„Ez az élet iskolája” – foglalta össze Hánka Levente, az iskola fenntartójának, a Ceglédi Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora. Nem is esett túlzásba ezzel a kijelentésével, hiszen a ceglédi Török János középiskola az életet fedi le, s ezzel együtt diákságát az életre neveli: a mezőgazdasági képzésen az anyaföld tiszteletét, művelését, az élőlények gondozását, az élelmiszer előállítását tanulják meg, a környezetvédelmi képzésen megtanulják megvédeni otthonunk, lakóhelyünk épségét, az egészségügyi képzés pedig az élet és életmentés szolgálatába állítja a fiatalokat. Méltó tehát az iskola névadójához, Török Jánoshoz, aki a Habsburgok szorításában hazánk jövőjét az erős gazdaságban látta, aki az egész életét a mezőgazdaság fejlesztésére és a gazdák tekintélyének növelésére áldozta, s aki éppen ezért gazdaképző intézetet is létesített. Ezen tudós gazda szellemi örökösei az iskola gyermekei és pedagógusai.
E gazdaképző intézetet még a forradalom előtt, 1846-ban alapította a Cegléd melletti Szőkehalmon (ahol nem mellesleg az iskolának jelenleg is tangazdasága van), céljául pedig egy olyan képzést tűzött ki, melynek keretei között a diákok magas színvonalú gyakorlati és elméleti tudást szerezhetnek, hogy később a legnagyobb szakértelemmel működtethessék a gazdaságot. Azért, hogy a legjobb körülményeket biztosítsa a növendékeknek, Török János 152 holdas szántót vásárolt és 67 hold majorságot bérelt ki, a tanévkezdésre pedig megépült a Hild József által tervezett, romantikus stílusú kúria is. A szép reményekkel kecsegtető intézmény azonban nem sokkal élte túl az 1848/49-es szabadságharcot, az alapító aradi raboskodása miatt 1852-ben bezárta kapuit.
Százkét évvel később, 1954-ben az iskola újra megnyitott – a hagyományokat követve –, ekkor csupán mezőgazdasági képzéssel. 1975-től már egészségügyi képzést is biztosítottak a diákoknak, 1998-tól pedig a környezetvédelem iránt fogékony gyermekek is találhattak tudásszomjuknak megfelelőt. Noha Szőkehalmán még ma is tangazdasága van az intézménynek, az iskola kapui immár Cegléd szívében nyíltak meg egy 1917-ben emelt épületben, ami eredetileg árvaháznak épült, majd az I. világháború alatt hadikórházként szolgált, s az 1954-es iskolanyitásig ismét árvaházként funkcionált.
Fennállása óta tehát az épület több igényt kielégített már, miképpen az iskola képzéseinek is igen széles a palettája, ami azonban nem is meglepő, hiszen – ahogyan a lelkész úr is kiemelte – „a szakképzést mindig a piac határozza meg”, s mivel az Alföld az ország éléskamrája, Cegléd környékén jól képzett szakemberekre van szükség, ennek az igénynek pedig nagy igyekezettel és pedagógiai munkával tesz eleget az iskola.
Általánosan elfogadott felfogás, hogy egy ország jövője a következő nemzedék oktatásán múlik, ezt a felfogást pedig az iskola tanárai híven követik. Kizárólag szakmailag kifogástalan szakemberek tanítják a növendékeket, minden szakoktató egytől egyig agrármérnökként vagy környezetmérnökként végzett, mérnöktanári diplomát szereztek, s folyamatosan nyomon követik a szakmai innovációkat, továbbképzésekre és kiállításokra járnak. Sőt, kiváló szakemberekként ők maguk is otthont adnak az előadásoknak: „Mi magunk is rendszeresen szervezünk kiállításokat” – emelte ki Bácskai József, az iskola igazgatója. – „Tavaly kettő is volt: az egyikben az őshonos haszonmadarakat mutattuk be, ezenkívül pedig egy galambkiállításnak is otthont adtunk.” Az igazgató úr azt is hozzátette, hogy a haszonmadarakról szóló kiállítások és előadások során a szakmának és a szakembereknek is sok tudományos újdonságot tudnak nyújtani, hiszen az iskola egyik pedagógusa a baromfiszövetség egyik kiemelkedő tagja, aki nem mellesleg minden évben előadásokat tart Németországban a baromfikról, elsősorban a tyúkokról. A szakmai kiválóság mellett pedagógiai kiválósággal is büszkélkedhet az iskola, az oktatók ugyanis kipróbált módszerekkel tanítják a gyermekeket, az így megszerzett tudással pedig a fiatalok bátran vághatnak neki az érettséginek.
