Oldal kiválasztása

„Az a szép zöld gyep”

Szerző: | 2021. június 29. | Kert | Címkék:

Az „Égigérő fű” című film főszereplője, Misu Budapesten tölti a nyári vakációját, amikor megismerkedik Poldi bácsival. Az idős parkőr épp nyugdíjba készül 52 éves szolgálata után, s legnagyobb bánata, hogy ha többet nem dolgozhat ehelyütt, akkor nagyon fog hiányozni neki „az a szép zöld gyep”. Ezt naponta többször is elmondja. Ezért Misu a bácsi utolsó napjára meglepetést szervez: befüvesítteti a bérház köves udvarát, ahol az öreg lakik.

Ez a történet jutott eszembe akkor, amikor körbenéztem az Augsberger Gyepszőnyeg Kft.-nél, hiszen az egészséges, dús gyep valóban megnyugtatóan hat az emberre, s erőteljes hiányérzetünk keletkezik, ha nem látjuk a szép zöld fűszálakat. E cég pedig kifejezetten azért jött létre, hogy mindenki számára biztosítsa ezt az élményt.

Az anyacéget, az Augsberger Gyepszőnyeg GmbH-t még 1968-ban alapította Walter Augsberger, aki egy 10 hektáros területen kezdte el a gyepszőnyeg, illetve a gyeptégla termesztését, forgalmazását, valamint a sportpályák és labdarúgópályák építését és gondozását. A vállalat először Ausztriára koncentrált, majd több közép-európai országra is kiterjesztette tevékenységét.

Gyepterület

Magyarországon 1989-ben hozták létre az Augsberger Gyepszőnyeg Kft.-t – kihasználva a hazai munkaerőt, a kedvező feltételeket. Akkoriban még senki se foglalkozott gyepszőnyegek termesztésével és terjesztésével ehelyütt, s a cég a mai napig megtartotta itt piacvezető szerepét: jelenleg 130 hektár termőterületen folyik a fűmagok nevelése, gondozása.

„Az osztrák telep már megszűnt, így jelenleg kizárólag Magyarországon vagyunk jelen, s innen szállítjuk ki a külföldi partnereknek a termékeket – árulta el a cég ügyvezetője, Student Tamás. – Két telepünk van, s 24 ember dolgozik nálunk. A mosonmagyaróvári mellett 1998-ban Budapest közvetlen közelében, Gyálon is kialakítottunk egy telepet, hogy a minőségi és a mennyiségi igényeknek a lehető legteljesebb mértékben megfeleljünk. Így az egész országot le tudjuk fedni szolgáltatásainkkal. Tevékenységünket hosszú távra tervezzük, és folyamatosan megújítjuk, hogy a régi és az új ügyfelek minden kívánságát maximálisan teljesíteni tudjuk. Az országban 150 partnerrel dolgozunk, akik főként kertépítők. Ők adják a vásárlói bázist. Tudják, hogy magas szakmai színvonalat képviselünk, és a termékeink azt a minőséget nyújtják, amit elvárnak tőlük. Számukra minden évben szervezünk egy kétnapos szakmai konferenciát, amire meghívunk kertészeti szakértőket, hogy előadást tartsanak új dolgokról, várható betegségekről. Felkészítjük így a partnereket arra, hogy mi várható egy év múlva – mire a mediterrán területekről elérnek hozzánk az adott betegségek –, s így kellőképpen tudnak majd a védekezésre koncentrálni.”

Kifejtette, hogy náluk a legmodernebb nyugat-európai és amerikai technikai eszközökkel termesztik a kezdetektől ismert sport és stadion gyepszőnyeget, mely kiválóan alkalmas stadionok, sportpályák, rendszeresen használt kertek füvesítésére. E magas értékű speciális gyepszőnyeg kifejezetten a rendkívüli igénybevételre nemesített réti perje és angol perje fajtákból áll. Színe élénkzöld, hajtásrendszere dús, teherbírása átlagon felüli, növekedése mérsékelt, élettartama kiemelkedően hosszú, megújulóképessége pedig nagyon gyors a réti perje dominanciának köszönhetően.

