Gere Attila és családja példamutató vállalkozást vezet Villányban. Az erdész végzettségű, ma talán az ország legismertebb borászának tekinthető szakember egy piciny családi birtokot fejlesztett föl három évtized alatt Magyarország eminens szőlészeti-borászati vállalkozásává.
Gere Attila közfeladatokat is ellátva fáradhatatlanul dolgozik Villányért: korábban önkormányzati képviselőként, több bizottság elnökeként vett részt a kisváros fejlesztésében, ma a városka köztiszteletben álló polgáraként segít, ahol számítanak rá. A sportkör volt elnökeként is sokat tett a településért, a fiatalokért, de nincs olyan komolyabb településfejlesztési téma, amelyben ne számítana az álláspontja.
Borászként nemzetközileg jegyzett márkák (Kopár, Solus, Attila) megteremtője, egy európai mércével is kiemelkedő színvonalú új feldolgozó alapítója, a csodálatos Ördögárok-dűlő egyik megújítója, egy kisebb, bemutató jellegű alanytelep megálmodója. Innen többek között a rég elfeledett járdovány fajtát sikerült felélesztenie tetszhalál állapotából, de másik fél tucat Kárpát-medencei ősi fajtával is folytat mikrovinifikációs kísérletet.
Gere-borok
Gere Attila és családja magas színvonalú, wellness elemekkel kibővített szállodai és gasztronómiai szolgáltatást fejlesztett a rendszerváltáskor induló kicsiny, de a faluban még elsőként induló panzióból. A sváb embereket jellemző (a felmenők eredeti neve: Gerbl) szorgalommal és precizitással, magyar nemzeti elkötelezettséggel fejleszti vállalkozását, aminek legutóbbi ékköve a szőlőmagőrleményt készítő üzem. Nem idegen tőle az innováció, sőt ő maga az innovatív gondolkodás. Akkor nyitott szálláshelyet, amikor még szinte ismeretlen fogalom volt a borturizmus. Az elsők között (a híres villányi ötösfogat tagjaként) tette le a voksot a magas minőségű, testes, érett tanninban gazdag, de bársonyos vörösbor mellett. Korát és Villányt is megelőzve készített rozébort az ország legdélibb borvidékén akkor, amikor a borfajta elkészítésére alkalmasabb Egerben még csak gondolkodtak a dolgon, s a piacon csupán Bárdos Benjámin nagyrédei rozéja jelent meg kereskedelmi tételben. Innovativ gondolkodására jellemző, hogy „felfedezte” a Kopárt, és ez a brand ma is a borgyűjtők egyik keresett terméke. Néhány éve Schubert Vilmossal elindította a Csillagvölgy nevű borászatot (ma már Gere-Schubertként ismerjük), ahol a borvidék könnyedebb arcát megmutató, piacosabb borok születnek.
Tíz éve is elmúlt, hogy a mai 75 hektáros birtok kialakult, amin nem is szeretnének változtatni. Új típusú bort azóta sem készítettek, a fogyasztók a már megszokott márkákkal találkozhatnak. Míg korábban a Weninger-Gere felállásban fele-fele arányban voltak tulajdonosok, évek alatt 40 százalékot kivásároltak Franzitól. Ehhez az információhoz tudni kell, hogy az osztrák csúcsborász, Franz Weninger a 90-es évek legelején szeretett bele a villányi borba, s lett az út elején járó Gere Attila társa és részben finanszírozója. Ma is kiváló a kapcsolatuk, teljesen egyformán gondolkodnak.
Geréék néhány éve teljes cimkemegújításon estek át, az új arculat még véletlenül sem hasonlít a régire. Elsősorban a fiatalok nyomására történtek az események: „A fiatalok ezért is vannak, hogy a változást képviseljék” – kommentálja a szelid erőszakot Gere Attila. Letisztultabb lett a képi világ, aminek a vezérfonala az A.Gere, így újra a Gere név került hangsúlyosabb helyre. Korábban a Kopár, a Solus volt előtérben, a Gere hátrébb szerepelt. Mivel másik Gere család is működik a borvidéken, épp a másodunokatestvér és vőtárs Gere Tamásé, így jött az A.Gere. Véleménye szerint ez a cimkevilág a nyugati ízlésnek jobban megfelel.
