Átlépvén azon a hússzakmai problémán, hogy a hal húsa húsnak tekinthető-e, vessünk egy rövid pillantást magára a hal húsára. Magyarország élővizeiben közel 90-féle hal úszkál. A legismertebb, mert étteremben is kapható a keszeg, a csuka, a busa, a harcsa, a ponty, a pisztráng és a süllő. Gyakori még a garda, a kárász, a kecsege, a márna és a tok, de ezeket nem igazán kínálja a vendéglátás.
Tudjuk, hogy kevés halat eszik a magyar, és úgy tűnik, hogy ez a tendencia nem nagyon változik. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint egy magyar ember éves halfogyasztási átlaga 3,7-4 kg, ami nemcsak az európai vagy globális mércéhez, de az egészségügyi ajánlásokhoz képest is csekély. Az éves halfogyasztás az uniós országokban átlagosan 22 kiló fejenként. A szakemberek szerint minimum heti 10 dkg, azaz évente legkevesebb 5,2 kiló halat kellene megennünk. Az éves haladagunknak ráadásul csak a fele friss, a negyede fagyasztott hal, 10-15 százalék konzerv, és 5 százalék egyéb halkészítmény. Ebben pedig nemcsak a hazai, de az összes fogyasztás fele részének mértékéig az import halak is benne vannak. Ezek nagy része legalább tengeri, aminek persze nem tudjuk ellenőrizni a minőségét, de legalább van benne bőségesen omega-3 zsírsav, ami nélkülözhetetlen az agyi működéshez, jót tesz az ereknek, főleg a szívnek. A hazai halakban is van ebből a hatóanyagból, csak kevesebb.
Nem gondolnánk, mert alig eszünk halat, hogy Magyarország az EU-n belül a második legnagyobb afrikai harcsa és a harmadik legnagyobb pontytermelő. Ugyanakkor a pontyfélék részesedése a hazai haltermésben olykor eléri a 80%-ot, és ebből esszük a legtöbbet, évi másfél kilót. Összesen 26 ezer hektáron tenyésztünk halat, ami nagyobb, mint a legkiterjedtebb borvidékünk, a Kunsági, és ötszöröse a Tokaji borvidéknek. A magyar akvakultúra ágazat évi 14-16 ezer tonnás étkezési hal termelésének 85-88%-a halastavakból származik, a maradék részt modern technológiákat alkalmazó haltermelő rendszerek adják. Körülbelül ötször annyi halat importálunk, mint amennyit mi értékesítünk külföldön.
A halaktól irtózó többség a szagot, a szálkát és a nyálkás tapintást jelöli meg rendszeresen tartózkodása tárgyának. Valószínűleg a közvetlen élmény a döntő, mivel a kolbászbél egy korábbi állapota biztosan nem nyerné el a Csabai Kolbászfesztivál önfeledt résztvevőinek tetszését.
Mindenesetre az ágazat él, összesen 1400 magyar embernek ad munkát, de a dolgozók magas átlagéletkora azt a veszélyt jelzi, hogy egyszer csak nem lesz hadra fogható halászunk.
Nem árt tudnunk, hogy a halban kevés a koleszterin, de bővelkedik ásványi anyagokban. Magas az emberi szervezet számára fontos foszfor-, vas-, kálium- és kálcium-, valamint az A-, D-, B2 és B6-vitamin-tartalma is.
Annak ellenére, hogy Magyarország vízrajzi és klimatikus adottságai kedveznek az édesvízi haltermelésnek és halászatnak, a magyarok inkább sertést és baromfit esznek. Jellemző, hogy nálunk a halkereskedésekben inkább csak a karácsonyi ünnepekre nőnek meg a sorok, pedig egy sereg érv szól a gyakoribb fogyasztás mellett.
Például az, hogy egészséges és finom. A ponty felhasználása mutatja a legszélesebb variációs lehetőséget: halászlevek kitűnő alapanyaga, rántva általában a karácsonyi asztalra kerül, sülve, főve, töltve, paprikásnak is alkalmas, kövérebb darabjaiból (hasa alja) tepertőt is készítenek. A süllő fehér húsában kevés szálka van, süthető roston, egészben. A csuka rendkívül fehér tiszta húsú hal, ez magyarázza, hogy szálkássága ellenére nagyon keresett. A tavaszi csukahús a legízletesebb, a más évszakokban fogott halakat kétkilós nagyságig szoktuk felhasználni. A harcsa is igen népszerű, főleg pörköltként, amit persze paprikásnak is neveznek.
