Oldal kiválasztása

1922. január 16-án Budapesten született minden idők egyik legnagyszerűbb magyar gólvágója, Deák „Bamba” Ferenc. Nagyszerű rekordjait Európa is visszhangozta, élvonalbeli pályafutása elején, még a Szentlőrinci AC (SZAC) együttesében kétszer, az 1945–46-os és az 1946–47-es, majd a Ferencvárosi TC színeiben az 1948–49-es szezonban is ő szerezte a legtöbb gólt Európában. Mindezek mellett az 1945–46-ban 34 mérkőzésen elért 66 találata a mai napig Európa-csúcs. Ez utóbbi elismeréseképpen 1997-ben Münchenben, az IFFHS gáláján megkapta az „Évszázad gólkirálya” címet.

Az „Évszázad gólkirálya” címért járó oklevél és az IFFHS gáláján kapott díja a mindmáig fennálló rekordért (Deák-hagyaték – Puskás Intézet)

Azon kevés játékosok egyike, akik megfordultak (és maradandó nyomot is hagytak) a két nagy fővárosi rivális, a Ferencváros és az Újpest csapatában. Bár utóbbihoz komoly „hátszéllel”, mondhatni, kivédhetetlenül került, aktív pályafutása végén a liláktól került a BM kormányőrségébe, s mint ilyen, egyszer még Kádár Jánost is vigyázta. A Nemzeti Értékek Könyvkiadó Meggypiros mezben című futball-lexikonjában az alábbi szócikkel van jelen:

Válogatottsága: 20 (29)

1946: HUN-AUT 2:0 (2), LUX-HUN 2:7 (3). 1947: HUN-BUL 9:0 (4), HUN-ALB 3:0 (1), AUT-HUN 4:3. 1948: HUN-SUI 7:4 (2), AUT-HUN 3:2 (1), HUN-TCH 2:1 (1), POL-HUN 2:6 (1), HUN-AUT 2:1 (1), ROM-HUN 1:5 (2), BUL-HUN 1:0. 1949: TCH-HUN 5-2, HUN-AUT 6:1 (2), HUN-ITA 1:1 (1), SWE-HUN 2:2, HUN-POL 8:2 (4), AUT-HUN 3:4 (2), HUN-BUL 5:0 (1), HUN-SWE 5:0 (1).

Mérlege: 14-2-4

Klubjai: Szentlőrinci AC (1940-1947), Ferencvárosi TC/ÉDOSZ SE (1947-1950), Budapesti Dózsa (1950-1954), Egyetértés SC (1954-1955), Budapesti Spartacus (1955) Egyetértés SC (1956-1957), Siófok (1958).

A második világháborút követő időszak ikonikus középcsatára, igazi legenda volt. Ő volt a Bamba: „Még Lőrincen neveztek el így, mert jó szokásom szerint a középkör táján, a felezővonalnál helyezkedtem el, látszólag úgy, mintha semmi dolgom nem lenne ott. Bambultam, de amikor jött a labda, mindig gyorsan és váratlanul mozdultam meg…” – olvashatjuk egy korábbi nyilatkozatát a tempofradi.hu róla szóló összeállításában. Ebből tudjuk azt is, hogy ő maga egy kétemeletes sarokbérházért írt alá az Üllői útra Szentlőrincről (két év múlva, az államosítások során el is vették tőle), volt klubja pedig minden Fradi-meccs után a bevétel harminc százalékát kapta!

Deák Bamba családja körében – egy bérházért igazolt a Fradiba

Magas és erőteljes (180 centiméter, csúcsformában 83 kilogramm), minden idegszálával kapura törő támadó volt. Hamar lendületbe jött, és akkor erőszakoskodás nélkül is feltarthatatlanná vált, minden mozdulata a kapura irányult, egyszerűen, kis helyen is képes volt megszámlálhatatlanul sokszor helyzetbe hozni magát. Technikailag nem csillogott, de a kapu előtt fejjel és lábbal egyaránt feltalálta magát. Első gólkirályi címét az 1945–1946-os, úgynevezett hosszú bajnokságban szerezte, 34 mérkőzésen elért 66 bajnoki találatával, a Szentlőrinci AC színeiben. Gallowich Tibor szövetségi kapitány 1946. október 6-án látta elérkezettnek az időt, hogy Deákot hivatalos mérkőzésen is szerepeltesse. Az osztrákokat láttuk vendégül az Üllői úton, s 35.000 ember láthatta, hogy hogyan verjük a sógorokat az újonc Deák első félidőben szerzett két góljával. Amiket egyébként előre bejelentett, mondván, két gól alatt nem adja… Egy első válogatottságára készülő középcsatártól talán tűnhet nagyképűnek ez a kijelentés, ha azt nem Deák „Bambának” hívják. Csakhogy ő éppen azon a nyáron állította be máig megdöntetlen Európa-rekordját, az egy (bajnoki) mérkőzésre jutó 1,9-es gólátlagot.

