Malatinszky sok tekintetben számít úttörőnek.
bor
Balla Géza, aki légiesítette az országhatárokat
A borászt, a gazdálkodás és a vendéglátás Ópáloshoz köti, a családja viszont Szegedhez, magyar állampolgár is. Nagyon szereti ezt a várost, második otthonát, természetes, hogy a nyár eleji borfesztiválon és az őszi Bortéren ott a helye, és a rendezvényhez kötődődő versenyen mindig szerepel – és elég szépen – a feketeleánykája.
Gere könnyedebb hangvételben Schuberttel
A pincészet 100%-ban minőségi borokat állít elő, melyhez a szőlőt a Villányi borvidék termelőitől válogatva vásárolja fel, így garantálva a kiváló minőséget.
Gere Attila, a magyar borászat állócsillaga
Gere Attila úgy tudott megmaradni sztárborásznak, hogy közben minden egyes lépését jól megtervezve, gazdasági sikerrel zárva tette meg.
Családi borászat kökörcsines logóval
A hercegkúti családoknak a saját szőlők mellett két pincesoron, a Kőporoson és a Gombos-hegyen több mint 180 pincéjük van.
Hercegkút ékköve az Obzidián Bormanufaktúra
Az ügyvédként, ingatlanfejlesztőként, valamint sportvezetőként is jegyzett ember, aki nem is oly rég az Újpest FC egyik tulajdonosa volt, ha már belekezdett, a szőlőből is ki akarta hozni a legjobbat.
Hagyománytisztelet és modernitás felsőfokon
Erőteljes, komoly fejlődésre is kész, de már nagyon jól elindított borászat a Götzéké, ahol a szülők és a gyerekek mindent megtettek a márka építéséért.
A bor a nemzet metaforája
Abban a pohárban, ami a nemzet metaforája, benne van mindegyik íz, és benne van a szilárd tudás a magyar föld utolérhetetlen gazdagságáról. Az a pohár a közös emlékezet és a nemzeti összefogás metaforája, sőt jelképe.
A természet tenyerén
Ralfról és Susannról árad az életük értelmét megtaláló emberek kiegyensúlyozottsága.
Günzer Zoltán ikonikus borai
Günzer Zoltán saját bevallása szerint mindig a nagy illatot kereste a borokban, s ehhez igazította a műveleteket.
Riczu Tamás felelősséget vállal minden kortyért
Riczu Tamás 1973-ban született, nagy neve ellenére is a fiatal borászok közé tartozik, mégis van bőven tapasztalata ahhoz, hogy pályafutása további szakaszaihoz fontos döntéseket hozhasson.
Polgár Zoltán, az aromák örökifjú mestere
Polgárék már az első palackok letöltésekor távlatokban gondolkoztak. Ma is azt vallják, hogy a helyes problémamegoldás alapja az, ha az ember előre néz.