Oldal kiválasztása

Bonyhád már a római kort megelőzően is lakott hely volt, bizonyos, hogy a város közvetlen közelében, a Völgységi-patak mentén már ekkoriban virágzó települések voltak, hiszen a Pécs felé vezető fontos főút, illetve annak két jelentős hídja, északon a Mérges, keleten pedig a Szent János biztosította az átkelést az itt található ingoványos völgyön, az úgynevezett „Bonyhádi Bozótoson” keresztül. Ez a kapuszerep jótékony hatással volt a település 18. század végén meginduló fejlődésére is: Bonyhád volt a kapocs a Dél-Mezőföld, a Sárköz és az Észak-Mecsek között.

A török uralom alatt elnéptelenedett települést egy 1715-ös összeírásban új településként (Neusiedlung) említik, csupán 7 magyar és 9 rác jobbágycsaláddal. A vidék birtokosai abban az időben kezdték betelepíteni a németeket, a folyamat 1712-ben Tolna vármegyében, Tevelen kezdődött. Az első telepeseket Kun Ferenc földesúr hívta Bonyhádra, 1724. augusztus 1-jén kötött velük letelepedési szerződést.

A folyamatot a Völgységet kutató tanár-helytörténész, dr. Kolta László Bonyhád, a hányatott sorsú település című, a Honismeret 1997/4. számában megjelent tanulmányában így foglalja össze: „A német telepesek (Colonist) áradata, majd kisebb rajok beszivárgása hat évtizeden át tartott. A Szászföldről, Hessenből, Pfalzból és Fulda környékéről érkező katolikus munkaerőt a bonyhádi földesurak (Kun, Schilson, Perczel, Kliegl) szívesen befogadták. Az átmeneti kedvezmények és a vallásszabadság biztosítása evangélikus németeket is vonzott ide. A hazai migráció ugyancsak duzzasztotta a német ajkúak – köznyelven svábok – számát. Az állandó berajzások következtében a földesurak egyre szerényebb feltételekkel gyarapították a munkaerőt. Sajátos társadalmi rétegződés alakult ki (és konzerválódott): telkesgazda (Bauer), bérlő (Taxalist), kisházas (Kleinhäusler), befogadott (Beisitzer), napszámos (Taglöhner), iparos (Professionist).”

Tolna és Baranya – a Habsburg Birodalomban „Sváb-Törökországnak” (Schwäbische Türkei) nevezett – településeinek gyors lakosságszám-növekedése miatt 1725. október 16-án Tolna vármegye simontornyai közgyűlésén a megye harmadik járásának felállításáról határoztak: a Völgységi járás ezen a néven 1950-ig létezett, majd 1950 és 1978 között, illetve 2013-tól ismét Bonyhádi járásként szerepel.

Bonyhád lakosainak száma 1767-ben már megközelítette az 1000-et, az első magyarországi népszámlálás idején, 1786-ban pedig meghaladta a 3000-et. Fejlődésében meghatározó a német jelenlét, a 18. század közepétől két évszázadon át az összlakosság – zsidókkal együtt – 85-90 százaléka németül beszélt. Egyed Antal, Bonyhád katolikus plébánosa 1823-ban a Völgységi járás német lakosainak arányát 85 százalékra tette. Vallását tekintve a lakosság 40-45 százaléka volt katolikus, 30-35 százaléka evangélikus, a reformátusok 5, az izraeliták pedig 20 százalékot tettek ki, s ezek az arányok a 20. század közepéig csak minimálisan változtak.

1782-ben Bonyhád mezővárosi kiváltságot, vásártartási jogot kap József császártól; a század utolsó évtizedeiben felépül a katolikusok, az izraeliták (két), az evangélikusok és a reformátusok temploma.

