Oldal kiválasztása

Sátoraljaújhely része önálló múlttal és identitással

Szerző: | 2021. július 07. | Portré | Címkék:

Sárospataktól öt, Sátoraljaújhelytől hat kilométerre fekszik, a két várost összekötő főútvonaltól pedig mindössze 700 méterre találjuk a zempléni sváb települések egyikét, Károlyfalvát. Ugyan 1984-tól egy Elnöki Tanácsi rendelet óta közigazgatásilag Sátoraljaújhely részének számít, a jó háromszáz lelkes falu önálló múlttal, történelemmel, identitással, hagyományokkal rendelkezik.

A környéken a 18. század közepén három sváb település jött létre: Rátka, Hercegkút (eredetileg Trautsondorf), majd Károlyfalva. Rátka egy elpusztult magyar falu helyén alakult újjá telepesekkel, míg Hercegkút és Károlyfalva ekkor született meg a német lakók érkezésével. A 18. század végén még két kisebb zempléni sváb közösséget alapítottak, a sárospataki Józseffalván, és a Széphalom részének számító Hosszúlázon. Károlyfalva első lakói között többen a közeli Hercegkútról jöttek át, mivel itt kedvezőbb feltételeket, nagyobb földterületeket kaptak. A svábok 1-2 évig a Somlyód-hegy oldalában kezdték meg új életüket, majd behúzódtak a hegyek alá, egy szélvédettebb helyre, a mai település ekkor kezdett kialakulni. A források ismeretében 1752-ben már egészen bizonyosan a mai faluban éltek a németek, betelepülésük 1750-51-re tehető. A birtok tulajdonosa, Trautsohn János Vilmos fiúgyermekéről Karlsdorfnak nevezte el az újonnan létrejött községet, jószágigazgatója, báró Dujardin 1752. július 11-én kötötte meg a szerződést a Fekete-erdő környéről érkező jövevényekkel. Hat éven keresztül mentesültek az állami adóktól, három esztendőn át pedig a földesúri szolgáltatás alól.

Az elsőként megtelepedő 16 károlyfalvai család: Braun, Brogli, Burger, Deutsch, Faigel, Fetzer, Frei, Hauser, Hochvart, Hoffmann, Kerthner, Klaus, Mayer, Schmiedt, Welti, Winkler. Hozzájuk az 1780-as években újabb német telepesek érkeztek, az 1782-84-es népszámlálás már 233 főt jegyzett fel a fiatal településen. Elsősorban szántóföldi gazdálkodással, szőlőműveléssel, állattartással foglalkoztak, illetve követ bányásztak. Első templomuk 1777-ben épült a falu közepén, majd éppen egy század múltán szentelték fel a ma is álló kőtemplomukat. 1851-ben lélekszámuk elérte a 480 főt, így hamarosan iskolát építettek. A 19. század utolsó évei sok szenvedést hoztak a lakosságnak, a filoxéra kipusztította a szőlőket, a sáskasereg a veteményeket. Két tűzvész okozott komoly károkat, 1891-ben a község nyugati oldalán, majd 1894-ben a keleti részén égette fel a házakat. A századelőn az Újvilágba megindult kivándorlás Károlyfalva lakosságát is érintette, akárcsak a Nagy Háború emberveszteségei. Ennek ellenére népességük folyamatosan gyarapodott, s az 1940-es évekre meghaladta a 600 lelket.

Az eredetileg színtiszta sváb lakosság – amely sokáig csak falun belül házasodott, vagy a környékbeli, zempléni svábokkal – identitása a 20. század első felében kezdett halványulni, a közösség nyelvvesztése a két háború között megindult, s a következő generáció már nem tanulta meg az ősei nyelvét. A német nemzetiségűek háború utáni sorsa szempontjából sorsdöntő 1941-es népszámláláson a 625 lakosból mindössze 25-en vallották magukat németnek, 1947-ben a község képviselőtestülete –  plébánosuk javaslatára – a falu nemzetiségét egyöntetűen magyarként állapította meg. Így a faluközösség elkerülte az elűzetést és az elhurcolásokat.