A borászatnál folyamatosan zajlik a generációváltás, egyre többet vállalnak a fiatalok. Attila kevésbé vállalja fel a sok futkosással járó feladatokat, a marketing is inkább a következő generációnak esik kézre. Az utódok a kereskedelemből is jobban kiveszik részüket, az export szinte teljes egészében az ő feladatuk. Ezenkívül Andreáéknak fontos szerepük van a kommunikációban is.
A Gere-család
A szőlőmag feldolgozása 2010-ben kezdődött, azóta is népszerű a szőlőmagolaj, és a mikroőrlemény lédig, illetve kapszulás kiszerelése.
Nyílegyenes fejlődést, töretlen harci kedvet, őserőt és nagyon jól összerakott, családi alapokon nyugvó csapatot látunk, holott nem volt ilyen egyszerű a menetelés. A nyolcadik generációs borászati tevékenységet durván megtörte a második világháborút követő időszak, amikor a kiterjedt rokonság felét kitelepítették Németországba. Ez térítette el Gere Attila felmenőit a szőlőtől.
A Gere-portrék rendszeresen egyenes vonalat rajzolnak a szegedi erdészeti szakközépiskolából az újpetrei erdészeten át a sztárborász státusig, ám ez az életrajz sem mentes a helyes út megválasztásának kétségeitől. Újpetre mindenesetre sarokkő, mert Attila agrármérnök édesapja, Gere János 1969-ig, haláláig a helyi termelőszövetkezet agronómusa, később főagronómusa, majd elnöke volt. Beremendi származású édesanyja és magyarbólyi édesapja épp az újpetrei jövő miatt váltottak lakóhelyet.
Ha villányiakat vagy borral foglalkozó mesterembereket keresünk a családfán, el kell jutni a dédszülőkig. „Auth dédnagymamám Villányban élt, és az ő férje volt itt a kádármester. Az öreg a Dózsa utcai háznál dolgozott a műhelyben, a dédi meg kint a szőlőben. Az Auth-vonalon hét generáción át tudunk kimutatni borász ősöket és csak a nagyapámmal, majd édesapámmal szakadt meg a folyamat. A második világháború után tönkretették a paraszti birtokokat, a kitelepítésekkel megszakították a hagyományok láncolatát.”
Gere Attila tizenhét évig dolgozott erdészként. Induláskor az addig minden esztendőben veszteséges ágazatból egy éven belül nyereségest csinált. Azt mondja, nem lett volna képe kiállni a taggyűlés elé azzal, hogy a rá bízott területen képtelen volt hasznot termelni. És még azt is mondja: a mai napig nem érti azokat az embereket, akik képesek belenyugodni abba, hogy amit csinálnak, az nem termel eredményt. „Aki dolgozik, az valamit mindenképp termel. Az pedig nem lehet veszteséges” – mutat rá arra, hogyan gondolkodik a mai borászati élet meghatározó alakja.
A rendszer változása az élet megváltozását is hozta magával. Gere kilépett az erdészettől, és 1991-ben már két cégben, saját vállalkozásban találta magát. Az egyik a családé, a másik a Franz Weningerrel közös társaság volt. A világ óriásit változott. „Arra számítottam, hogy a rendszerváltás biztosan nem azért következett be, hogy rosszabb legyen a sorsunk.”
A nagyszerű osztrák borász, Weninger akkor lépett a színre, amikor Gerééknek csak adósságuk volt, mégis kiegyezett Attilával az ötven-ötven százalékos tulajdoni arányban. Az osztrák fizette be Gere egymillióját is a törzstőkébe. „Azt mondta, hogy majd visszaadom, ha lesz miből.” 1993 őszén az Antall-kormánynak a farmergazdaságokat finanszírozó csomagja érkezett ajándékként. Az azóta az elfeledés homályába veszett intézkedés révén negyvenszázalékos állami támogatással és még annál is erőteljesebb kamattámogatással, mindössze tizenöt százalék önerő fölmutatásával bővítették a gazdaságot. „Azt a tizenöt százalékot is téglában mutattuk föl.”
