2006-ban fordult a Biai-tó sorsa újból kedvező irányba. Dr. Daróczi Lajos közgazdászként, a szakmán kívülről érkezve érte el, hogy néhány szűkös évtized után egy jól prosperáló, stabil piaci helyzetű, fejlődő és a nemzetközi piacokon is helytálló halgazdaság jöjjön létre.
Gazdag a tó vízi világa
A tó története visszanyúlik a régmúlt időkig, Bia első írásos említésekor is ott szerepel, s a 19. század végi térképen is megtaláljuk. A legenda szerint a Sándor-Metternich kastély tulajdonosa, Sándor Móric – aki „Ördöglovas” néven vált közismertté – a tizenkilencedik század derekán, lovas szenvedélyének élve a kastélya mögött található tavat leeresztette, egy fasort és egy lovaspályát hozott létre. A tavon a téli időszakban, alacsony vízállásnál most is láthatjuk a facsonkokat.
A két háború között a tóparton élők fürdésre használták iszapos vizét, a nyári időszakban az itt élő magyar és sváb gyerekek meghatározó élménye volt a tóparti élet.
A szocializmus évtizedeiben a Tehag nevű állami cég kezdte el a nagyüzemi halgazdálkodást, természetesen a tervgazdálkodás keretei között. Ekkor alakították ki a tó keresztgátjait, amely a lejtős, dombos vidéken megakadályozta a víz lefolyását. A keresztgátakkal négy részre osztották a 180 hektáros halastavat. „A magyar haltenyésztés esze itt működött, százhalombattai központtal. A Tehag egyfajta szakmai bázisként szolgált, a szakmai utánpótlás egyik nevelőközpontja volt, a haltermelés, halas szakma, az ezzel járó tudás és gyakorlati képzés fontos műhelyeként működött. Tenyészhalakat neveltek, a százhalombattai központban volt Közép-Európa legnagyobb ivadéknevelő telepe” – osztja meg velünk ismereteit a régi időkről Daróczi Lajos. S hogy valóban nagy tisztelettel érzett az egykor virágzó Tehag munkássága iránt, büszkeségből a tavat üzemeltető cégének a Bia-Tehag nevet adta.
A rendszerváltás utáni piaci viszonyok között a cég „könnyűnek találtatott” – meséli a tulajdonos. Ahogy mondja, „zsákban kellett futniuk a piaci szereplők között”, így esélyük sem volt a megmaradásra. A 2005-ös privatizációkor már egy szakmailag, anyagilag és morálisan legyengült cég került a piaci körforgásba. Az üzletrészek több mint a fele kedvezményesen került a dolgozók tulajdonába, s megjelent egy piaci befektető Daróczi Lajos személyében, aki ekkor kisebbségi tulajdonos lett. A közgazdász kanditátusi címmel rendelkező Daróczi úr korábban 35 éven keresztül nagy cégeknél dolgozott gazdasági vezetőként. Ahogy meséli, „egyetlen nap megszakítás nélkül”. Gazdasági vezérigazgatója volt a 150 milliárdos árbevételű külkereskedelmi cégnek, az Agrimpexnek. 1994-től az Agrograin Rt.-nél folytatta, ahol a gazdasági vezetésen kívül 35%-os tulajdonos is lett. A céget 2007-ben megvásárolta a világ legnagyobb gabonakereskedő cége, az amerikai Cargill. A részvényeiből megtehette volna, hogy nem keres magának újabb munkát. De a feleség jobban örült annak, ha reggel 8-kor elindul a férje munkába, és délután 17 óra körül hazajön – ahogy azt addig is megszokták.
A többségi tulajdonosok, a dolgozók nem sokáig bírták a piaci megpróbáltatásokat. Legfőképpen a svájci frank alapú hitelek tépázták meg a működőképességet, aminek egy idő után már a kamatait sem tudták fizetni. Részvényeiket 2008-ban eladták a Széles Gábor érdekeltségeihez tartozó cégnek. Mindez a gazdasági válság kellős közepén történt. A két tulajdonosnak azonban egészen más elképzelései voltak a Tehag birodalmát illetően. Egyikőjük az ingatlanpiacban gondolkozott, Daróczi Lajos pedig szerette volna megőrizni a haltenyésztést és horgászatot a tavakon. Végül útjaik elváltak, ami egyúttal az egykori Tehag birodalom feldarabolását is jelentette. Széles Gáboréké maradt a százhalombattai központ és a dunaföldvári halastó, míg Daróczi Lajos cége családi tulajdonába került a 206 hektáros Biai-tó, a 30 hektáros Bicskei horgásztó és a 9 hektáros Füzesgyarmati-tó. Utóbbi kettőt kiadta bérbe, Bicskén horgászati célokra üzemeltetik, míg Füzesgyarmaton afrikai harcsatelepet hoztak létre. A Biai-tó üzemeltetését magára vállalta, s mivel a tavat működtető Bia-Tehag is családi kézben van, így megszűntek a tulajdonosi viták, és lehetőség nyílt a folyamatos fejlődésre. Az ügyvezetői feladatokat Daróczi Lajos és a remélt utód, fia, Balázs látja el, a számviteli-pénzügyi munkát pedig felesége.
