Kedves Márti, ha jól tudom, Székesfehérváron élsz és dolgozol. A nagy hagyományokkal rendelkező város számomra is fontos igazodási pont, hiszen édesanyám révén onnan, egészen pontosan egy Fejér megyei kis faluból, Sárkeresztúrról származom. Arra lennék kíváncsi, neked mit adott ez a régió, és a megyeszékhely közege?
Székesfehérváron születtem, főként itt éltem és dolgoztam. Amikor főiskolás voltam, akkor se költöztem albérletbe/kollégiumba, hanem inkább minden reggel buszra/vonatra ültem, este pedig visszajöttem. Szeretem ezt a várost, a hangulatát. Ide köt minden, és nem vágyom el se másik városba, se másik országba – maximum kirándulási céllal. Itt van a családom, a barátaim, s minden utca, minden egyes épület, fa és bokor emlékeztet valamire, ami számomra fontos/fontos volt valamikor. Székesfehérváron nyugalmat érzek és biztonságot – ami lelki síkon értendő.
„Több televíziónál is dolgoztam mint műsorvezető, szerkesztő-riporter, illetve főszerkesztő. Többek között a Bodajk TV-nél is.”
Kíváncsi lennék arra, hogyan kezdődött a kalandod a Nemzeti Értékek Könyvkiadóval, mely kötetek létrejöttéhez járultál hozzá ötleteiddel, munkáddal? Vannak-e függőben lévő, jövőbeni projektek, amelyek tervét szívesen megosztanád az olvasókkal?
A Nemzeti Értékek Könyvkiadó két alapítója, Dobrotka Pál és Dlusztus Imre 2019 végén, 2020 elején keresett fel azzal, hogy szeretnék, ha erősíteném a Csapatot. Örömmel mondtam igent a felkérésre, hiszen nagyon színvonalas kiadványokat jelentetnek meg.
Több kötet társszerzője lettem, s van saját ötletből született könyvem is. Jelenleg a „Halaink és vizeink” című könyvön dolgozunk, melyben Magyarország több horgásztavát is bemutatjuk a benne élő halakkal, az adott környék élővilágával és a körülötte lévő infrastruktúrával. Ez egyfajta kalauzként szolgál a horgászok – és családjaik – számára, hogy hova érdemes ellátogatniuk annak függvényében, hogy milyen igényeik vannak, milyen kikapcsolódásra vágynak. Természetesen emellett minden olyan téma is szóba kerül a könyvben, ami a vízzel és a halakkal kapcsolatos.
Úgy gondolom, nagyon érdekes az „Alma Mater” is, mely hazánk kiváló középiskoláit vonultatja fel. Az album nagyon hasznos lesz azoknak, akik pályaválasztás előtt állnak, s nem tudják, merre induljanak el? Ezen kívül visszaemlékezésnek, szép emléknek is kiváló az adott intézmények egykori tanulói számára.
Nagy kedvencem „A szép magyar kert”. Ez a könyv csodálatos fotókkal és izgalmas portrékkal mutatja be a hazai kertészeket, kertészeteket, kertépítőket, kerttervezőket. Sok csodálatos helyen jártam az interjúk készítése során. Olyan arborétumokat tekintettem meg, melyek valóban káprázatosak voltak, s azok, akikkel beszélgettem a növényekről, hatalmas tudással rendelkező, izgalmas életutakat bejárt emberek.
Végezetül a „Patikák és patikusok” című könyvet ajánlom az Olvasó figyelmébe. Az első kötet 2020 decemberében látott napvilágot, s most készül a folytatása. Ahogyan a cím is utal rá: az albumban a hazai patikatörténetet mutatjuk be. A kollégákkal felkerestük a patikus dinasztiákat, hogy meghallgassuk a családok történeteit. Ki, miért lett gyógyszerész, hogyan alakult át ez a szakma az elmúlt évtizedekben/évszázadokban? A beszélgetések mellett olyan írók, költők is felvillannak, akik valamilyen módon kötődnek a patikákhoz, a gyógyszerekhez. Számomra a könyv elkészítésekor a legizgalmasabbak azok az interjúk voltak, melyeket olyan gyógyszerészekkel készítettem, akiknek a szülei, nagyszülei is ebben a szakmában dolgoztak, és a visszaemlékezéseik olyanok voltak, mintha egy régi filmet néznék, miközben feltárták előttem a múltat.
