Oldal kiválasztása

Hollósi Zsolt szegedi újságíró 2005-ben készített interjút Lengyel András gondolkodástörténésszel. Egyik kérdése így szólt: „A Délmagyarország Nagy Könyv-játékában Vas István Mért vijjog a saskeselyű című kötetét választotta kedves könyvének. Volt egy figyelemfelkeltő mondata az ajánlásban: »E könyv ma, amikor hatalmas erők szövetkeznek arra, hogy elleplezzék előlünk a világban bontakozó nagy tragédia már látható jeleit, s védtelenné tegyenek bennünket a veszélyek érzékelése iránt – aktuális mű is. Csak meg kell értenünk jelzéseit.« Gondolkodástörténészként milyen tragédiát jövendöl?”

A válasz egy interjúba ágyazott publicisztika: „Erre csak nagyon hosszan és szabatosan érvelve szabadna válaszolni. Annyi bizonyos, hogy egy nagy periódus valamikor a rendszerváltás táján világméretekben lezárult, és valami újnak megyünk neki. Ez az új azonban dramatikus fejleménynek ígérkezik. Nagy krachok és konfliktusok várhatók, aminek már nagyon sok jele van. Egyes politikai elemzők akár tíz-tizenöt éven belül is egy globális konfliktus lehetőségével számolnak. Ez messzemenően összefügg sok reálfolyamat működésével. Nem emberi kisiklásokra, ballépésekre kell gondolni, hanem a piacelv globális méretűvé válásának folyamatára. Méreteinél fogva nem Magyarország az érdekes, hanem például Kína, amelynek belépésével megváltozik az egész folyamat dimenziója. Pár mondatban életveszélyes lenne kijelenteni dolgokat, de az én tapasztalataim szerint rossz és nehezen kikerülhető folyamatok zajlanak. A gondolkodástörténet azt mutatja, hogy az európai emberiség legalább száz-százötven éve komoly válságban van, egyik válságból és megoldási kísérletből a másikba jut át. Ez egy nagy önlebontó folyamat. Az a kulturális teljesítmény, ami a kereszténység bázisán Európában létrejött, és hosszú időn át meghatározta nemcsak ennek a térségnek, hanem az egész földgolyó élenjáró kultúrájának a lehetőségeit, és minden eddigi emberi vívmányunk is összefügg ezzel – ennek a lebontása a tőke mozgása következtében jó ideje folyamatban van. Már a francia irodalomnak olyan produkciói, mint Balzac Elveszett illúziók, Proust Az eltűnt idő nyomában, Dosztojevszkij, Nietzsche, Freud modernitáskritikája, a hanyatlás- és halálélmény előtérbe kerülése, vagy olyan terminus technicusok tudományos témává válása, mint az én-integritás, a szuverén én megroppanása, eltűnése – ezek mind jelzik, hogy itt valami nagyon komoly baj van. Például ha a tudatos én, a szuverén én ellehetetlenül, akkor nem egy jobb lehetőség realizálódik, hanem egy rosszabb. József Attila írta: »…S mit úgy hívtam: én, az sincsen. Utolsó morzsáit rágom, amíg elkészül ez a költemény…« Adatolni lehet ezeket a folyamatokat. Egy manipulált, roncs, töredék én fog a világban létezni. Ez semmivel nem jobb, mint a reneszánsztól a 19. századig terjedő európai ember énje volt, hanem inkább rosszabb. Annál is inkább, mert néhány reálfolyamat létezik és működik a világon: az emberi és természeti erőforrások, mint például kőolaj elpazarlása zajlik, pusztul az emberi minőség. Zajlik a világ szemétté változtatása is, amiről látszólag furcsa beszélni, de minden település vezetője tudja, hogy a hulladékkezelés alapkérdés. Amikor a tejet nylonzacskóba rakjuk, voltaképpen szemetet termelünk, mert nem tudunk vele mit kezdeni, nem olvad bele a természetbe, hanem szemétként rögzül. A szemétté váláshoz hozzátartozik egy lényeges mozzanat: a tudományok fejlődésének következtében az emberiség rendelkezésére álló technológia ma olyan hatékony, olyan teljesítőképességű, ami nemcsak hogy minden eddigit messze meghalad, hanem ezt a technológiát már egy olyan ember működteti, aki már nem látja át. A kvantummechanika professzora hiába látja nagyon világosan valaminek a működését, ha nem érti a világot, ha az amerikai haditechnikát működtető tábornok már nem tudja pontosan, hogyan is működik az irányítása alatt álló technológia. A technológia kiszabadult az ember ellenőrzése alól. Amikor a régészeink kiásnak például egy gepida temetőt, akkor találnak mondjuk harminc sírt. Kicsike közösség volt az, gyenge technológiával, azaz csak kisipari módszerekkel tudták egymást irtani. A mai technológiával egy hatalmas méretű emberiség önmagát a Földdel együtt el tudja pusztítani. Ez a lehetőség adott, márpedig az emberi természet nem javul. Jobbik esetben olyan, mint korábban is volt, rosszabbik esetben rosszabb, mert az a kiüresedettség-érzés, manipuláltság, egoizmus, az egyéni érdekre épített ideológiák uralomra kerülése, mind olyan irányba viszik ezt a folyamatot, hogy egy világhatalom már nem azért lép meg egy lépést, mert az jó, hanem azért, mert az a rövid távú érdeke. Hogy hosszú távon mi lenne az érdeke? Azt már nem vizsgálja. Mondhatnám azt a triviális példát is: ma egy tévéműsor nem jó vagy rossz, hanem nézett vagy kevésbé nézett. Azzal, hogy feladom a minőség szempontját, messzemenő következményű folyamatokat indítok be. Lehet úgy értékelni egy írót is, hogy hányan olvassák, hányan veszik meg a könyvét, de lehet úgy is nézni, hogy melyik a jó szöveg és melyik nem. Épp a József Attila-tanulmányokban említem a költő gondolatát: az irodalmat a nem olvasók is alakítják. Valóban így van. Azok a változások, amelyek végbemennek az emberi magatartásban, gondolkodásban, nagy konfliktusok előjelét mutatják. Nem kell hozzá nagy pesszimizmus azt mondani: az emberiség mint kollektívum nem tanul a múltjából. Az egyes ember tanulhat, az emberiség nem, mert különösen kiélezett szituációkban – azáltal, hogy társadalmi gyakorlatában föladja az érték szempontját, nem vizsgálja, hogy mi a jó, mi a rossz – automatikusan a rövid távú érdek válik döntővé. Innentől kezdve nagyon kemény folyamatok várhatók. Egyáltalán nem vagyok optimista.”

Ezért hoztuk létre a Nemzeti Értékek Könyvkiadót és ezt a portált.

<a href="https://nqv.hu/szerzo/dlusztusimre/" target="_self">Dlusztus Imre</a>

Dlusztus Imre

író, újságíró, borászati szakíró, a portál és a Nemzeti Értékek Könyvkiadó főszerkesztője

Legfrisebb bejegyzések

Nemzeti Értékek Könyvkiadó
Meggypiros mezben
Ópusztaszer hazavár