A labdarúgópályák gyepszőnyegezése az utóbbi években nagy népszerűségre tett szert a sport szeretete és a nagyszámú labdarúgópálya-projektek miatt. Az Augsbergernél a megyei szintű pályáktól az NB1-es szintig ugyanazt a minőséget (terméket) biztosítják. Az 500 kg súlyú, 75 cm széles, 15 méter hosszú tekercseket különböző lerakó gépekkel illesztik a helyükre. A leterítés után öt hetet kell várni, míg legyökerezik a talajba. Közben megtörténik a nyírási magasságok változtatása: egyre alacsonyabbra vágják a gyepet. Így rá van kényszerítve a gyep az oldalhajtásokra, s végül egy erős, dús, rövidre vágott gyepszőnyeg alakul ki a labdarúgópályákon.

A gyirmóti Alcufer Stadion gyepszőnyege is a cég egyik fontos referenciája (A kép forrása)

A cégnél kapható játék és sport gyepszőnyegek kiválóan alkalmasak családi házak kertjébe játékra, sportra, illetve reprezentatív kertekbe, ligetes, félárnyékos parkokba. Ezek az angol perje, réti perje és vörös csenkesz legkorszerűbb fajtáinak keverékéből termesztett gyepszőnyegek. Állományuk szép, szőnyegszerűen tömött. Jól terhelhetőek, magas ellenálló képességűek, és gyorsan regenerálódnak.

A sportszőnyegek mellett egy másik irányban is dolgozik a cég, ez pedig egy mediterrán fűfajta termesztése, mely nagyon jól tűri a szárazságot, és bírja az erősebb igénybevételt is. Magyarország klímája folyamatosan változik: egyre melegednek a hónapok, és már a tél sem olyan, mint régen; nem hullik annyi csapadék. Ezért lépett fel egyre nagyobb kereslet a mediterrán gyepszőnyegek iránt, melyek vízigénye alacsony a mélyreható gyökérzetnek köszönhetően.

A mediterrán gyepszőnyegek nagyon életerősek, s főként családi és hétvégi házak kertjébe, parkokba, strandok és kempingek zöldfelületére ajánlott lerakásuk. Színük mélyzöld, levélzetük természetes és egészséges, lombozatuk erős, ellenálló és jó teherbírású, betegségekkel elleni ellenállásuk kimagasló.

„Gyepszőnyegeink ÖNORM 2606-os szabványnak megfelelő minősítéssel rendelkeznek – mesélte Student Tamás. – A fajtaösszetételeket a magyar természeti adottságoknak és klímaviszonyoknak legjobban megfelelő szortimentekből kísérleteztük ki. Mióta elkezdtük a termesztést, ugyanazt a fűfajta keveréket használjuk. Van egy német fűmagkeverő cég, tőlük vásároljuk a magokat. Az ő laboratóriumaikban folyamatosan zajlanak a kísérletek, s ez kihat ránk is, hiszen általuk mindig új és új fajtákat tudunk beszerezni. Olyanokat, melyek rezisztensek a különböző betegségekre, jól tűrik a szárazságot, s a színük is tökéletes. Az ő kutatásaik alapján szoktunk változtatni a fűmagok összetételén. A fűfajták mindig megmaradnak alapként, csupán az alfajokat módosítjuk. Az amerikai fajtákból kimondottan a mi klímánknak megfelelő, speciális gyepszőnyegkeveréket állíttatunk elő.”