Ez volt az a fejlesztés, ami nyomán a falu nyugati határában fölépült az első két igazi magánborászat: Gere Attiláé és Tiffán Edéé. A két, ikerháznak is beillő takaros épület lehetőséget teremtett arra, hogy a szőlőt ne a családi ház udvarán dolgozzák föl, hanem egy erre a célra épített üzemben. Az akkori épületet ma már kizárólag a Gere-Weninger Kft. használja. 2002-ben a Széchenyi-terv jóvoltából a szomszédságban elkészült ugyanis az a világszínvonalú, elegáns, építészeti szempontból is lenyűgöző borászati épületegyüttes, ami az új típusú, bordeaux-i borászatokkal is fölveszi a versenyt.
„Az Antall-kormány idején kapott lehetőséget ki kellett volna terjeszteni a családi vállalkozások jelentős részére. Amit akkor építettünk föl, az biztosan itt marad, és sok embernek fog munkát adni” – értékel Gere, és ez nem politika. Illetve nagyon is az, mert a mindenkori kormányok felelősségvállalásáról szól.
A piac mindig jól reagált a Gere-borokra, ami azt is jelenti, hogy egyszerre követte a divatot és emelte maga is a borkultúra szintjét. Amikor összegzünk, a borász maga nem látja ilyen egyenes vonalúnak a pályáját. Azt mondja, hogy az 1997-es esztendőben érzett saját magánál jelentős minőségi javulást, két évvel később pedig ugrásszerű előrelépést. Azóta már csak az évjárati ingadozások befolyásolják a minőséget. Tudását stabilnak, megalapozottnak azóta érzi.
Gere Attila úgy tudott megmaradni sztárborásznak, hogy közben minden egyes lépését jól megtervezve, gazdasági sikerrel zárva tette meg. Náluk a bor beépül a környezetükbe: a négycsillagos szállodájuk wellness részlegében úszómedence, pezsgőfürdő, szauna, gőzfürdő, jégkút található, mint rendesen, de különlegességként szőlőre és borra épülő vinoterápiás masszázsokat és kozmetikai kezeléseket is kínálnak itt.
1994-ben Gere Attila lett az Év Bortermelője Magyarországon. Azt mondja, a cím nem változtatta meg az életét, mert addigra már kitaposta az előrejutás ösvényeit. Volt egy kis sajtónyilvánosság, de messze nem akkora, mint mostanra, amikor már a díj puszta odaítélése szabályos hullámverésekkel jár. Eladni csak annyit lehetett, amennyi megtermett, az árat azután is a kereskedőkkel megküzdve alakította, tehát ha összegezni kell, a jóérzésen túl akkoriban nem sokat hozott a konyhára a kitüntető cím. Azt viszont elismeri, hogy a borkultúra szintjének emelkedésével e rang értéke is egyre nő. „Ezért is kell odafigyelni arra, hogy minden évben a legjobbak egyike kapja meg a címet. Ennek szigorú márkavédelem alá kell tartoznia.”
Gere Attila pályaívének megrajzolásakor e sorok írója szerint fontos körülmény a Franz Weningerrel kialakított üzleti, szakmai és baráti viszony, mivel az 1985-ös glikolbotrány mélypontjáról elrugaszkodó osztrák nemzeti borstratégia számos fontos tanulságot szolgáltatott, amelyek értelmezéséhez Franz személyesen tehette hozzá a saját gondolatait. „Hogy hasonlít-e az ízlésünk? Le vagyunk kopírozva.” Ez a sommás jellemzés nem okozhat meglepetést azoknak, akik ismerik Weninger balfi kékfrankosait. A soproni borvidék talán legértékesebb területein szüretelt, érett kékszőlőből Weninger 1987 óta készít olyan testes, bársonyos és lágy borokat, amivel kezdetét vette a soproni bor újraértelmezése. E munkában ifjabbik Franz lépett apja örökébe.
