A pincefalvak önálló rend szerint élték életüket. Ide a faluból csak a férfiak jártak ki, akik egymás segítése mellett egymás borainak megismerésében is számíthattak a közös értékek vállalására. A pincében tartott vallási vagy világi ünnepek a közösség megtartó erejét fokozták.
svábok
Ma már újra lehetnek németek
Több írásos helytörténeti anyag is segíti a falu történetére kíváncsi olvasókat, kutatókat, sőt hanganyagok és film is őrzi Kismaros szebb napjait, vagy éppen tragédiáit. A Falumúzeum rendszeresen jelentkezik kiállításokkal, részt vesz programjaival a település kulturális rendezvényein: élő szereplőként alakítja, formálja a hagyomány- és történelemőrzés módszerét.
Egy délután kismarosi svábokkal
Ha a kérdőjelek kiegyenesítésében nem is segít, az eddig feltárt kismarosi sváb múlt megismertetésében, a közösség bemutatásában szerepet vállalt a Nemzeti Értékek Könyvkiadó Mi, svábok című, a magyarországi németeket bemutató kötete is.
Büszkén és erősen
„Amíg van feladat, addig munka is akad” – fogalmaz a svábokra jellemző kötelességtudattal Győriné Meiszter Katalin, Bóly nemzetiségi önkormányzatának elnöke.
Lágy völgy, szakrális helyek
Odalent kimagaslik a római katolikus templom tornya, és a napsütésben fürödve fehérlik több méltóságteljes, hosszú tornácos sváb ház. Témánál vagyunk, mondhatni, hiszen mind a szőlőhegy, mind a hitélet, mind a meghatározó építési stílus az itt letelepedett német ajkúakhoz kötődik.
A kultúra színes szigete
A mai kor tudósítóját zavarba ejti a német nemzetiségű utódok páratlan szorgalma és kreativitása, amivel nem csupán élő hagyományt, hanem élhető, tartalmas alternatívát is kínálnak a multikulturális arctalansággal szemben. Számos rendezvény, ügyesen végigvitt ötlet, több alkotócsoport és jó néhány minőségi kiadvány beszél arról, hogy az itteni közösség komoly kvalitással, elhivatottsággal szervezi önmagát és ajándékozza meg környezetét.
Különleges fejlődéstörténet
Harkány együtt lélegzik híres fürdőjével, s a várossá terebélyesedő turisztikai célpont épp ezen speciális adottságának köszönhetően formálódott befogadó nemzetiségi központtá is.
Interjú Némethi Botonddal
Némethi Botond kedvenc városa a térségben Gödöllő, úgyhogy külön motiváló volt számára, hogy ő írhatta a Mi, svábok című könyvbe e település német nemzetiségének bemutatását.
Nemzeti értékeink nyomában – Könyvbemutató és beszélgetés Békésen
Az eseményen Dlusztus Imre kiadóalapítóval és főszerkesztővel az online magazin felelős szerkesztője, Tinkó Máté beszélget majd.
Interjú Szalai Kornéliával
„Bárhova megy az ember, figyel, elemez, gyűjti az információkat, folyamatosan tanul. A naprakészség elengedhetetlen ahhoz, hogy a riportalanyok, a gazdasági élet szereplői partnerként kezeljék az újságírót, megnyíljanak neki. Emellett elengedhetetlen feltétel, hogy igazán kíváncsi legyen valaki mindarra, amiről írni szeretne, próbálja megérteni azokat, akiktől az információkat begyűjti, a tetteik mozgatórugóit.”
A tengelici pék hitvallása
A szakmában eltöltött közel fél évszázad során Kászpári Károly szakmai hitvallásává nemesedett a kompromisszumok nélküli minőség. Legyen szó akár az egyszerű, mindennapi fehér kenyerünkről, a sokmagvas különlegességekről, a répás pur-pur kenyérről, vagy éppen a stollenről.
Koch Csaba, a sokoldalú borművész
Koch Csaba szorgalmával, hihetetlen munkabírásával és ambíciójával lehetetlen versenyezni.