A téeszesítés felszámolta a hagyományos gazdálkodást, s a férfiak a környező nagyvárosok gyáraiban találtak munkát, Károlyfalva népessége néhány évtized alatt a felére zsugorodott. Iskolájuk, óvodájuk, könyvtáruk megszűnt, s ebben a folyamatban érte őket a Sátoraljaújhelyhez való csatolásuk.

„Mindig voltak olyan emberek, akik szívükön viselték a falu sorsát” – mondja napjaink krónikájához érkezve a beszélgetésünkben Szebényi Gáborné, Zsuzsa, a helyi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. „Az elődöm, Hochvárt János indította újra a nemzetiségi kultúra gyakorlását, melyre előtte sokáig nem volt lehetőség. 1990-től Sátoraljaújhely képviselőtestületében nemzetiségi szószólóként vett részt, majd 1994-ben az ő vezetésével alakult meg a Német Kisebbségi Önkormányzat.”

Az első időszak legfontosabb feladatai közé tartozott egy közösségi tér kialakítása. Pályázati úton sikerült rendbehozni a Faluházat, amely a szomszédos egykori pártházzal összeépülve kibővült, vizesblokkot kapott. Hochvárt János kezdeményezte a tánccsoport életre hívását, amely hamarosan három korosztályban tanulta a hagyományos táncokat. Az érdeklődést és a fejlődést igazolta, hogy pár év múltán a felsősök az országos nemzetiségi táncverseny döntőjéig jutottak, ahol a zsűri különdíjában részesültek. Az ezredforduló idején évente tartottak nemzetiségi táncfesztivált, melyre környező sváb kultúrcsoportokat és egy-egy külföldi formációt is meghívtak. A ’80-as években megszűnt iskola helyén 1993-ban a szülők kérésére és a kisebbségi önkormányzat közbenjárására óvoda nyitotta meg kapuit, és Hochvárt János kezdeményezésére sikerült 2001-ben beindítani a német nemzetiségi nevelést. 2007-től német nemzetiségi bázisóvoda az intézmény, amely jó hírének köszönhetően mindig telt házzal üzemel, a károlyfalvi kicsik mellett sátoraljaújhelyi gyermekeket is szép számmal íratnak be. A településen szinte elfelejtett német nyelv felélesztésére fontos lépést tudtak tenni, Sátoraljaújhely egyik iskolájában elindítottak egy német nyelvű tanítási osztályt felmenő rendszerben.

„2002-ben vettem át a német nemzetiségi önkormányzat irányítását. Folytattuk a munkát, amelyben partnerek a károlyfalviak, ha értelmes célt látnak, jönnek és segítenek. Sok társadalmi munkával készítettük el a faluház oldalánál felépített szabadtéri színpadot, amely a fellépések, ünnepségek kültéri helyszíne. Közvetlenül mellette vettünk meg egy régi épületet, amelyet falumúzeumnak szeretnénk berendezni. Kicseréltük a tetőt, hozzáépítettünk egy részt, s hamarosan nekilátunk a homlokzat felújításának. Jelenleg három útmenti keresztünk van a faluba vezető utak mentén, illetve egy a templom előtt. Mindegyik egykor magánadakozásból épült, mi pedig szeretnénk a község nyugati végébe állíttatni egyet, hogy minden égtáj felől álljon egy kereszt” – sorolja a megvalósult és megvalósítás alatt lévő terveket Zsuzsa.

Az esztendők során a tánccsoportok megszűntek, jelenleg az asszonykórus képviseli a károlyfalvai kultúrcsoportot. A rendezvényeket viszont sikerült tartósan meghonosítani, vagy inkább újraéleszteni. „A legnagyobb összejövetelünk a nemzetiségi délután, melyet június utolsó szombatján tartunk. Eljönnek hozzánk a megyéből ének- és tánccsoportok, s ilyenkor megmozdul az egész falu, összehozza a közösséget. Sváb hagyomány szerint farsangolunk, megtartjuk az anyák napját, az idősek napját, karácsonykor pedig az óvodásokkal, iskolásokkal és az asszonykórussal ünnepi műsort adunk. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Német Önkormányzatok Szövetségének Egyesülete tagjaként rendszeresen ellátogatunk a többi település rendezvényeire” – összegzi a legfontosabb programokat a vezetőként két évtizedet maga mögött tudó elnök asszony.