„A betelepülések és a szinte folyamatos belső népességmozgások eredményeként a reformkorra Bonyhád lakosságának mintegy fele volt német, 25 százaléka magyar és 25 százaléka zsidó, de a Völgységre vonatkoztatva ez jóval nagyobb arány, volt olyan település, ahol a németek 95 százalékot meghaladóan voltak jelen. Ez és a felhalmozott javak törvényszerűen vezettek oda, hogy a II. világháború után erről a vidékről űzték el a legtöbb embert. Így lett a németek szerepe az, hogy helyet csináljanak a később érkezőknek, az ugyancsak ártatlanul meghurcolt felvidéki magyaroknak, a bukovinai és erdélyi székelyeknek” – mondta Köhlerné Koch Ilona, a Bonyhádi Német Önkormányzat elnöke, utalva arra is, hogy az elűzött németek helyére betelepített, a kollektív bűnösség okán szülőföldjükről elűzött, javaikból kitúrt magyarok sehol az országban nem jöttek össze ilyen számban, mint itt, Bonyhádon és a Völgységben.

„Bonyhád a Perczelek városa, itt született Perczel Mór honvédtábornok. Mivel a családnak bajor gyökerei vannak, ezért mi is őrizzük hagyatékukat, ahogyan a város is, amelynek a fejlődéséért rendkívül sokat tettek. Kezdve onnan, hogy a 18. század közepétől befogadták és segítették a zsidókat, akik kihasználva a város fekvését, két évszázadra a környék gazdaságának meghatározójává, a németekkel együtt gazdag várossá tették Bonyhádot” – mondja Köhlerné Koch Ilona. A Perczel család városépítő tevékenységének állít emléket és adózik elismeréssel az a Perczel-emlékszoba, amelyet a 2020-ban felújított Perczel kúriában alakítottak ki, s itt kapott helyet a bonyhádi németség új bázisa is.

A Bajorországból származó Perczel család egyik kúriája ad otthont a Solymár Imre Városi Könyvtárnak – Fotó: Kirchné Máté Réka

A Perczelek nemzedékei – első ismert ősük a 16. században a Királyi Magyarországra érkezett Hans Perzl volt – több tucat olyan személyiséggel gazdagították nemzetünket, akiknek tevékenysége elválaszthatatlanul egybeforrt Tolna és Baranya megye 18-20. századi történetével. Bonyhádon Perczel Mór és Miklós – nevelőjük, Vörösmarty Mihály tanításainak köszönhetően – a hazának és a haladásnak elkötelezett testvérpár kultuszát ápolják. Tevékeny szerepet játszottak a reformkor politikai küzdelmeiben, Mór 1843-tól a rendi országgyűlésen a radikális eszmék szószólója a politikában és a gazdaságot gúzsba kötő elmaradottság felszámolásában, ennek jegyében és a német közgazdász, Friedrich List nemzeti-protekcionista tanaira alapozva hozza létre a „Tolna Véd-Egylet”-et, amelyben a bonyhádi kereskedők is jelen vannak, s amelyből Kossuth hatására később az országos védegyleti mozgalom lesz. Perczel Mór a pesti forradalom résztvevője, s miután 1848. március 23-án Bonyhád főterén felolvassák Pestről, a bonyhádiakhoz címzett levelét, a németség és a zsidóság lelkesen, egy emberként vesz részt az ozorai csatában, majd a szabadságharc küzdelmeiben.

A magyar–német tábornok a reformkorban, illetve a forradalomban és szabadságharcban vitt szerepe, haladás iránti elkötelezettsége, részvétele alapján a Habsburg Birodalomtól való elszakadásra szolgáló függetlenségi háborúban, a 19. század közepén már polgárosodott, öntudatos, Magyarországot a hazájának tekintő bonyhádi németséget láttat.

Ez a polgári értékrend, a keresztény szorgalom és iparkodás, a kézművesség és a zsidó kereskedelem jól illeszkedtek egymáshoz, kiváló feltételeket teremtve az iparosodáshoz, ami ennek ellenére csak lassan indult el a Völgység kapujában.