Gyepszőnyeg egy családi kertben (A kép forrása)

Természetesen fűmagkeverékeket is vásárolhatunk az Augsberger Kft.-nél. A fűmagok kiválasztását mindig alaposan át kell gondolni. Figyelembe kell venni a leendő zöldfelület célját és használatát: nem mindegy, hogy sportolásra szeretnénk használni, díszpázsit szerepet kell betöltenie egy lakóparkban, vagy a gyerekek játszóterülete lesz. A célnak megfelelő módon kell rendezni a talajszerkezetet, elvégezni a talaj előkészítését, kiválasztani a fűmagkeveréket, és elvégezni az ápolási munkákat. A fűmagkeverék, az előkészítés és a későbbiekben az ápolás szorosan összefügg egymással! Nem elég például egy szép díszpázsit eléréséhez egy csúcsminőségű fűmagkeverék elvetése, ha utána az ápolás színvonala nem haladja meg egy extenzív parknál megszokott intenzitást.

Arra is gondolni kell, hogy ugyanaz a fűmagkeverék nem nyújtja ugyanazt a minőségű állományt különböző környezeti feltételek mellett. Az egyes fűmagkomponensek kiválasztásánál figyelembe kell vennünk a használatot (dísz vagy sport), a talajtípust (homokos/vízáteresztő vagy kötött/víztartó), a klímát, a tervezett tápanyag-utánpótlást és az ápolási intenzitást is, valamint a nyírás magasságát. A százalékos arányokat az egyes fűmagfajok csírázási erélyének, tarackképző és kiszorító képességének függvényében szükséges meghatározni.

A kiváló fűmagkeverék megfelelő talajt igényel (A kép forrása)

Olyan lelkesen magyarázta Student Tamás a füvesítést és a gyepszőnyegek létrehozását, hogy rá kellett kérdeznem arra is, hogy miként került-e cég élére. Kiderült, hogy a családjában korábban senki se dolgozott az agrárszektorban, így az indíttatás máshonnan jött.

„A továbbtanuláskor nem igazán tudtam, hogy merre menjek tovább. Hagyománya van itt Mosonmagyaróváron annak, hogy a helyi Széchenyi István Egyetem végzősei lovas felvonulással zárják a tanulmányi éveiket. Ennek a feelingje nekem mindig nagyon tetszett, ezért ide jelentkeztem, méghozzá a Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karra – árulta el nevetve. – Itt ismertem és szerettem meg az agrártevékenységeket. Kiváltképp a növénytermesztés fogott meg. Az állattenyésztés is nagyon érdekelt, de az a része, hogy elviszik az állatokat a vágóhídra, az már egyáltalán nem az én világom volt. Sajnáltam őket.”

Miután átvette az agrármérnöki diplomáját, elhelyezkedett egy mezőgazdasági cégnél, ahol egy 700 hektáros területen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozott. Aztán 2015-ben ügyvezetői állás hirdetett az Augsberger család, amit megpályázott – és el is nyert.

„A gyepszőnyegezést nem sokkal azelőtt ismertem meg mélyebben, hogy idekerültem, hiszen sokáig luxus terméknek számított hazánkban – emlékezett vissza. – Németországban a kezdetek óta vásárolták az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők is, meg tudták engedni maguknak. Az utóbbi években Magyarországon is úgy növekedtek a fizetések, hogy már nem számít extrém kiadásnak. Az új házaknál, társasházaknál szinte már alapkövetelmény a minőségi, készen kapható szép gyep. Ugrásszerűen megnőtt a kereslet a megfizethető gyepszőnyegek iránt.”

Ha összességében nézzük, akkor egyáltalán nem kerül többe kész gyepet vásárolnunk, mintha magunk nevelgetnénk a füvet!

Gyakorlati részletek, fenntartás

Az Augsberger Gyepszőnyeg Kft.-nél másfél éven keresztül nevelgetik a fűmagot különböző technológiai folyamatokkal (mint például a növényvédelem, tápanyagpótlás). 14-18 hónap alatt az elvetett fűből teljesen gyommentes és dús gyepszőnyeget állítanak elő, amit egy speciális gyepfelszedő géppel elválasztanak a földtől és 1 m2-es kiszerelésben értékesítenek. Vagyis a vásárlóknak megspórolják azt a munkát és időt, amivel az otthoni fűmagvetés járna.