Tablókép válogatott mezben. Húszig jutott…

Még abban a hónapban, október 29-én, Luxemburg volt az ellenfél, s a 7-2-re megnyert mérkőzésen Deák három gólt szerzett. A teljesen szimpla, tét nélküli mérkőzésnek különös jelentőséget adott, hogy ezt a papírforma győzelmet nem az Üllői úton érték el labdarúgóink. Legalábbis a Népsport interpretációja szerint, amelynek tudósítói némi ideológiai túlfűtöttséggel ekképp kezdik másnapi beszámolójukat: „Hatalmas győzelemmel mutatkozott be a Magyar Köztársaság labdarúgó csapata Nyugaton. A felszabadult, új, demokratikus Magyarország válogatott labdarúgói a háború óta először jelentek meg nyugaton, hogy megtörjék az ellenszenv, s ami még ennél is fontosabb, a közöny jegét. Sok mindenről kell bizonyságot tenniük labdarúgóinknak. Be kell bizonyítaniok, hogy… a világ sportkultúrájának értékes tagjai vagyunk ma is…, hogy nem udvariaskodásból… nevezte a török sajtó Magyarországot sportnagyhatalomnak. Be kell bizonyítaniok, hogy sikerrel kecsegtet a »kultúrimperializmus«, amelyre a szellem, a kultúra, a sport területén vállalkoztunk.”

Húsz válogatott mérkőzése közül Deák Ferenc tizenhat találkozón volt eredményes, összesen huszonkilencszer, ami 1,45-ös gólátlag, és csak Just Fontaine-nek sikerült megközelítenie eddig, 1,43-as átlaggal. Ma is előkelő helyen áll az egy válogatott mérkőzésen elért legtöbb gólok versenyében is, a következő – egy évvel későbbi – fellépésén, a bolgároknak lőtt négy találatával. A 9-0-ra megnyert Balkán-kupamérkőzés jelentősebb momentuma volt, hogy az akkor formálódó Aranycsapat újabb tagja, a 21 éves Bozsik József is bemutatkozott a válogatottban. A négygólos varázslatot még egyszer megismételte, mégpedig a magyar labdarúgó-válogatott első vidéki mérkőzésén, a debreceni Nagyerdei stadionban 1949. július 10-én, harmincezer néző előtt rendezett Magyarország–Lengyelország (8-2) mérkőzésen. Ám Deák Bamba ezzel sem érdemelte ki a sportsajtó dicséretét. Sőt, a Nemzeti Sport értékelése szerint még a mérkőzésen legjobb teljesítményt nyújtó hét (!) játékos közé sem fért be!

Deák Debrecenben, a lengyelek elleni válogatott meccsen – négyet vágott!

Persze attól, hogy valakit, nyújtson bármilyen teljesítményt, nem zár a szívébe a szakírók társadalma, mert az ellenfél porrá zúzása közben nem tartja elég elegánsan a kisujját, még ellébecolhatna akár évekig is a válogatottban azzal a meccsenkénti 1,45 góllal. Csak nem az 1949–50-es évek fordulójának Magyarországán. Amikor már közel sem a szakma döntött a futballról, amikor gyökeresen felforgatták a klubokat, amikor a „Végképp eltörölni!” lett a jelszó, akkor a Ferencvárosban futballozni és ott még első számú kedvencnek, hovatovább félistennek lenni, nos, az nem biztos, hogy a szép (szebb) jövő jele volt. Mindemellett, ne feledjük, már alakult az Aranycsapat, és Deáknak is komoly konkurenciája akadt, hiszen akkoriban minden posztra akár három-négy, vagy még több jelentkező volt. De „Bambát” a konkurencia nyomása mellett saját nagy természete, életszeretete is sújtotta.

Akcióban az évszázad gólkirálya az Üllői úton

Történt, hogy valamikor 1950-ben, az akkor még mindig csak 28 éves Deák Ferenc betért egy siófoki étterembe. Ott pedig, ahogyan egy ferencvárosi ikonhoz illik, és persze néhány fröccs bevételét követően, elhúzatta a cigányokkal a Fradi-indulót, amit természetesen teli torokból énekelt is a kíséretre. Mivel azonban a kérdéses nótát a „slágerbizottság” addigra már betiltotta, még nem is végeztek, amikor két ÁVH-s lépett Bambához. Felszólították a mulatós tevékenység azonnali befejezésére, mire Deák, legendás kezdősebességével kiütötte őket, majd az egyiknek még a pisztolyát is elvette. A történtek után persze kész tények elé állították: vagy aláír az addigra már a belügyminisztérium alá rendelt, nevét Újpesti Torna Egyletről Budapesti Dózsára változtató konkurenciához, vagy, ha életben hagyják egyáltalán, a börtönválogatott centere lesz. Szerencséjére, és a futballrajongók szerencséjére Deák akkor, életében talán először, az eszére, és nem a szívére hallgatott…

Bamba a levegőben is úr volt

Ha semmi nem is lett már olyan, mint azelőtt, de így még legalább éveken át, sok-sok ezer ember örömére, és persze saját gyönyörűségére, rúghatta a gólokat, egészen 38 éves koráig. Magyar bajnok a Ferencvárossal, háromszoros gólkirály, a Magyar Népköztársaság kiváló sportolója, Magyar Örökség díjas (posztumusz), PestszentlőrincPestszentimre díszpolgára (szintén posztumusz).

<a href="https://nqv.hu/szerzo/munkacsiimre/" target="_self">Munkácsi Imre</a>

Munkácsi Imre

újságíró, szerkesztő, az NQV főszerkesztő-helyettese

Legfrisebb bejegyzések

Mi, svábok
Nemzeti Értékek Könyvkiadó
A nagy borkönyv