Óriási felhajtás előzte meg a nagyhírű angol válogatott május 10-i magyarországi fellépését. A sajtó napokkal a mérkőzés előtt arról cikkezett, hogy az Arsenal, a Leeds, a Manchester és a többi világhírű csapat játékosai már április végén elindultak a turnéjukra. A magyar–angol elé két előmeccset szerveztek: a főiskolai válogatott a vasutas válogatott ellen játszott, majd a budapesti amatőr válogatott a vidékivel csapott össze. A Nemzeti Sport a beharangozó írásában kiemelte, hogy a mérkőzésen jelen lesz Horthy Miklós kormányzó, és bejelentette helyigényét a holland királynő férje, Henrik herceg is. És itt lesz Meisl Hugó, az osztrák labdarúgás legendás vezére. Címlapos hír továbbá, hogy a bolgárok bevezetik a profizmust, és Budapestre jönnek labdarúgókért; hogy Nápolyban a Vezúvra nézően elkészült az új stadion, ahol a mieink az első vb-meccsüket játsszák; hogy Berkessy hazajön a Racing Paris-ból; és hogy összeállt a nyugat válogatottja a délnyugat elleni meccsre.
Az Üllői úton egy rajzszöget nem lehetett leejteni, 35 000 néző zsúfolódott össze a lelátókon. A nagy várakozást indokolta, hogy nagyon régen, még 1909-ben jártak nálunk utoljára az angolok, ráadásul mindhárom korábbi budapesti fellépésükön simán nyertek (0:7, 2:4, 2:8). Az angolok abban a tudatban léptek pályára, hogy ez minden idők legerősebb összeállítása – és ezt még hangoztatták is. Mindenesetre a korszak legsikeresebb klubjaiból válogatták a játékosokat: Moss (Arsenal) – Cooper (Derby), Hapgood (Arsenal) – Stoker (Birmingham), Hart (Leeds), Burrows (Sheffield Wednwsday) – Crooks (Derby), Carter (Sunderland), Tilson (Manhester City), Bastin (Arsenal), Brook (Manchester City).
A sportnapilapban Hugo Meisl nyilatkozott a vendégcsapatról: „Egyénileg talán Bastin, az Arsenal csatára a legkiemelkedőbb egyéniség. Talán a világon a legjobb csatár.” Időtálló megjegyzés volt: Bastin a mai napig az Arsenal történetének harmadik legjobb gólvágója 150 élvonalbeli találattal, azzal együtt, hogy a karrierjét (lévén 1914-es születésű) kettétörte a második világháború (a bajnokság hat évig szünetelt).
A mieink: Háda (FTC) – Vágó (Bocskai), Sternberg (Újpest) – Szalay (Újpest), Szűcs (Újpest), Lázár (FTC) – Rökk (Budai 11), Avar (Újpest), Sárosi I (FTC), Toldi (FTC), Kemény (FTC). A magyar válogatottban Háda, Lázár, Avar, Sárosi I és Toldi számított akkor európai klasszisnak. A magyar csapat valósággal szárnyalt a mérkőzés első harmadában. Sorra alakítottuk ki a helyzeteket, Toldi hatalmas lövéseket eresztett meg, Lázár Tanár Úr szenzációsan szervezett, a támadóink sokat mozogva alakítottak ki helyzeteket, de a szünetig nem született gól. A második félidőben is nyomás alatt tartottuk az angolokat, aztán az 56. percben Avar, majd a 69. percben Sárosi talált be. Az angolok ezután következtek Tilson révén.
„Az angol futballmestereket legyőzték játékművészeink” – harsogta másnap a Nemzeti Sport. Az alcím mindent elmond: „Káprázatos iramú, végig legmagasabb színvonalú küzdelemben fölényesen győzött a csillogó tudású magyar gárda az utolsó pillanatig teljes erőbedobással küzdő angolok ellen.”
„Leültettük” az angolokat
Még a futballügyekben általában visszafogott Népszava is azt írta, miután kitért arra, hogy Sárosi kicsivel haloványabb volt saját klasszisánál, hogy „a győzelem ebben a formájában is imponáló, hiszen az angolokat a kontinensen eleddig csak a spanyolok verték meg, és jelentős főleg azért, mert ennek a győzelemnek a hírére állapítják majd meg mindenütt, ahol csak a labdarúgást űzik, hogy a magyar futball ismét méltó lett régi hírnevéhez.”
