Oldal kiválasztása

A magyar sportnemzet, ezen nehéz lenne vitatkozni, ugyanakkor a lakosság kétharmada nem sportol még napi 10 percet sem, s mindössze 4,5%-a mondja magáról, hogy a hét minden napján végez testmozgást. A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet Egészségjelentése az a bizonyos görbe tükör, amiben nem mutatnak túl jól a szikár számok.

A felnőtt lakosság több mint fele, köztük e sorok írója is, súlytöbblettel él, csak minden 6. felnőtt végez a WHO ajánlásainak megfelelő testmozgást, minden 20. alkoholfogyasztása már egészségkárosító, és minden harmadik dohányzik. Figyelemre méltó, hogy az elmúlt évek jelentős népegészségügyi intézkedései ellenére a naponta dohányzók aránya 2009 óta lényegében nem változott, sőt a naponta cigarettára gyújtó fiatal felnőttek aránya még emelkedett is az elmúlt 5 évben. Látjuk, ahogy kilépnek a középiskola kapuján, és a többség azonnal rágyújt.

Rosszak az egészségmutatóink, ezért már hosszú évek óta számos komoly beavatkozás, jogszabályi intézkedés, fejlesztés és forrásbevonás történt a területen. Ilyenek voltak többek között a népegészségügyi termékadó bevezetése, a nemdohányzók védelmében hozott intézkedések, a közétkeztetést és a transz-zsírfogyasztást érintő jogszabályi változtatások, a népegészségügyi intézményi rendszert érintő átalakítások, fejlesztések. De a számok nem akarnak kedvezőbb képet mutatni. A felnőtt lakosság jobban ragaszkodik megrögzött téveszméihez, betegségeket okozó szokásaihoz, a fotelhez, a nokedlihez a pörkölt alatt, a vastag karéj puha kenyérhez, a pöfékeléshez, az ünnepi vacsora előtti három-négy feleshez, a rántásokhoz, a sajtos-tejfölös lángoshoz, az ötödik korsó sörhöz, mint azt vélnénk.

Gondoljunk bele, a közösségi ünnepeink, legyen az családi, baráti, munkahelyi vagy sportegyesületi, szinte mindig korlátlan zabálásba és mértéktelen alkoholfogyasztásba torkollnak. Ha nem szedsz kétszer a csülökből, ha nem négy kenyérrel tömöd a tányér karimájáig szedett pacalt, ha nem nyomsz le előre három pálinkát, vagy ha nem kérsz sört, csak egy ásványvizet, betegnek gondolnak, és magyarázkodnod kell. Én tíztől negyvenéves koromig voltam igazolt labdarúgó. Majdnem minden meccs, valamint mindegyik szezonzáró és kispályás torna végén ott gőzölt a marhalábszár-pörkölt, de legalább a rántott hús sült krumplival. Volt, hogy minden hétvégén. Nem a roston csirke friss zöldségekkel.

Kimondva egyszerű: azon múlik az életminőségünk, hogy mit eszünk és mennyit mozgunk. Nézzünk körül a tömegközlekedő honfitársainkon: szakad rólunk a víz, minél több súlyt cipelünk, annál jobban. Nem nézünk ki jól. Hasonlóan a többi fejlett országhoz a legnagyobb egészségterhet Magyarországon a nem fertőző, krónikus betegségek okozzák. Megállapítható, hogy bár a magyarok születéskor várható élettartama folyamatosan növekszik, a nőknél 5, a férfiaknál 7 évvel még mindig rövidebb, mint az Európai Uniót alapító 15 országban (EU15). „Magyarországon a 65 éves kor előtt bekövetkező halálozás aránya kétszerese az EU15-ben tapasztaltnak, ami minden bizonnyal jelentősen rontja az ország gazdasági versenyképességét” – állapítja meg az Egészségjelentés. 2015-ben Magyarországon a nők születéskor várható élettartama 78,6 év, míg a férfiaké 72,1 év volt. Nőknél 69,9, férfiaknál 64,8 év volt az egészséges életévek száma, amely nőknél 1,4, férfiaknál 2,3 évvel marad el az Európai Unió országaiban tapasztalható értéktől. És a korai halálozásban is listavezetők vagyunk: Magyarországon minden negyedik ember 65 éves kora előtt hal meg. Ezekhez az adatokhoz kötődik szorosan az a körülmény, hogy hazánk a sportolási szokásokat tekintve az Unió sereghajtói közé tartozik.