A megyében először Bonyhádon gyulladt ki a villany Forberger László gimnáziumi tanárnak köszönhetően, ez a kézműipar, valamint a kisipar fellendülését és a gyáripar kezdetét is jelentette. Pausch János elektromos esztergagépeivel a század elején százszámra készített Tolna megyébe és a szomszédos vármegyékbe esztergált házoszlopokat és egyéb esztergályos munkákat. Perczel Béla 1909-ben alapítja meg dominó- és játékgyárát, ami 1913-tól „Magyar Zománcmű és Fémárugyár, Perczel Béla-cég” néven működik tovább. Az ott gyártott zománc reklámtáblák (Zwack-Unicum, Frank kávé, Flóra szappan, Herz szalámi stb.) ma is ismertek.

Az 1911 óta jegyzett bonyhádi cipőgyártás megalapítója, Pétermann Jakab, a helybeli németek jeles képviselője

„Pétermann Jakab cipészmester, a helybeli németek jeles képviselője a helyi kézműipari hagyományokra alapozva 1917-ben indította el cipőgyárát. A lábbeli készítésnek a településen nagy hagyománya volt, több cipész is készítette a jellegzetes »sváb« papucsot. Ácsok, ügyes kezű férfiak faragták hozzá a klumpát, még klumpapiac is működött. A dél-dunántúli németek jellegzetes lábbelijét, nem lehetett pacsker nélkül viselni. A gyapjúfonalat az óhazából magukkal hozott cikta juhok gyapjából fonták, s öt tűvel kötötték a pacskerokat, zoknikat és a különböző viseleti darabok. A kötött pacskeroknak és zokniknak más-más szerepe, ennek megfelelően különböző elnevezése volt: Ackerpatschker, Blumenpatschker, Klappenpatschker, Klumpenpatschker, »Langepatschker«, Pechpatschker, Schuchpatschker, Zungenpatschker… A pacskerkészítés hagyományát élesztettük újra 2018-ban a »pacskerkörben«, melyet a régi Spinnstube (fonó) mintájára hoztunk létre, és a pacskerok mellett más kézműves termékeket is készítünk” – mutatta be a bonyhádi kézműipar egyik termékét, a közösségépítés és hagyományápolás mai eszközét a bonyhádi németség elnöke.

Pacskerkörben – Reiser Kornélia BlickPunkt versenyen díjazott fotója

A bonyhádi (és völgységi) agráriumnak a 19. század végére országos, sőt nemzetközi hírű ágazata lett a szarvasmarha-tenyésztés. Az itteni gazdák a német földről magukkal hozott fajtából mintegy 100-150 évnyi kitartó munkával tenyésztették ki a kettős hasznosítású szarvasmarhát, ami bonyhádi pirostarka tájfajtaként vonult be a hazai köztudatba.

A gazdasági fejlődés a közművelődés fejlődését is megkövetelte, ami Bonyhádon a 19. század második felében kezdődött a sárszentlőrinci evangélikus algimnázium áthelyezésével, amely 1870 szeptember 6-án kezdte meg működését a városban. Majd 1908-tól főgimnáziumként szolgálja a Tolna-Baranya-Somogyi Evangélikus Egyházmegye és a város szellemi életét, végül 1909-re nyolcosztályosra fejlesztik. A környék iparosságának képzése az 1885-ben elindított iparitanonc-iskolában történik; az 1882-től a katolikus irgalmas nővérek által működtetett kisdedóvó és leányiskola, illetve az utóbbi katolikus leány polgári iskolává fejlesztése, valamint az 1884-ben átadott községi tanonciskola és az 1910-ben megnyitott internátus Bonyhádot a 20. század elejére iskolavárosi rangra emelte.