A Biai-tónál dolgozó szakembereket átvették, szinte mindegyikük „régi motoros” a szakmában, hosszú távon itt maradtak az új cégformában, ahol maximálisan élvezik a cégvezető bizalmát, akinek elegendő napi két-három órát a telepen töltenie. Évente tisztességes béremeléssel igyekszik meghálálni a cég a szakemberek munkáját, elkötelezettségét, és hűségüket.
2010 óta töretlenül fejlődnek, eredményesen végzik a halgazdaságot. A vagyont ennek köszönhetően többszörösére növelték, és túljutottak a svájci frank hitelek válságán. Jelenleg hitel nélkül gazdálkodnak. Az átvételkor tapasztalható elhanyagolt, lerobbant állapothoz képest tíz év alatt elvégezték a szükséges fejlesztéseket: terménytárolót építettek, központi raktárat alakítottak ki, zsilipeket hoztak létre és javítottak, rendbe tették a kereszt- és hosszgátakat, szivattyúkat vásároltak és csónakmotorokat üzemeltek be. A gépvásárlások és infrastrukturális fejlesztések eleinte a talpon maradást, később már a versenyképes munkát szolgálták. A területen erdőtelepítést végeztek, a 206 hektáros birtokon 5,5 hektár erdő is található.
A tóban háromnegyed részben pontyok élnek, azonkívül amur, harcsa, csuka és busa nevelkedik a vízben. A kárászoknak nem örülnek, de nem tudják megakadályozni az érkezésüket – a tavat tápláló két patakból, a Kígyós- és a Békás-patakokból jönnek a hívatlan vendégek. Törpeharcsa viszont nincs a tóban: megeszi a többi ikrát, ami nem éppen kívánatos egy halgazdaságban.
„A halak 65-70%-a exportra megy. Nagyon szerencsés a fekvése Biatorbágynak, amely kedvez a nyugat-európai exportnak. Budapest és az autópálya egyaránt nagyon közel van. A fejlesztéseknek köszönhetően versenyképesek vagyunk, egy 140 mázsás kamiont három óra alatt megpakolunk menetkészre” – mondja kedvező adottságaikról a cégvezető. Olyannyira, hogy ennek köszönhetően a termelési szerkezetet is megváltoztatták, hozzáigazították a piaci igényekhez. Egy év alatt mintegy 100 tonna pontytermésük van.
Szürke gém a halzsákmánnyal
A völgyzáras és keresztgátas tó négy részéből az első háromban folyik a halgazdálkodás. A negyediket bérbe adták a pecásoknak. Hétvégenként bejutni is alig lehet a stégekre és a versenyekre, melyek jellemzően a sporthorgászat „catch and release” ágazatában zajlanak. Zajos tevékenységet, így például a Jet-Ski használatát egyik tavon sem engedélyezik. Ugyanakkor a helyi önkormányzattal való megállapodásuk szerint a 30 hektáros hármas számú tavat ingyenesen a helybéliek használatába adják korcsolyázásra, amennyiben az biztonságos mértékben befagy. Az önkormányzat tervezi a tó körül egy sétaút kiépítését a halastó magántulajdonát határoló tó körüli patak mellett, amely további örömet adna a környéken élőknek.
Daróczi Lajost, amióta megvette a tavat, folyamatosan keresik ajánlatokkal. Eleinte a korábbi többségi tulajdonos részéről volt rajta nagy nyomás az eladás irányába. Egyszer jött hozzá egy orosz vevő, és azt mondta, mondjon egy számot, bármilyet. A válasz egyértelmű volt: nem kíván számot mondani, nem ezen múlik. Családjára, gyerekeire gondolva – akik benne vannak a tulajdonosi családi körben – tudja, hogy a tó még több generáció megélhetését fogja biztosítani. Hetvenévesen azonban azt is tudja, hogy az üzemeltetés átadásán szépen, nyugodtan elgondolkozhat. Elkapkodni nem szeretné, inkább kivárja a megbízható bérlőjét, aki továbbviszi a halgazdaságot, és stabil piaci alapokon áll. A karbantartások és az éves ráfordítások összege eléri a 60-65 millió forintot, amely egy száraz időszak, árvíz vagy kedvezőtlen gazdasági év esetén nehéz helyzetbe hozhatja az üzemeltető céget. Így a szakértelem, az elkötelezettség mellett a biztos anyagi háttér is fontos szempont, hogy felelősségteljes döntést hozzon.
A tulajdonos nemcsak felfejlesztette és gazdaságilag stabil alapokra helyezte, hanem időközben meg is szerette a halastavat. Egy művészi természetfotókból összeállított albumot tesz elénk, amelyek itt készültek a tavon és a tó körül. Ámulunk az élővilág gazdagságán, a sokféle madárfajon, rókákon. „Csodálatos a tó flórája és faunája, folyamatosan szépítjük, építjük, örömünket leljük benne” – teszi hozzá. Majd körbemegyünk a tó körül autójával – egy rendezett és gyönyörű adottságú tavat látunk, benne a 19. századból itt maradt, s az alacsony vízállás miatt éppen kiálló facsonkokkal… Daróczi Lajos jó üzletemberként, a természettel jól bánva őrizte meg a Biai-tavat a halgazdálkodás szolgálatában.