„A legszívesebben portrékat írok, s arra törekszem, hogy minél több emberhez eljussanak
a jó hírek is, melyek feltöltenek energiával, hittel, s erőt adnak a jövőhöz.” (Fotó: Pordán Krisztián)
Tudvalevő, hogy hatalmas szerepet játszik az életedben a gömbsúlyzózás, elterjedt nevén a kettlebell. Mit jelent számodra ez a sporttevékenység, egyáltalán a sportolás, hogyan tudod beilleszteni a mindennapjaidba az aktív testmozgást és az oktatást, vagy ez már több is mint egy hobbi a számodra? Hogyan egyeztethető össze mindez a szintén állandó jelenlétet és figyelmet igénylő újságírói munkavégzéseddel?
Sportújságírói mivoltom során ismerkedtem meg a kettlebellel, mely minden jel szerint örökké tartó szerelemmé vált az életemben. Volt, amikor mindennap edzettem vele, reggel és este is – sokszor „túl is toltam”, és minden jelet produkáltam, amit csak a „túledzés” kapcsán említ a szakirodalom. Nem érdekelt, ha tűzött rám a nap, ha esett az eső – én csak bőszen lóbáltam a vasat, mert nem tudtam betelni az érzéssel, amit a kettlebelles edzés okozott számomra. (Valószínűleg mentálisan is szükségem volt akkor erre: tudat alatti kompenzációt valósítottam meg a segítségével – így menekülve egy adott probléma elől.) Nehéz volt aztán megtalálni az optimumot és önkontrollt tanúsítani.
Azért szeretem a kettlebellt, mert egy „egyszerű” eszközről van szó, amit bárhová magunkkal vihetünk (használhatjuk a szobánkban, a parkban, elkísérhet a nyaralásra…), az egész testet átmozgatja, és rendkívül hatékony. Tökéletes zsírégető, erőfejlesztő, izomépítő, s még az állóképességet is növeli. Az antik szobrokhoz hasonló alakhoz segít hozzá. Nők és férfiak is használhatják, és még az életkor sem szab gátat a gyakorlásnak! Az egyik tanítványom például idén lesz 70 éves, és hetente háromszor jár hozzám, mert ezt tartja a legoptimálisabb edzésfajtának, s igazán remek erőben van! 2015 óta tanítom ezt a mozgásformát: SFG Instruktori vizsgát (kettlebell edző) is tettem, valamint testépítő és fittness oktatói végzettségem is van.
„A kettlebellt bárhová magunkkal vihetjük: edzhetünk vele a szobánkban, a parkban, s még a nyaralásra is elkísérhet minket.” (Fotó: Pordán Krisztián)
Rövid böngészés után az is a tudomásomra jutott, hogy különös érdeklődést tanúsítasz a tetoválás művészete iránt, sőt, könyv is előkészületben van A magyar tetoválóművészet műhelyei címmel. Mit gondolsz, mi annak az oka, hogy a test díszítése napjainkban ilyen nagy népszerűségnek örvend, és tapasztalataid szerint mit akar üzenni egy olyan karakterű ember a világ felé, aki az absztrakt formáktól elkezdve akár egészen konkrét üzeneteket is megjelenít – egész életére szólóan – a testén? Szerinted létezik-e emögött valamilyen mélyebb lélektani indíték vagy motiváció?
„A magyar tetoválóművészet műhelyei” című kiadvány egy másik kiadói vállalkozás keretében, a Telescopium Könyvek sorozatcím alatt készül, és a hazai tetoválóművészetet bemutató könyv lesz. Hogy ki miért tetováltat? Nem hiszem, hogy lehetne általánosítani. Valaki divatból, valakinek mély lélektani indítéka van (emléket állít például valakinek vagy valaminek), s van olyan is, amikor egyszerűen csak tetszik az illetőnek egy adott minta, és szeretné magán látni. Nekem például tele van az egész hátam, vannak a karjaimon és a lábamon is minták, és mindennek, amit csak magamra varrattam, van jelentése/jelentősége. Tudatos tervezés eredménye minden tetoválásom, egymással logikailag összefüggnek – és nem kell, hogy más is lássa a mögöttes tartalmat, hiszen nem másnak, mások kedvéért varrattam, hanem magamnak, magamért. Én speciel nem kifele akarok üzenni, ezért se szoktam megmagyarázni, hogy mi, miért került rám. Viszont ismerek olyan embereket is, akik így akarnak hirdetni valamit, megmutatni valamit a gondolataikból/eszméikből.
