A ma Komárom-Esztergom megyéhez tartozó, jellemzően löszös területen már a római korban is termesztettek szőlőt, de a török hódoltság idején a lakosság megritkulásával az ültetvények is tönkrementek. Később ismét jelentős termelővé és borexportőrré vált a borvidék, mivel a borok – magas savtartalmuknak köszönhetően – a hosszabb szállítást is jól viselték. A 19. század közepén az Esterházy család csákvári uradalmán nemzetközi hírű szőlőtelep jött létre. A szőlészet kiterjedt Ászárra is. Innen volt egy ideig a borvidék neve Ászár-neszmélyi.
A világháborúk és a hazai borászat megszakított fejlődése mély nyomokat hagyott az itteni bortermő helyeken. Az 1959-ben elveszített borvidéki rangot 1977-ben sikerült visszaszerezni, s bár ez a dátum meghatározó volt a terület számára, a közismereti bortérképre Kamocsay Ákos rajzolta vissza a borvidéket, aki 1997-ben Angliában, 1999-ben hazánkban lett az Év Bortermelője. A Neszmély Hilltop a borvidék stílusteremtő, irányt adó nagyborászata lett. A borvidék másik nagy alakja Szöllősi Mihály, aki nagygazdaként, egyetemi oktatóként is példát mutatott, tudást terjesztett.
Kettőjük úttörő munkájának köszönhetően, ha ma a kezünkbe veszünk egy neszmélyi bort, azonnal üde, gyümölcsös, savgerinces tételre gondolunk. A löszön itt barna erdőtalaj alakult ki, amit itt-ott meszes-mészköves területek egészítenek ki. A szőlő éréséhez szükséges napsütés megvan, ám az országos átlagnál hűvösebb a terület, több a csapadék és erőteljesebb a széljárás.
A Neszmélyi borvidék említésekor tisztázni kell, hogy Trianon előtt még jóval nagyobb volt a területe, mivel idesorolták a mai Móri, Pannonhalmi és Etyeki borvidékeket. S ha már itt tartunk, rögzítsük: a kiterjedtsége miatt ekkor még önálló borvidék volt a Buda-Sashegyi.
A mai, kisebb területű Neszmélyi borvidéken a legjobb ültetvények a Vértes és a Gerecse déli lejtőin zöldellnek. A borvidéken ma mintegy 1500 hektáron termesztenek szőlőt. A fő fajták: chardonnay, cserszegi, Irsai, rizlingszilváni, olaszrizling, leányka, királyleányka, szürkebarát, tramini, ottonel muskotály, sauvignon blanc, zöld veltelini és ezerjó, vörösben cabernet sauvignon, kékfrankos, pinot noir és merlot – főleg rozétermelésre.
A kicsiny borvidék egyedülálló módon kétszer is megszerezte az Év Pincészete díjat: 2004-ben a Neszmély Hilltop (Kamocsay Ákos), 2009-ben a Szöllősi Pincészet révén.
Hilltop Borászat
A borvidék területén több helyen fedezhető fel egykori pincefalu (Neszmély, Baj, Tök, Süttő), ám ezek a részek hétvégi pihenőövezetekké alakultak át, és csak néhány helyen őrzik a tulajdonosok a hajdani mezőgazdasági kultúrát. E kis pincékben viszont igen jó borokat is ihatni. A borvidék ma is élő pincesorai sok fölfedeznivalót tartogatnak a borturistáknak. Ilyen hely Neszmélyen a Sertés-völgy, Bársonyoson és Kesztölcön az Öreg-hegy, Tokodon a Pincevölgy.
Nem messze innen két nagyszerű borász, két jó barát, Báthori Tibor és Gombai Nagy Tibor impulzív munkásságának köszönhető, hogy Etyek visszanyerte régi rangját, és 1990-ben önálló borvidékké válhatott. Azután, az 1997-ben hozott bortörvény már tovább is terjesztette a borvidék határait, aminek azóta Etyek–Budai Borvidék a hivatalos neve, de sokan magyar Champagne-nak nevezik, mert a talaj viszonylag magas aktív mésztartalma miatt Magyarországon itt terem a legjobb pezsgőalapanyag.
A szép savakat adó fehérbor szőlők az átlagosnál hűvösebb klíma ellenére is beérnek a napsütötte dombokon, esetleges rothadásukat pedig rendre megakadályozza az őszi szél. Az olaszrizling, a rajnai rizling, a pinot blanc, a szürkebarát, a zöld veltelini, a chardonnay és a királyleányka számára ideális a hely, ahol a Hungarovin rendszerváltás előtti telepítései még mindig nagyon jó korban vannak.
Etyeket a török kiűzése után telepítették be a délnémet tartományok nincstelenjeivel. A második világháborút követően a németség kitelepítése máig ható súlyos károkat okozott a helyi borkultúrának. A borvidéket színes és széles fajtaválaszték jellemzi. A budai névre hallgató ősi fajtát még honfoglaló eleink telepítették el. A letelepedett német ajkú lakosság honosította meg a kékszőlők közül a kékoportót, hivatalosabb nevén a portugiesert, és vele együtt a vörösborkészítés áztatásos eljárását. A filoxéravészt követően a helyi borászok olyan nyugati fajtákat vontak termesztésbe, amelyek jól alkalmazkodtak a helyi ökológiai adottságokhoz, és a belőlük készült borokban felfedezhették Etyek-Buda termőterületének egyedi jellemzőit. Így vonták termesztésbe a 19. század végén, a 20. század elején az olaszrizlinget, a szürkebarátot, illetve a borvidéken meghatározó chardonnay fajtát, amely a pezsgőkészítésben is meghatározó szerepet játszik.
A legutóbbi fél évszázadban megjelentek az aromatikus fajták, így a piaci igényekhez is igazodva elterjedt a sauvignon blanc és az ottonel muskotály. Ezek mellé sorakozott fel több új nemesítésű, a helyi ökológiai adottságokhoz szelektált fajta, mint az irsai és a zenit. Az aromatikus fajták térnyerésével együtt a gyors, oxigéntől elzárt technológia vált meghatározóvá a borvidéken. A stílus megteremtésében a töki Nyakas Pincészet jár az élen. Innen lett az Év bortermelője Malya Ernő (2002), majd utódja és tanítványa Nyúlné Pühra Beáta (2020).
A töki Nyakas Pincészet
Etyek–Buda klímájának fontos közös vonása, hogy a borvidék egész területén folyamatos széljárás jellemző, az uralkodó szélirány az északnyugati szél, mely mindig hűvös légtömegeket szállít a borvidékre.
Az Etyek–Budai boroknak közös jellemző tulajdonsága a borok illat- és zamatgazdagsága, valamint harsány gyümölcsössége. A borok komplexitását az Etyek–Budai borokra jellemző ásványosság biztosítja. A magas savtartalom nem bántó, köszönhetően a helyi termelők szaktudásának. Az érett savak az üdeségről és a frissességről gondoskodnak.
