Annak ellenére, hogy Magyarország vízrajzi és klimatikus adottságai kedveznek az édesvízi haltermelésnek és halászatnak, a magyarok inkább sertést és baromfit esznek. Jellemző, hogy nálunk a halkereskedésekben inkább csak a karácsonyi ünnepekre nőnek meg a sorok, pedig egy sereg érv szól a gyakoribb fogyasztás mellett.
NQV
Első félidő
Gyenes Kálmán (1941-2016) fotóriporter, fotóművész alkotásai
Kabay János, a morfin és az Alkaloida
A találmány minden túlzás nélkül a legnagyobb jelentőségű felfedezése a világ vegyiparának.
Réthy Béla és a pemetefű
Réthy Béla 1884-ben kitüntetéssel diplomázott az egyetemen: a megszeretett labormunkát folytatva megszületett a legendás pemetefű cukorka, amely mellett kis üzemének bevételt biztosítottak a töményített galenikumok, más gyógycukorkák, ruhafestékek, esszenciák.
Az életet lefedő iskola
A mezőgazdasági képzésen az anyaföld tiszteletét, művelését, az élőlények gondozását, az élelmiszer előállítását tanulják meg, a környezetvédelmi képzésen megtanulják megvédeni otthonunk, lakóhelyünk épségét, az egészségügyi képzés pedig az élet és életmentés szolgálatába állítja a fiatalokat.
A Barcsay dinasztia
„Dinasztiába születni jó! Éppúgy, mint jó családba születni. Adottak az értékek, a mértékek. Nem kell semmit sem kitalálni, csak emberül folytatni az elődök életét.”
Hentesek és mészárosok históriája
Minden egy helyen, amit e két szakmáról tudni érdemes.