Oldal kiválasztása

Ferencváros

Székely Éva (1927–2020)

Székely Éva (1927–2020)

Híres mondása, „sírni csak a győztesnek szabad”, népszerű könyve címe lett

Székely Éva kilencéves korában határozta el, hogy úszó lesz. 1939-ben lett az FTC versenyzője. Tehetségére jellemző, hogy egy évvel később már országos csúcsot ért el.

Száz éve született Deák Ferenc, a Bamba

Száz éve született Deák Ferenc, a Bamba

(Budapest 1922. 01. 16. – Budapest 1998. 04. 18.)

Történt, hogy valamikor 1950-ben, az akkor még mindig csak 28 éves Deák Ferenc betért egy siófoki étterembe. Ott pedig, ahogyan egy ferencvárosi ikonhoz illik, és persze néhány fröccs bevételét követően, elhúzatta a cigányokkal a Fradi-indulót, amit természetesen teli torokból énekelt is a kíséretre. Mivel azonban a kérdéses nótát a „slágerbizottság” addigra már betiltotta, még nem is végeztek, amikor két ÁVH-s lépett Bambához.

Angolverés Budapesten – 1934

Angolverés Budapesten – 1934

A magyar futball ismét méltó lett régi hírnevéhez

Az Üllői úton egy rajzszöget nem lehetett leejteni, 35 000 néző zsúfolódott össze a lelátókon. A nagy várakozást indokolta, hogy nagyon régen, még 1909-ben jártak nálunk utoljára az angolok, ráadásul mindhárom korábbi budapesti fellépésükön simán nyertek…

Eisenhoffer, az első profik egyike

Eisenhoffer, az első profik egyike

Budapest, 1900. 11. 08. – Budapest, 1945. 02. 14.

Közép-Európában a labdarúgás az identitás terepe lett a Monarchia szétverése után. Három központ, Bécs, Prága és Budapest versengett egymással a futballhatalmi pozícióért.

Huszti Szabolcs, a vérprofi

Huszti Szabolcs, a vérprofi

Egy akaratos és kőkemény férfi, aki mindig látta maga előtt a célt

Öntörvényű, agilis és céltudatos: talán ez a három minősítés jellemzi a legjobban.

Kű Lajos, a régi típusú zsivány

Kű Lajos, a régi típusú zsivány

Akinél mindig jó helyen volt a labda

Élénken él az öregebbek emlékezetében, hogy az 1978-as BEK-döntőben a Bruge csapatában szerepelt egy magyar fiatalember hátközépig érő hajjal.

Amsel (Angyal) Ignác

Amsel (Angyal) Ignác

Kispest, 1899. 01. 17. – Rio de Janeiro, 1974. 07. 15.

Kispest, 1899. 01. 17. – Rio de Janeiro, 1974. 07. 15.

Aknai (Acht) János

Aknai (Acht) János

Budapest, 1908. 11. 10. – Los Angeles, 1990. 01. 01.

Budapest, 1908. 11. 10. – Los Angeles, 1990. 01. 01.

Gera, a tüneményes varázsló

Gera, a tüneményes varázsló

A pécsi fiút a szenvedély és az alázat repítette a csúcsig

Gera Zoltán statisztikái elég beszédesek. Huszonegy évig tartó felnőtt pályafutása során, 1997 és 2018 között összesen 761 tétmérkőzésen lépett pályára és 155 gólt szerzett klubcsapataiban és a válogatottban.