Az említett könyvben azokat a magyarországi tetováló műhelyeket mutatjuk be, ahol valóban minőségi munkával találkozhatnak a tetoválni vágyók. A tetováló művészek portréi és az általuk elmesélt történetek nemcsak az olvasók szórakoztatását és ismereteik bővítését szolgálják, hanem egyben útmutatást is adnak arra vonatkozóan, hogy hol/kinél érdemes tetováltatni, miért ajánlott elkerülni a „sufnitetkósokat”. Mert igen, valóban egyre többen tetováltatnak – ennek okát is kutatom a riportokban, erről is mesélnek a művészek, hogy ők hogyan látják, milyen tapasztalataik vannak.
Más forrásokból értesültem róla, hogy üvegfestéssel és költészettel, versalkotással is foglalkozol. A képzőművészeti és szépirodalmi érdeklődés hogyan kapcsolódik az életedhez, mit jelent számodra, miként formálta az identitásodat?
Már óvodás koromban egyszerű verseket találtam ki, általános iskolában pedig országos versenyeket nyertem meséimmel, novelláimmal, később riportjaimmal. Voltam az Év Diákújságírója is. Általános iskolásként már egy országos napilapban publikáltam, az akkor népszerű Teletexten is volt több rovat, ahol rendszeresen lehetett tőlem olvasni írásokat, az egyik novellámból pedig egy kisfilm is készült. Több szépirodalmi folyóiratban jelentek meg verseim, novelláim.
Mindig imádtam olvasni. Anyukám erőszakkal vette ki a könyveket a kezeimből éjjelente, mert alvás helyett is csak olvastam volna. A versek, regények szeretete miatt lettem valószínűleg újságíró. Nem akartam soha oknyomozó lenni, gazdasági bűncselekményeket feltáró riporter, avagy politikai szakértő. Engem a pozitív dolgok érdekelnek. A legszívesebben portrékat írok, s arra törekszem, hogy minél több emberhez eljussanak a jó hírek is, melyek feltöltenek energiával, hittel, s erőt adnak a jövőhöz.
„A versek, regények szeretete miatt lettem valószínűleg újságíró.” (Fotó: Murányi Gábor)
A képzőművészettel kapcsolatos információid helytállóak: nagyon szeretek üveget festeni, régebben bőrképeket is készítettem és többfajta kézműves technikát gyakoroltam. A családom minden tagja irodalmi/művészeti érdeklődésű egyébként. Anyukám, a nővérem, a sógorom és a keresztlányom is fest. Ők olajjal, akvarellel. Több kiállításuk is volt már. Apukám pedig nagyon szép verseket írt, imádott olvasni és már nagyon fiatalon másodprímás volt. Csodálatosan hegedült, tangóharmonikázott és szájharmonikázott. Sokat jártunk koncertekre/hegedűversenyekre. No, és a színház! A családom számára a tökéletes kikapcsolódás egyik pillére a színház. Anyukám mindig szerette az operetteket, apukám az operákat – s engem is mindig elvarázsolt ez a világ.
+1: Figyelemmel kísérted-e a kissé szokatlan körülmények között, egy év csúszással és több helyszínen megrendezett labdarúgó Európa-bajnokságot?
Minden bizonnyal meglepetést okozok a válaszommal, de a futball nem igazán köt le. Bár édesapám egykoron ígéretes focista volt, és sokszor néztem vele focimeccseket, de ha őszinte akarok lenni magamhoz, csak azért tettem ezt, hogy vele lehessek, és színesítsem a közös élményeinket. (Apukám labdarúgó-pályafutásának az vetett véget, hogy megházasodott, és a szüleim olyan családmodellt szerettek volna megvalósítani, ahol a munka nem azonos a sporttal. Így a sport számára szabadidős kikapcsolódássá vált, amit haláláig, 73 éves koráig aktívan művelt: súlyt emelt, focizott. Egykoron Diákolimpiát nyert súlylökésben, súlyemelésben… és a vasakat soha életében nem tette le, ahogyan a focilabdát is rúgta, amíg csak tudta.)
Nincs értelme mást mondanom, mint ami a valóság: a labdajátékoknál sokkal jobban élvezem azokat a sportokat, ahol a testi erő (is) dominál, ahol szó szerint „harc” folyik. Egy MMA/box/BJJ sokkal izgalmasabb számomra, mint egy kézilabda-, kosárlabda- vagy futballmérkőzés.