A bonyhádi evangélikus gimnázium. 1870 óta tanítanak az épületben, azóta többször bővítették – Fotó: Kirchné Máté Réka

A várost, dacára mintegy nyolcezres lélekszámának, 1882-ben visszaminősítik községgé (majd 1904-ben előléptetik nagyközséggé), ami nem befolyásolja további városiasodását: az 1850-es években átadott első nyomdát 1902-ben és 1907-ben két újabb követi; az első pénzintézet, a Bonyhádi Segélyegylet mint szövetkezet 1865-ben, a Bonyhádi Takarékpénztár Rt. 1870-ben nyitja meg kapuit. Különlegesen gazdag és színes volt a helyi közösségi élet az 1830-as évektől kezdően az 1940-es évekig, amikor Bonyhádon és környékén 322 egyesület adott cselekvési teret rövidebb-hosszabb ideig az itt élőknek.

Az első Bonyhádról induló országos politikai szerveződést, „A Magyarországi Németek Országos Gazdaszövetségét” (Deutsch-ungarischer Landes Bauernbund) 1910. március 6-án 120 magyarországi német község képviseletében 600 kisbirtokos és kisiparos alapította meg a bonyhádi Walter Szálló udvarán. A Bauernbund helyben nyomtatta és az ország 17 vármegyéjében terjesztette német nyelvű folyóiratát, tulajdonosa Betnár Béla volt. 1911-ben megtartották első országos gyűlésüket, majd megszűnt a szervezet.

1920-ban 6 974-en éltek Bonyhádon, közülük 4 244-en német, 2 118-an magyar anyanyelvűek voltak. A magyar érzelműek az 1930 decemberében német nyelven megjelentetett Declarationban adtak hangot aggodalmaiknak, amit 290, több mint kilencven százalékban német férfi írt alá. A kiáltványban elhatárolódnak a szerintük Németországból beszivárgó veszélyes eszméktől, s többek között leszögezik:

„Nekünk csupán egy hazánk van, és ez Magyarország. Ezért a hazáért áldoztuk vérünket 1848-ban, harcoltunk magyar testvéreinkkel vállvetve a világháborúban, és vérzik a szívünk a kegyetlen trianoni ítélet óta. Egyetlen idegen állam felé sem kacsingatunk… Az immár 200 esztendeje tartó testvéri viszonyban kívánunk együtt élni… Szeretnénk fenntartani a régi viszonyokat és állapotokat, amelyek lehetővé tették, hogy megtartsuk anyanyelvünket, ápoljuk népi kultúránkat, szabadon fejlődhessünk, és mindenütt az országban szabadon érvényesülhessünk, mivel a magyar társadalom bennünk testvéreket és egyenrangú hazafiakat látott. Egy szélsőséges politika ezzel szemben kész ezt a bizalmat alapjaiban megrendíteni…”

A Declaration lett később a „Hűséggel a Hazához” mozgalom szellemi alapvetése, amely 1942 februárjában Bonyhádon alakul meg, s a dokumentum kibocsátása mintegy a Harmadik Birodalommal és az onnan áramló eszmékkel szembehelyezkedő magyarországi németség körében vezető szerepbe helyezte a bonyhádi németeket. A háború végnapjaiban, 1944 végén a Gestapo elhurcolta a szervezet néhány vezetőjét…

A „Hűséggel a Hazához” mozgalom megalakulását megelőzően a „Volksbund der Deutschen in Ungarn” a Bonyhád melletti Cikón tartotta zászlóbontó nagygyűlését 1939. április 30-án, majd 1944 áprilisában már a bonyhádi sportpálya volt a színtere a Hitler 55. születésnapjára rendezett ünnepségnek. Az eseményen a magyar kormány miniszterelnök-helyettesi szinten képviseltette magát, s jelen volt a német nagykövet is.