„Természetesen otthon is elő lehetne állítani gyommentes füvet azzal a technológiával, amivel mi dolgozunk, ám ennek a terhét levesszük a vevőink válláról. Emellett meg kell jegyezni, hogy nem biztos, hogy ha valaki elvet egy területet, akkor az ki is kel, hogy megfelelő a csírázás, hogy valóban egy szép, egybefüggő gyep alakul ki végül. A mi gyepszőnyegeinket ha reggel elviszi valaki, akkor délután már szabadon hempereghet rajta. Összességében, ha megvizsgáljuk a ráfordított anyagköltséget és az eredményt az otthoni nevelés és a vásárolt gyepszőnyeg között, akkor nem fog drágábbra kijönni a »bolti«”.

Nincs ember, aki ne küzdene a gyomokkal, és ne bosszankodna azon, hogy a szép fűszálakat elnyomja a gaz. Ezért is jön jól, ha gyommentes gyepszőnyeget vásárolunk, amit a következőképp valósít meg a cég: a kelési folyamattal egy időben megjelennek az egyszikű és a kétszikű gyomok. A fű növekedésével párhuzamosan ezek a gyomok is fejlődésnek indulnak. Ekkor kezdik el a gyomirtást. Különböző gyomfélékre, fajtákra alkalmazható vegyszereket használnak. Speciálisan az adott gyomra koncentrálnak, s addig folytatják a növényvédelmet és tápanyagokkal történő dúsítást, amíg teljesen ki nem pusztul az érintett területről a gaz. Ezalatt a fű bokrosodik, erősödik, s a felszedéskor egy tökéletesen összezáró, homogén gyepet kapunk, amin már nem tud áttörni a gyom.

A fűnél mindig fontos a szín: az angol perjének van egy alapszíne, s léteznek különböző alfajai, melyek a nemesítés folyamatán már átestek. A különböző eljárásoknak köszönhetően elő tudnak állítani mélyzöld angolperje-fajtát is, amit belekevernek a gyepszőnyegbe. Így a sötétebb dominancia felé is tud menni a gyep kinézete.

Ha valaki gyepszőnyeget vásárol, akkor érdemes előtte kiépíteni egy öntözőrendszert, hogy állandó jelleggel megfelelő mennyiségű vizet tudjon biztosítani a gyepnek. Így a nyári száraz hónapokat is jobban átvészeli majd a fű, nem éri hőstressz, és sokáig fenn lehet tartani az eredeti, tökéletes állapotot.

Az Augsberger gyepszőnyegekben sokáig gyönyörködhetünk, amennyiben megfelelő karbantartást végzünk – értve itt az évenkénti tápanyag-utánpótlást tavasszal és ősszel, a megfelelő nyírási magasságok megtartását, a kellő vízellátottságot, s nem szabad elfelejteni a gyepszellőztetést sem. Március végén, április elején lazítsuk meg a gyep felületét, és trágyázzuk meg (30-50 g/m2) műtrágyával. Április végén végezzünk gépi gyepszellőztetést. Május közepén-végén jöhet a második műtrágyázás, októberben pedig szintén kapjon trágyát a gyep (35-40 g/m2). A hópenész kialakulásának megelőzése végett szeptember elején-közepén szellőztessük a gyepfelületet, majd november elején-közepén végezzünk gombaölő permetezést. A jól ápolt, lenyírt, egészséges pázsitfelület sokkal ellenállóbb a téli időjárással és fertőzési lehetőségekkel szemben.

Ha betartjuk a cég ajánlásait, akkor sok-sok éven át élvezhetjük a gyommentes, dús, egyöntetűen zöld gyepet a kertünkben.

<a href="https://nqv.hu/szerzo/nqv-admin/" target="_self">NQV</a>

NQV

(bemutatkozó szöveg feltöltés alatt)

Legfrisebb bejegyzések

Ópusztaszer hazavár
Mi, svábok
Kebtanoda kutyasport egyesület