Asszonykórus

A német önkormányzat közel három évtizedes szerepét áttekintve az a benyomásunk, mintha Károlyfalva ügyeit, de kulturális életét egészen biztosan a nemzetiségi szervezet képviselné. „Sok infrastrukturális fejlődést hozott a község Sátoraljaújhelyhez való tartozása, jó a kapcsolatunk a várossal. Ugyanakkor sokszor megvan a hiányérzet az itt élőkben, hogy nem mi intézzük a sorsunkat” – osztja meg ambivalens tapasztalatát Zsuzsa.

Mi maradt meg az egykori sváb telepesek életéből, hagyományaiból, identitásából a 21. század elején? – tesszük fel a kérdést a német vezetőnek. „Létezik egy összekötő kapocs, hogy svábok vagyunk. A legutóbbi választásokon száz felett regisztráltak német nemzetiségűként, a lakosság jó egyharmada. Megmaradt a kötődés a gyökerekhez. Önálló honlapja van Károlyfalvának, ami afféle képeskönyvként szolgál, rengeteg információ gyűlik a falu múltjáról-jelenéről, a természeti értékektől az egyház- és iskolatörténetig, a szokásoktól a tárgyi értékeken át a hagyományos sváb konyháig. Vagy éppen családtörténeteket és családi albumokat is megtekinthetünk. 2001-ben dr. Hauser Zoltán munkája nyomán megjelent a Carolfalve-Karlsdorf-Károlyfalva című monográfia a betelepülésünk 250. jubileumára. A templomkertben állítottunk fel egy emlékkövet 2010-ben, amely hasonlóképpen került az őshazából Józseffalvára, Hercegkútra és Rátkára is. A könyvünk szerzője, Hauser Zoltán szervezte a károlyfalvi kő megérkezését.”

II. világháborús hősi halottak emlékműve

A faluházban történt beszélgetésünk után az épület közvetlen szomszédságában lévő temetőbe térek be, melyet 1882-ben szenteltek fel. A falu plébánosai kiemelt helyen, egymás szomszédságában nyugszanak. Pár perc séta alatt elérkezünk a templomhoz, kertjében egy kőkereszt, a II. világháborúban elesettek emléktáblája, és az a bizonyos emlékkő, amelyről Zsuzsától hallhattunk. A kő előtt egy mécses, s a feltételezett őshazának számító Denkingen város és Karlsdorf/Károlyfalva címere az emléktábla két oldalán. A felirat mindent elmond az ideutazónak: „A több mint kettőszáz év történelmi viharai sem tudták kioltani az eredethez kötődő emberi érzést és kulturális identitást. Az itt élőkben mai napig fellelhető a gyökerekből táplálkozó életfilozófia. Különösen örvendetes ennek újrafelfedezése az utóbbi néhány évtizedben. Ezt nagyra értékelve jutottunk arra az elhatározásra, hogy a származáshoz kötődést szimbolikusan kifejező emlék felállítását kezdeményezzük. Ennek megvalósításához őseink szülőföldjéről egy természetes állapotú kő adományozását kértük Rudolf Wührertől, Denkingen polgármesterétől Károlyfalva-Karlsdorf részére. (…) Hisszük, hogy az adomány nagymértékben hozzájárul a Zemplénben élő sváb leszármazottak nemzetiségű tudatának megőrzéséhez.”

<a href="https://nqv.hu/szerzo/biharizoltan/" target="_self">Bihari Zoltán</a>

Bihari Zoltán

szociológus, könyvkiadó, könyvterjesztő, a Nemzeti Értékek Könyvkiadó projektigazgatója

Legfrisebb bejegyzések

Nemzeti Értékek Könyvkiadó
Mi, svábok
Kebtanoda kutyasport egyesület