„A »Volksbund« és a »Hűséggel a Hazához« mozgalmak politikailag megosztották a német családokat, és egymás ellen fordították őket. A retorziót, a kollektív bűnösség elvét pedig mindenkire egyformán alkalmazták a kitelepítések során. Egy dolog számított, hogy az 1941-es népszámláláskor német nemzetiségűnek és/vagy anyanyelvűnek vallotta-e magát valaki. Legalább ennyire fontos szempont volt, hogy volt-e mit elvenni tőle” – világított rá a nagypolitika helyi következményeire Köhlerné Koch Ilona. „A háborút követően a bonyhádi németeket a kollektív bűnösség elve alapján számos megtorlás érte. 1945 januárjában közel 300 fiatal nőt és férfit kényszermunkára hurcoltak el a Szovjetunió területére Bonyhádról és a ma már a város területéhez tartozó Majosról és Tabódról, ahonnan az embertelen körülmények következményeként több mint harminc százalékuk soha nem térhetett haza. Ugyanezen év áprilisában elkezdődött a Volksbund tagjainak vagyonelkobzása, amit májusban minden német nemzetiségűre kiterjesztettek. A kollektív büntetés egyik formája a lengyeli internálótábor volt, ahova nőket és gyermekeket, valamint az otthon tartózkodó férfiakat vitték, és áprilistól júniusig emberhez nem méltó körülmények között tartották őket fogva, míg házaikba új telepesek kerültek. Ezután a tábor lakóit szélnek eresztették. Időközben megindultak a kitelepítések is és a bonyhádi lakosokat 1946. június 1-től 1948 júniusáig több hullámban, marhavagonokban szállították Németországba. Az ő házaikba a Bácskából elűzött bukovinai és erdélyi székelyeket, valamint felvidéki magyarokat telepítettek. Nem tudjuk, pontosan mennyi volt azoknak a száma, akik a német hadsereggel menekültek el, mert tisztséget vállaltak a Volksbundban, vagy egyszerűen csak féltek az oroszoktól, de a kitelepítés következtében a bonyhádi népességvesztés megközelítőleg 3500 főre tehető” – vonta meg a számszerűsíthető mérleget a német önkormányzat elnöke.

A Tolna megyei internáltak, elűzöttek és elhurcoltak bonyhádi emlékműve

Ám az emberveszteség mellett Bonyhád a II. világháború alatt és azt követően elveszítette azt a semmihez nem hasonlítható és semmivel nem pótolható sajátos ethoszát, ami a két évszázados német–magyar–zsidó együttélés alapján alakult ki. A bizalmatlanságon és ellenségeskedésen sokára sikerült a helyi közösségeknek túllépni.

„Ahogy teltek az évek, a sebek lassan begyógyultak, az emberek feloldódtak, számos vegyesházasság köttetett, s egyre többen vállalták német származásukat, kultúrájukat. Jelentős volt a környező német falvakból történő betelepülés is, ez megerősítette Bonyhád központi szerepét a Tolna megyei németségen belül. A helyi német közösség háború utáni újraszerveződése 1979-ben, az újonnan létrejött Német Klubban tárgyiasult. Ebből nőtte ki magát az országos hírű énekkar, amely 1982 óta folyamatosan arany minősítéseket ér el. 2020-ban, a kórus 40 éves jubileuma alkalmából felvette az időközben elhunyt szeretett kórusvezetője, Rónai Józsefné nevét, akinek lelkes tevékenysége eredményeként egy hangkazetta és két CD őrzi az énekkar legszebb dalait. Átírásra került az 1987-ben megalakult „Kränzlein” Néptánc Egyesület, ami ma közel száz tagot számlál, számos arany minősítéssel és fesztiváldíjjal büszkélkedhet, és a bonyhádi kulturális élet egyik meghatározó szereplője. Számos magyarországi német népszokást feldolgoztunk és színpadra állítottunk, mint például a Cikói gyermekfarsang című koreográfiát, ami ennek köszönhetően mára beépült a városi ünnepek körébe. A gyógyfűcsokor-szentelést az augusztus 15-i Nagyboldogasszony napját megelőző vasárnap ünnepeljük, amit két-három évente a Sommerfesttel kötünk össze. A német nyelvű mise és a gyógyfűcsokor szentelését követően délután nagyszabású kulturális műsort rendezünk.”