A 2017 januárjában kiadott Egészségjelentés már kimondja, hogy „a gyógyításról a megelőzésre szükséges nagyobb hangsúlyt helyezni, és ennek megfelelően a korábbinál több erőforrást biztosítani”.

A hazai népegészségügyi rendszer megújítását csakis a maga komplexitásában van értelme szemlélni. Az egészséget nem feltétlenül az orvosnál kell keresni, hanem a helyes életmódban. A gondolkodás minőségében.

A gyerek nem juthat chipshez és cukros italhoz az iskolában, mégis éppolyan kövér, mint az apja és az anyja. Rendszeresen hoz igazolást megfázásról, hátfájásról, bármiről, hogy felmentsék testnevelés alól. Az óvodapedagógushoz hiába dobjuk vissza a labdát, mondván, talán hároméves korban kellett volna elkezdeni az egészségtudatos nevelést, mert a gyerek már akkor rossz úton járt. Mi hát a teendő? Nagyon nehéz kérdés.

Az biztos, hogy a szülői akarat ellenére szinte képtelenség bevonni a mozgás világába egy rosszul szocializálódott gyereket. De ha a szülő látja, hogy a gyerek élvezi a mozgást, a többiekkel való önfeledt együttlétet, akkor ő maga is sportosabb szemléletű lesz. De legalább nem tiltja el a porontyát a mozgástól. A kormány, a látvány-csapatsportokat működtető szakszövetségek és a TAO-rendszer közös eredménye, hogy a tíz évvel ezelőtti 260 ezres létszámot megdupláztuk a igazolt sportolók körében. Hogy pontosak legyünk: a TAO-támogatott hat sportágban 2011 óta összesen 255 ezerrel nőtt az igazolt sportolók száma. És ez a tendencia töretlen.

Az egészség ügyéről általában az alapján mondunk véleményt, hogy milyen az ellátórendszer, hogyan bánik velünk a háziorvos, mit tapasztalunk a sürgősségin, mi történik velünk, szeretteinkkel a kórházban. Hány négyzetkilométerre jut egy CT, hány klinikai osztályt sikerült ellátni életmentő berendezésekkel, vagy hogy mennyit visz el a gyógyszer a nyugdíjból. Ennél jóval tágabb nézőpont a helyes. Az, amelyikből látszik a mindennapos iskolai testnevelés, a 2010 óta folyamatosan és dinamikusan gyarapodó utánpótláskorú sportolók száma, a diákétkeztetés reformja, a sportolást szolgáló területek (épületek és pályák) növekménye.

„Mivel az egészségmagatartás társadalmilag erősen beágyazott, és lassan, nehezen változtatható, ezért nagyobb hatékonyság várható a fejlődésben lévő gyermekekre fókuszáló egészségfejlesztési beavatkozásoktól” – állapítják meg a szakemberek. Ezért biztató, hogy az állam kitart a sportpolitikai irányelvek mellett. Ennek három pillére van: a kiteljesedő iskolai testnevelés, a sportolás intézményrendszerének fejlesztése, és otthont adni minél több világeseménynek.

A vitatott pont az infrastruktúra. A gond az, hogy a stadionépítéseket, futballpályák létesítését bírálók hangját nem lehetett hallani akkor, amikor a rendszerváltás zajában közel ezer pálya alakult át lakóparkká, benzinkúttá vagy bevásárlóközponttá. Érdekes ugyanakkor, hogy az Országos Földbirtokrendező Tanács Országos Földhivatala már 1946-ban körrendeletet adott ki arról, hogy házhely céljára pályát igénybe venni csak hasonló kondíciójú csereterület esetén lehetséges. Ezt a rendeletet soha senki nem vonta vissza, mégis csak Budapesten – Diglics Gyula gyűjtése szerint – 1989 és 2005 között 60 pályát szüntettek meg összesen 67 milliárd forint értékben.

Ami most zajlik, az rehabilitáció.

*

A kiemelt kép forrása: vaol.hu

<a href="https://nqv.hu/szerzo/dlusztusimre/" target="_self">Dlusztus Imre</a>

Dlusztus Imre

író, újságíró, borászati szakíró, a portál és a Nemzeti Értékek Könyvkiadó főszerkesztője

Legfrisebb bejegyzések

Nemzeti Értékek Könyvkiadó
Patikák és patikusok
Nemzeti Értékek Könyvkiadó