Oldal kiválasztása

Olimpiai számtan

Szerző: | 2021. augusztus 12. | Fókusz | Címkék:

A napokban lezárult tokiói olimpia kapcsán gyakran elhangzott, hogy 1996, az atlantai olimpia óta nem szerzett ilyen sok érmet a magyar csapat. Atlantában 7 arany, 4 ezüst és 10 bronz, összesen 21 érem volt a mérleg, most pedig 7 arany, 6 ezüst és 7 bronz, összesen 20. Bármely időszakban nehezen összehasonlíthatóak a teljesítmények, most például az öt esztendőre kitolódó ciklus és a COVID miatt, és akkor a magas tokiói páratartalomról nem is szóltunk.

Az újkori olimpiai mozgalom története összefügg a világtörténelem alakulásával: a Szovjetunió csak 1952-ben lépett színre, és 36 évvel később le is zárta az ötkarikás pályázatát. Időarányosan a legsikeresebb ország volt a megszerzett 1010 éremmel, hozzátéve, hogy az 1984-es Los Angeles-i olimpiát bojkottálták. Egy másik letűnt ország, az NDK 11 nyári olimpián vett részt, ezeken 409 érmet gyűjtött.

Hazánk ott volt az első újkori olimpián, 1896-ban Athénban. Ezután mindig indult, ha engedték. 1920-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kitiltotta az I. világháború kezdeményezőit, így Magyarországot is. 1984-ben Moszkvában gondolták úgy, hogy a keleti blokknak a közös bojkottal méltó választ kell adnia arra, hogy négy évvel korábban a Szovjetunió afganisztáni katonai beavatkozására hivatkozva a nyugati világ távol tartotta magát a moszkvai olimpiától. A szovjet olimpián csak 81 ország indult a játékokon.

1956-ban Melbourne-ben a magyar szereplést erősen befolyásolta a forradalom. A világverő Aranycsapat mellett több egyéni sportoló sem jutott el Ausztráliába, illetve épp a kiutazás előtti szituáció tette tönkre a felkészülést (a nyári játékokat a déli féltekén november 22. és december 8. között rendezték). Így is 9 arany, 10 ezüst és 7 bronz, összesen 26 érem volt a mérleg, amivel a nemzetek rangsorában 4. helyet ért el Magyarország. A forradalom miatt nem volt esély megismételni az 1952-es csúcsteljesítményt, amikor a nemzetek rangsorában a harmadik helyen végeztünk 16 arannyal, 10 ezüsttel és 16 bronzzal. Igaz, 1952-ben 69, négy évvel később 67 nemzet versenyzett.

Az ötvenes-hatvanas évek kiváló sporteredményeit gyakran hozzák összefüggésbe a kommunista rezsim politikájával, ám ez csak részben igaz, mivel a trianoni katasztrófa után Klebelsberg Kunó miniszter, a Bethlen-kormány legerősebb embere széles alapokra helyezte a sportéletet. Hogy mást ne mondjunk – és pontosítsunk a labdarúgás jelentőségét relativizálni akarók megközelítésein –, törvény mondta ki, hogy az ezer főnél nagyobb létszámú vállalatoknak – a magáncégeknek is – kötelességük atlétikai pályával körülvett futballpályát építeniük és vállalati sportegyesületet üzemeltetniük. Ez a sportélet biztosította az utána következő generációk kiváló eredményeinek lehetőségét. Az 1948-as, 1952-es, 1956-os olimpiák sikeres versenyzői a harmincas években kezdték el a sportolást.

Az olimpiai mozgalom hazánkban mindig fontos vagy nagyon fontos kérdés volt. A perspektívát a rendszerváltáskor veszítettük el, amikor állami szinten fogalmazódott meg, hogy a piac tartsa el a sportot. Az 1996-os olimpiáig tartott a lendület, majd némi visszaesés következett be: sorrendben 17, 17, 10, 18 és 15 érem volt a termés.

Atlantában (1996) 197, Rióban és Tokióban 207 nemzet indult, sűrűsödött a mezőny. És ezt nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni, mert az új kis nemzetek közül Koszovó 2 aranyérmet ért el, „Jugoszlávia” pedig 11 aranyat, 5 ezüstöt és 8 bronzot hozott, és ebben az az elgondolkodtató, hogy több ország több indulóval versenyezhetett – a vetélytársak kárára.

Tovább árnyalja a helyzetet, hogy Koszovó mellett olyan államok szereztek érmeket, amelyek korábban alig-alig vétették észre magukat az olimpiai döntőkben: Ecuador, Katar, Bahama-szigetek, Venezuela, Hongkong, Fidzsi-szigetek, Bermuda, Dominikai Köztársaság, San Marino, Bahrein, Botswana, Burkina Faso és Grenada 10 aranyat, 11 ezüstöt és 12 bronzot vitt haza.

Az immár háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron öröme (A kép forrása)

Egyre sűrűbb a mezőny, egyre keservesebb a felkészülés. A 37 éves, az olimpiáig az öttusa világranglistát vezető Marosi Ádám az idei világbajnoki arany mellé Tokióban egy hatodik helyet küzdött össze. Ki merné azt mondani, hogy kevesebb munkája, összpontosítása, akarata van benne, mint a zseniális, immár háromszoros egyéni olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áronnak?

*

A kiemelt kép forrása.

<a href="https://nqv.hu/szerzo/dlusztusimre/" target="_self">Dlusztus Imre</a>

Dlusztus Imre

író, újságíró, borászati szakíró, a portál és a Nemzeti Értékek Könyvkiadó főszerkesztője

Legfrisebb bejegyzések

Ópusztaszer hazavár
Patikák és patikusok
Mi, svábok