Diákok gyakorlati oktatása zajlik a fóliaházban
„Nagyon magas a hozzáadott érték” – fogalmazott a tiszteletes úr a tanárok munkájáról, a kemény munkának pedig meg is van az eredménye: a diákok igen szépen veszik az akadályokat, azon túl ugyanis, hogy sikeresen leteszik a nyelvvizsgát, és leérettségiznek, még a tanulmányi versenyeken is szép eredményeket érnek el. Így például néhány éve az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny mezőgazdasági megmérettetésén egy diák második, egy másik diák negyedik helyezést ért el. Mindezeken túl számos tanulónak nem ér véget a tanulás a középiskola befejeztével, a Török János diákjai közül sokan tovább is tanulnak: a különböző egyetemek és főiskolák egészségügyi karait gyakran célozzák meg az itt tanulók, de akadnak olyanok is, akik agrártudományi egyetemre mennek, sőt, az Állatorvostudományi Egyetem padjait az innen kikerülő növendékek is koptatják.
E középiskola diákjának lenni élmény, ezt pedig az is mutatja, hogy a ceglédi és a környékbeli ifjúság erős általános iskolai átlaggal általában a gimnáziumokat célozza meg, a Török János Református Mezőgazdasági és Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola azonban több kitűnő átlaggal rendelkező felvételizővel is büszkélkedhet, ami elsősorban talán annak tudható be, hogy a pedagógusok nagy gondot fektetnek a diákság nevelésre, oktatására. Bácskai József igazgató úr azt is kiemelte, hogy a speciális igényű tanulóikra is nagy gondot fordítanak, ezt pedig elősegíti az is, hogy két pályázaton is nyertek olyan eszközöket, melyek az ilyen igényű gyermekek fejlesztését szolgálják, ennek keretei között pedig a diákok igencsak élvezik a foglalkozásokat. Mint tudvalevő, nincs szakképzés gyakorlat nélkül, a tanulás leghatékonyabb eszköze pedig az öröm. Szerencsére ennek sincs híján az iskola diákserege, az igazgató úr elmondása szerint ugyanis a gyerekek csillogó szemekkel indulnak a tangazdaságba, legfőképpen pedig az állatokkal szeretnek foglalkozni: almoznak, etetik őket, oltják őket, minden beavatkozást elvégeznek, amit aktuális tudásuk megenged. „Nagyon szeretnek gyakorlatra járni, nagyon szeretnek kint lenni a tangazdaságon az állatok között” – foglalta össze az igazgató.
Tangazdaságon, állatok között
Egy mezőgazdasági iskolában mi sem fontosabb, mint a saját föld szeretete. Ez érzékelhető is, hiszen bár a tanulók rendelkezésére áll egy kollégium, mégis a gyerekek hetven százaléka bejárós, otthonuk és az iskola között ingáznak nap mint nap. Általánosan megfigyelhető, hogy ha a diáknak harminc kilométernél többet kellene utaznia egy nap, akkor másik iskolát választ, az igazgató úr azonban rámutatott egy üdítő kivételre is: „Volt egy diákunk, a fiú hajnali négy órakor kelt, egy óra hosszat biciklizett télen-nyáron ahhoz, hogy elérjen egy olyan településre, ahol fel tudott szállni egy vonatra, majd egy órát vonatozott, hogy ideérjen az iskolába nyolc órára. Délután, a tanítás végeztével természetesen ugyanezt végigcsinálta. A kollégákkal mondtuk neki, hogy költözzön be a kollégiumba, itt van százötven méterre. Persze esze ágában sem volt.” Leleményesen összehangolják tehát a diákok a saját föld és az iskola iránt érzett szeretetet, van ugyanis néhány kollégistájuk, de többségük ingázik.
Azt, hogy a tanulók milyen összetartók, mi sem bizonyíthatja jobban más, mint a rendszeres osztálytalálkozók. Akadnak olyan osztályok, melyeknek egykori tanulói minden évben megtartják az érettségi találkozót, de az igazgatói iroda rendszeresen ad otthont az öregdiákok összejöveteleinek, ilyenkor pedig házi sütésű pogácsák és italok mellett idézik fel a régi szép emlékeket.
Bácskai József igazgató tart beszédet
Az iskola tanulói arra hivatottak, hogy értékeket teremtsenek, és sokan közülük olyan családdal bírnak, melyek nemzedékek óta ebbe az iskolába járatják a gyermekeiket. „Ez hagyomány, ez jelentős hagyomány” – mutatott rá az igazgató úr, aki kiemelte, hogy többgenerációs gazdák is járatják ide gyermeküket, hogy később ők vehessék át a családi gazdaságot, s hogy ők műveljék tovább a magyar földet, hogy ők teremtsék elő a magyar élelmiszereket. A diákok negyven százaléka még mindig mezőgazdasági képzésen tanul, tartja magát tehát az iskola a hagyományokhoz, még mindig hű névadójához, elvégre napjainkban a fiatalok körében egyre kevésbé népszerű az agráripar, a mezőgazdasági szféra, ám a családi vállalkozásokban mégis olyan új gépekkel és módszerekkel ismerkedhetnek meg, valamint e középiskola által kínált lehetőségek olyan tetszetősek lehetnek, hogy mégis kecsegtetővé válik számukra a szakma. Török János elgondolása szerint pedig ameddig van olyan magyar, aki saját földjének ügyét szívén viseli, addig van magyar jövő is.
