„Ékszerészek és órások voltak a családban, apám is az utóbbi mesterséget űzte, de én nagyon szerettem a konyhában, már háromévesen azt mondtam, cukrász leszek” – mesél a kezdetekről Selmeczki Tamás, a család nevét viselő szegedi cukrászda tulajdonosa. Mindenki azt akarta, hogy középiskolába menjen, ő azonban nem tágított, és „megpályázta” a már akkor is nagyhírű Virág Cukrászda egyetlen tanulóhelyét 1960-ban.
Sikerült, bár a henteseknél kisebb lett volna a verseny, de ő ügyes kezű gyerekként nem akart krémsimító lapát helyett bárddal érvényesülni. 1968-ban mestervizsgázott, 1967–71 között elvégezte a budapesti Huba utcai vendéglátó-ipari technikumot. „Végig a Virágban dolgoztam, volt, hogy 35 ember tartozott hozzám, 1977-től ’82-ig voltam a cukrászüzem vezetője. Akkor egy francia cukrászda volt Európában az első, a budapesti Gerbeaud a második, és a harmadiknak számítottunk mi” – mondja büszkén.
1981-ben a Hungexpóval Thaiföldre utazott, Bangkok legexkluzívabb szállodájában, az Ambassadorban adott fogadásokat a magyar küldöttség, amelynek egyetlen cukrásza volt. Az ottani krémnek – ő fogalmazott így –, a királynak és családjának is főztek, sütöttek. Ez fordított is a sorsán, maszeknak állt, bár ez akkor még inkább csak a tűrt kategóriába tartozott.
1982-ben Balatonalmádiban kezdett, de nem sikerült meghódítania a magyar tengert, és egy szezon után hazajött. „Eladtuk az újszegedi házat, és kerestünk egy cukrászdának alkalmas területet, miközben a GYES-ből éltünk, meg a balatoni pénzmaradékból” – emlékszik vissza Selmeczki Tamás. Felépítettek egy faházat Szőregen, a telek hátsó traktusában pedig egy bicikliszerelő műhelyből alakították ki a cukrászműhelyt. 1983-ban nyitottak ott, ahol most is dolgoznak, a körforgalomnál. Sokáig mondták, amikor reklámot akartak eladni nekik, hogy minek, nekünk jön az autó…
Cukrászda az autóút mellett
Az elején „kilógott a belük”. „A 49. vagyok, megszámoltam, majd visszajövök – ez a mondat egy potenciális vásárlótól hangzott el, még a kis faház idején. Mentségére, csak egyetlen eladó, a Selmeczki lány volt a pultnál, és már akkor is voltak sietős emberek. „Telken belül utaztunk, ez most a harmadik hely, de már végleges, 2005-ben készült el” – ezt már a feleség, Katalin mondja, aki cukrász és akiről az ura azt állítja, nem is vette volna el, ha nem jó a mesterségében. Erre csípőből jön a válasz: azért számított a mellbőség is. A család teljesen beleállt, Zsuzsa nem szakirányon, a Tömörkény Gimnáziumban végzett, utána szállt be, Katica a Krúdyban lett vendéglátó-ipari technikus. Egy szem tanulójuk van, ő az unoka, Lívia.
A család
Amikor a szakma, a hely specialitása kerül szóba, azt mondják, nincs olyan darab, ami kiemelkedően Selmeczki. Folyamatosan kísérleteznek, változtatják a kínálatot a kihagyhatatlan klasszikusok mellett. „Balikó Béla, a HungarHotels vezére sokszor jött Szegedre, hogy nem megy a Virág, és igaza is volt. Hetente öt új süteményt csináltatott velünk, ott megtanultam, milyen kísérletezni” – emlékszik vissza a cukrász, hozzátéve, ma is azt csinálnak, amit akarnak.
Körülbelül 80-féle süteményük van, hetente kitalálnak valamit. Amióta a családban van cukorbeteg, ráálltak a tej- és cukormentes süteményekre is. Bejött, viszik, keresik. Annyi recept van a fejükben, hogy azokból mindig lehet újat kreálni. A nehezebb években formatortákat, a gyerekeknek különleges tortákat vállaltak el, ha egy vendég kecskebékát kért, még legyet is formáztak marcipánból a szájába. Volt, aki akkora tortát kért, mint a lánya, meg is küzdöttek vele, mégsem lett akkora. „Mondtam, akkor vágjanak le a menyasszonyból” – emlékszik vissza Selmeczki Tamás. Egy hűtőautóval vitték Orosházára a tortát, élő rögzítőként végig benne állt egy ember usánkában, kesztyűben. Azt nem tudják, sikerült-e túlélnie, akkoriban azért tűntek el emberek.
Heizler Tamás, a Porsche Szeged akkori vezetője az 5-ös Golf premierjére akkora tortát szeretett volna, mint az igazi kocsi. Mintegy 200 ezer forintot szánt volna rá, de kiderült, alig lett volna olcsóbb, mint az autó. „Szerencse, hogy nem vállaltuk el, mínusz 12 fok volt azon az éjjelen, és egy fóliasátorban csináltuk volna.”
Nagyon odafigyelnek az alapanyagokra. Nemcsak hogy tejszínből készül a hab, hanem a tejszínt is maguk csinálják. „Lehet, hogy ma már kapnánk olyan minőséget, ami megfelelő, de amikor elkezdtük, biztosan nem volt, és ez így megmaradt nekünk” – érvel a feleség. Kiderült, a fondant is helyben készül, lehetne venni is, de így megbízhatóbb a minősége.
Selmeczki Katica munka közben
Az eredeti alapanyag és a minőség mellett fontos a mérés is. Szerintük volt egy rossz korszak a cukrászatban, amikor felpuffasztották a süteményeket, bár azóta sokat javult a szakma. A tökös rétes náluk tényleg úgy kezdődik, hogy megsütik a tököt. Népszerű a fagylaltjuk is, van, aki 80 gombócot visz belőle Budapestre, amit ők sem igazán értenek. Más a Sacher-tortájukra mondja, hogy a legjobb az országban, ami azonban szerintük is elég ízlésfüggő, mert nagyon sokféleképpen lehet készíteni.
Érdekes és egyben magabiztos, hogy kiszállítást nem vállalnak: aki az ő tortájukat, süteményüket akarja enni, annak el kell menni a szőregi körforgalomhoz. „Életemben semmit sem bántam meg, kisebb kudarcaink persze voltak, de az megnyugtató, hogy a család viszi tovább a cukrászatot, ha az én erőm elfogy” – mondja végszóra Selmeczki Tamás.
