Minden különös sorsnak megvan a maga oka. Görgey Artúrt (1818–1916) tábornoktársai Patikáriusnak nevezték, mivel komoly érzéke volt a vegyészethez, Kossuth egyenesen a méregkeverőt látta benne. S mindenki ugyanazt a tartózkodó, magányos embert.
Görgey apja ifjúkorában villámcsapást szenvedett a mezőn, fél oldala, arca koromfekete lett. Toporcon, ebben a felvidéki faluban a háta mögött Fekete Gyurinak hívták, féltek is tőle. Tíz gyermekük született, négy cseperedett fel. Mind közül Artúrt kedvelte legjobban az apa, aki hamar észrevette, hogy a fiú szabályosan retteg a vihartól. Ilyenkor befogatott, a bakra ültette Artúrt, és kirontottak az égzengésbe. Amikor villámlott, ezt kiáltotta fiának: „Láttad, milyen szép volt? Isteni látvány. Nem mutatnak ennél szebbet a párizsi nagy operában sem!”
Artúr Tullnban lett utász növendék. Itt vezette papírra, hogy „katona akarok lenni: ellenkező esetben a filozófiát akarom végezni, és azután egyik vagy másik tudós szakmára határozni el magamat.”
Az altábornagy
Sok idő telt el ezután, Világost követően Klagenfurtba száműzték. Itt bontotta ki azt a postai borítékot, amelyből különlenyomatot és 40 pengő forintot vett ki. Az írás arról szólt, hogy az Osztrák Tudományos Akadémia kitüntette és tiszteletdíjjal jutalmazta „A kókuszdióolaj szilárd és folyékony zsírsavjairól” szóló értekezését. A dolgozatot még 1848 májusában postázta az akadémiának. Eredeti, a korszak legmagasabb tudományos szintjét elérő tanulmányában világelsőként mutatta ki a kókuszdióolajban a pichurinsavat. Tegyük hozzá, Görgey a katonai pályát atyja halála után, 1845-ben feladta, és Prágában tanult vegytant a legjobb professzoroknál, többek között Redtenbachernél.
A szabadságharc alatt egy 14 éves óbecsei fiú sírva könyörgött a szüleinek, hogy hadd állhasson be Bem és Görgey seregébe. Végigküzdötte az összes csatát, bujdosásra kényszerült, majd Bécsbe került Redtenbacher professzor keze alá. A fiút Than Károlynak hívták. Ő volt az első magyar nyelvű Gyógyszerkönyv egyik szerzője.
De ez egy másik különös sors.
