztítása, fák gallyazása, amire sok jelentkező érkezik. Meg is van a budapestiekben a kicsiktől a nagyokig az affinitás arra, hogy egy zöldebb Budapestért tegyenek.

Az edukálás elősegíti a fővárosban élőket, hogy tudatosabban gondolkodjanak a természetet érintő kérdésekben. A FŐKERT információkkal látja el a kihelyezett eszközöket, amiből az arra járók megtudhatják, miért fontos például a rovarhotel, a komposztálás, a lehullott falevelek tárolása, és még sorolhatnánk.

A hároméves stratégiájukat megalkották, ami a 2021-2023-as időszakot öleli fel. Ebben a FŐKERT az okosvárosok felé vezető útra lépett rá. Többek közt tartalmazza azt, hogy az öntözőrendszerek időjárás alapon tudjanak működni – jelenleg manuális beállítás alapján végzik a feladatukat. Olyan öntözőrendszer-automatikát helyeznek el, ami kommunikál a legközelebbi időjárás-állomással, és az meghatározza, hogy az adott napon milyen mennyiségben öntözzön. Egyrészt vizet is spórol, másrészt nem szárítja ki vagy nem locsolja túl a kijelölt területet.

Az öntözési módszer megváltoztatása a Hajógyári-szigeten azt jelenti, hogy nem csapvízzel, hanem a Duna vizével öntözik azt a területet. Az eszközbeszerzés szintén a már sokszor említett személetmódváltást tükrözi. Kisebb elektromos autók megvásárlását tervezi a FŐKERT, amelyet a Népligetben és a Margitszigeten használnának, emellett öntözőautók állományba állítását célozták meg.

A FŐKERT tevékenysége a Margitszigeten is látványos

A FŐKERT élete régmúltra nyúlik vissza, évszázadok óta dolgozik Budapest és az itt élők érdekében. Sok területen gyökeres változás figyelhető meg, amelyre megfelelő választ kell adni. A szervezet tevékenységét a természet megóvásának irányába szükséges fordítani ahhoz, hogy egészséges és élhető környezetet biztosítson az emberiség számára. A tét pedig a jövő.

Legfrisebb bejegyzések

Ópusztaszer hazavár
Nemzeti Értékek Könyvkiadó
Mi, svábok