Weninger többször elmondta, sőt egy portréinterjúban fontosnak is tartotta aláhúzni, hogy a máig legjobb kékoportót Gere apósának a szomszédjánál, Walter Ferencnél itta. Azonnal beleszeretett Villányba. Mondhatni, ugyanúgy járt, mint a társa, aki gyakran emlegeti, hogy az első jó pohár bort, szintén kékoportót, a leendő apósnál itta. Talán épp azzal dőlt el a közös jövő. Gere akkor még az újpetrei téesz alkalmazásában járta az erdőt, s ahogy legördültek ezek az oportók, arra gondolt, hogy a villányiaknak arany van a kezükben. „1978-ban nősültem, s az apóstól kapott szőlőből már a következő évben vittem étterembe.” A jó szegedi kapcsolat révén szerződést kötött a Tisza Halászati Szövetkezettel, mely cég több halászcsárdát üzemeltetett. A halászlé vagy a halpaprikás, különösen, ha szegedi paprikával és makói hagymával készül, megkívánja a bársonyos vöröset. Nos, akkoriban a Gere-Wéber-féle folyóbor igazi telitalálat volt Fehér-tón, a csongrádi, a vásárhelyi halászcsárdában, és a Sótartó néven közismert, szegedi Roosevelt téri csárdában is. Később a szegediek népnyelvén, az irigység színe miatt Sárgának nevezett üdülőterületen, az Öreg Kőrössyben és a Kiskőrössyben is Gere-bort ittak a vendégek. „1979 februárjában szállítottam az első kannáimat” – mondja elmerengve.
Néhány éve még a szűk és meredek pincegádoron egyensúlyozva jutott le a bennfentes a hordókhoz a panzió alatt. Ma az 1100 négyzetméter alapterületű, csodaszép borászati épület fogadja a bejelentkező vendéget. Ez maga a modernitás. 2002-ben a Gere-borászat a technológia és a látvány területén is elérte a világszínvonalat, s azóta jár csodájára a nemzetközi borszerető közönség. Az építmény épp olyan, mint egy spanyol hacienda. Alul a technológia, fölül a vendéglátás és az adminisztráció.
A légkondicionált és páraszabályozott pincében 600 új tölgyfahordónak van helye, s e helyek többsége már foglalt. A hatalmas, összesen 1 900 hektoliter befogadására alkalmas erjesztő edények között van több faborítású „káci”, amiben éppúgy irányítani lehet a hőmérsékletet, mint a koracél tartályokban. A palackérlelőben ugyanaz a rend és patikatisztaság uralkodik, mint mindenütt: az udvaron vagy az irodákban. A látványpincéből az üvegportálon át a Szársomlyóra látni.
Erjesztő hordók Gere Attila pincészetében
Gere Attila megkerülhetetlen igazodási pont a villányi termelők között. Tanítómestere, Tiffán Ede is respektálja; pályatársa és barátja, Bock József hasonló nagy utat jár be; példaképnek tekinti a kortárs Mayer Márton, Jekl Béla vagy Szemes József (nem véletlenül hasonlít a stílusuk); és fölnéz rá a roppant tehetséges középkorosztály: Günzer Tamás, Günzer Zoltán, Lelovits Tamás, Malatinszky Csaba, Kovács Zoltán (Agancsos), Riczu Tamás, Maul Zsolt; a fiatalabb Hehl István és Ruppert Ákos; a Szegedről áttelepült Kovács László (Vinatus); vagy a borotaiként is villányi Koch Csaba.
Nem vagyunk fölidézhetetlen messzeségben 1989-től, amikor a minőségi borkészítés motorja a jóra vágyó étterem volt. Akkor hallotta meg az igazi borász a hívást, ami szakmai kihívás lett. Még abban az évben nekikezdtek a panziónak, és azóta folyamatosan fejlesztenek. A klasszikus villányi fajták mellett megjelentek a gyöngyözőborok, újraéledt a járdovány, beindult a szőlőmagőrlemény üzletág, megjelent a szőlőalapú savanyítóanyag, a verjus, bővülnek a szálloda wellness szolgáltatásai, és átállt a társaság a szőlőskertben az organikus (bio) termesztési módra.
Tulajdonképpen három évtizede zajlik az építkezés.
