Oldal kiválasztása

A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején gyakran emlegették együtt azt az öt bortermelőt, aki meghatározta nem csak a borvidék, hanem az egész magyar szőlő-bor ágazat sorsát. Tiffán Ede, Polgár Zoltán, Bock József, Gere Attila és Gere Tamás közös fotója ma is kint van mindegyikük borozójában. A zsinórmértéket a kertészetin diplomázott Tiffán Ede tartotta a kezében, ő volt az, aki elsőként formálta meg a vastag, húsos, mégis mindig elegáns vörösbort. A kertészmérnök Polgár Zoltán már az indulásakor, és azóta is Villány gyümölcsös oldalát mutatta be, nem kevés fehérborral. Ő még sillerre is vállalkozott. Bock József robusztus, tanninban gazdag borokat készített, majd engedett egy kicsit a koncentráltságból. Gere Attila a három pályatárs erényeit kiváló érzékkel ötvözte, és mindig egyéni utat járt a maga telten kedves, finom hordós iskolán nevelt boraival. Gere Tamás kiváló tételekkel bizonyította, hogy tud bánni az erős tanninnal, a sok gyümölccsel, a fűszerességgel is.

Gere Tamás

Az első négy elnyerte az Év Bortermelője díjat, de a szakma Gere Tamást is ezen a szinten kezeli. A villányiak megmutatták, mit jelent a kertben a megalkuvás nélküli termesztés, a technológiában a szigor, a pincében a szenvedély. Sem Tokaj, sem Szekszárd, sem Eger nem lépett volna előre ily határozottan, olykor sodró erővel, ha nem rajzolódik ki a villányi példa.

<a href="https://nqv.hu/szerzo/dlusztusimre/" target="_self">Dlusztus Imre</a>

Dlusztus Imre

író, újságíró, borászati szakíró, a portál és a Nemzeti Értékek Könyvkiadó főszerkesztője

Legfrisebb bejegyzések

Ópusztaszer hazavár
Nemzeti Értékek Könyvkiadó
A nagy borkönyv