Gyógyfűcsokorszentelés Nagyboldogasszony napján. Az ősi hagyományt a Kränzlein Néptánc Egyesület keltette új életre – Fotó: Kirchné Máté Réka

„Januárban megemlékezünk a kényszermunkára hurcoltakról, ezt követi a sváb bál, majd februárban a városi farsangon veszünk részt, húsvétkor játszóházat rendezünk, június elején pedig megemlékezünk a kitelepítésről. Minden nyáron szervezünk tánc- és életmódtábort kisebb és nagyobb gyerekeknek; a Márton-naphoz legközelebbi hétvégén rendezzük a búcsút, amihez mindig kapcsolódik játszó- és táncház. Saját újságunkban, az immár 2007 óta megjelenő Bonnharder Nachrichtenben számolunk be a város és a környékbeli települések életéről, eseményeiről, és a németséget érintő fontosabb országos hírekről. Jelenleg a bonyhádi óvodák két telephelyén, összesen hat csoportban folyik a kisgyermekek német nemzetiségi nevelése, illetve további két óvodai telephelyen működik egy-egy német nemzetiségi csoport. A bonyhádi általános iskolák mindegyikében tanulhatnak németül a diákok, sőt, az egyik intézményben két nyelven folyik a nevelés és az oktatás. A bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban folytathatják a gyerekek a német nyelv tanulását, miután az általános iskolát befejezték. Hosszú évtizedekig működött a városi fúvószenekar, amely tovább ápolta a város zenei tradícióit, és amelynek megszűnése (a kitűnő karnagy halála miatt) űrt hagyott maga után. Zenei hagyományainkat ma több színtéren és formában őrizzük és fejlesztjük, egyrészt a városi zeneiskolában, illetve az általános iskolában elindított harmonika-, és stájer citera-oktatás keretében” – sorolja a bonyhádi németség önképét erősítő momentumokat büszkeségtől csillogó szemmel Köhlerné Koch Ilona.

Az énekkar fennállásának 40. évét ünnepli

A bonyhádi Német Önkormányzat 1994-ben alakult, azóta folyamatosan gyűjti a helység és a régió német tárgyi és szellemi emlékeit, koordinálja és szervezi a helyi németek kulturális életét és támogatja a német oktatást, nevelést. Kitűnő kapcsolatot ápol a város három németországi testvértelepülésével (Wernau, Hochheim és Treuchtlingen). Bonyhádon a kezdetektől, 1990 óta létezik a „Gemeinschaft Junger Ungarndeutscher” (Ifjú Németek Szövetsége) helyi szervezete, amelyet jórészt a „Kränzlein” ifjú táncosai alkotnak, akik országos szinten is aktívan részt vesznek a szervezet programjaiban.

A Kranzlein táncegyüttes harminc éves gálájának záróképe – Losoncz István felvétele

Becslések szerint ma a Bonyhádon élők harminc százalékának vannak német gyökerei. A 2011-es népszámlálásai adatok szerint Bonyhádon több mint kétezren vallották magukat német nemzetiségűnek, a 2019-es választáson 866-an szerepeltek a választási névjegyzékben. Ezek a számok jól mutatják, hogy sokak számára fontos a város helyi németséghez köthető múltja és jelene, és az utóbbi évtizedekben felmutatott eredményei alapján egészen biztosan bizakodóan tekinthet a jövőbe.

<a href="https://nqv.hu/szerzo/munkacsiimre/" target="_self">Munkácsi Imre</a>

Munkácsi Imre

újságíró, szerkesztő, az NQV főszerkesztő-helyettese

Legfrisebb bejegyzések

Mi, svábok
Meggypiros mezben
Kebtanoda kutyasport egyesület