Oldal kiválasztása

Kétféle sváb világ egy fedél alatt

Szerző: | 2021. május 28. | Portré | Címkék:

A magyarországi sváb közösségek különleges egyede a Tolnai járás székhelyén működő, két település nemzetiségi önkormányzatát egyesítő szervezet. Két nagy múltú helységről van szó, mindkettőnek vannak a római korból való emlékei. Tolna a honfoglalást követően is megtartotta jelentőségét: a 11-12. században a fejedelmek fiainak szálláshelye, I. Istváné is, utána pedig a trónörökösök birtoka. Mözs a 13. században tűnik fel először egyházi okiratokban, s az azóta eltelt évszázadokban, leszámítva a török hódoltság egy jelentős szakaszát, közvetlenül egymás mellett, de egymástól függetlenül, önállóan fejlődtek, mígnem 1989-ben, az elmúlt évtizedek utolsó magyarországi településegyesítése során Mözst Tolnához csatolták.

Így alakult meg 1994-ben Tolna Város Német Nemzetiségi Önkormányzata, amelyben két különböző kultúrát kellett szimbiózisba hozni, az eleve vegyült, városi elemeket felvonultató tolnai és a földművelő, falusi tradíciókat őrző mözsi világot. A svábokat egy kicsit is ismerő tamáskodók okkal gondolhatják, hogy nem, ez lehetetlen, de tévednek, láttuk, lehetséges!

Öten ülnek velem szemben, öt hölgy, a Tolnai Német Önkormányzat tagjai a Mözsi Közösségi Ház irodájában. Link Judit, aki a Városvédő Egyesület elnökeként a tolnai „vonalat” képviseli, Koleszár Ferencné, a Mözsi Német Nemzetiségi Klub elnöke, korábban a Tolnai Német Önkormányzat elnöke, Koncz Jánosné, a helyettese, Koleszár Krisztina, Tolna Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának elnökhelyettese és Fülöp Mónika, a Tolnai Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, aki maga is tolnai-mözsi (betelepült), de az önkormányzat egyetlen tagja, aki ezt a döntések során egy pillanatra sem mérlegelheti, ugyanis neki kell az egyensúlyt tartania.

Tolna város mai sváb közösségének története 1718-ban kezdődött, amikor a török alóli felszabadító háborúk miatt kiürült várost III. Károly a katolikus Wallis grófoknak adományozta, akik katolikus német ajkú népességet kezdtek el betelepíteni. Mivel Tolnának már ezt megelőzően is jelentős kikötője volt, ez lett a vármegye fő kikötője: a Tolna vármegyébe a Dunán érkezők Tolna városában szálltak partra. Sokan, főként az iparosok, kereskedők nem is mentek tovább, hanem engedve a csábításnak, és felmérve a perspektívát, letelepedtek a városban, így hamar jelentősen megnövekedett a lakosságszám. Ez és a jelentős hajóforgalom is indokolta, hogy Tolna vásártartási jogot kérjen, amit meg is kapott, s így ismét mezővárosi rangra emelkedett.

„A betelepülők között voltak »Stifolderek, Norinbergerek, Schwartzfelderek, Würtenbergerek«, ahogy egy későbbi összeírás megemlíti őket, de jöttek Cseh-, illetve Frankföldről, és számos más német ajkú területről. A sokfajta nemzetiség sokfajta nyelvet beszélt és számos viseletet hozott Tolnára. Ezért itt nem alakult ki egységes népviselet, mint a kisebb, egységesebb betelepítésű helységekben. Ráadásul a tolnaiak jelentős része hajós, hajóács, építőmester volt, akik utaztak a kontinensen, és szeretteiknek Európa nagyvárosaiból igyekeztek a legújabb divat szerinti ruházatot megvásárolni. A kékfestő ruházat, a férfiak lilás, szürkés, majd fekete posztónadrágja, mellénye, széles karimájú kalapja, a nők sötét, zárt öltözéke, berliner kendője volt a jellemző »sváb viselet«, de ez sem volt egységes, a gazdagabbak pedig nagyvárosi ruhát viseltek. A sokfajta német nyelvből lassan kialakuló tolnai sváb nyelv használata a két világháború közti időszakig megmaradt, akkor viszont a magyarosítás következtében áttértek a magyar nyelv használatára, és csak az egymás közötti kommunikációban maradt meg a tolnai sváb. Ezt fokozták a II. világháború utáni kitelepítések, a félelmek miatt sok család nem volt hajlandó németül/svábul megtanítani a gyermekét, hogy azok elkerüljék az esetleges újabb kitelepítést. A tolnai sváb nyelv így pár generáció alatt gyakorlatilag megszűnt létezni, manapság csak pár idős ember tud pár szót svábul” – foglalta össze röviden, ám annál szemléletesebben a Duna-medencei európai város fejlődéstörténetét Link Judit.

A szorgalmas svábok a betelepítések után gyorsan kialakították a város mai szerkezetét, az utcák, terek elrendezése abban az időszakban jött létre. A ma is álló épületek közül a legrégebbiek a Márkmiller Bertalan által építtetett, 1740-re elkészült, a „Hétfájdalmú Szűznek” szentelt kápolna, majd az uradalmi sörház épülete és a tolnai római katolikus templom, amit 1773-ban szenteltek fel. Az 1800-as évek tolnai sváb kereskedőinek gazdagságát hirdették a fő utcák díszes házai, lekövezett utcái, terei. A tolnai nagykereskedők ismertek voltak végig a Duna mentén, ugyanígy nagy híre volt a tolnai sváb hajósoknak, hajóépítő mestereknek. A Duna elterelése után – ami együtt járt a kikötő megszűnésével – a hajóépítés tudományát az építőiparba mentették át, a tolnai ácsok, építőmesterek Európa-szerte nagy megbecsülésnek örvendtek. Az étkezésben is a német szokások domináltak, sok hüvelyest, káposztafélét, krumplit és kelt tésztát ettek, s a Duna közelsége miatt a halas ételek is mindennaposak voltak.

„Hogy mi maradt mindebből? Elsősorban az általános iskolákban a német nemzetiségi oktatás, ahol a gyermekek legalább a német nyelvet elsajátíthatják. Áll és működik Magyarország legrégibb kékfestő műhelye, az 1810-ben alapított Tolnai Kékfestő Műhely. Megmaradtak a gyönyörű épületek, és természetesen az ételek, a halászlé, a krumplinokli, ami jellegzetes tolnai étel, a „trukedi nászí”, a saures, a hurkamártás, és még számos sváb eredetű ételünk. Megmaradtak a keresztek az utak mentén, amit derék tolnai svábok emeltettek egy tragédia vagy öröm emlékére. Valamint megmaradtak a sváb-német nevek, az Adler, Guld, Kommandinger, Hága, Link, Esser (ma Ezer), Klein, Wittinger, Kaiser, Himmel, és még megannyi név. Ami még megmaradt, ami itt van köztünk, az a sváb múltunk emléke, amely beleépült a mindennapi gondolkodásunkba, és amire nagyon büszkék vagyunk” – mondta el Link Judit.

Némileg más a mözsi fejlődési irány, ahová az 1700-as évek elején felvidéki telepesek érkeztek, főleg Nyitra megyéből. Az újratelepítés kezdetén ők, a „tótok” voltak még többségben, a németek csak utánuk érkeztek, de betelepülésük pontos időpontja nem ismert. Ami biztos, hogy az anyakönyvi bejegyzésekben 1727. március 27-én szerepel először német gyermek születéséről szóló bejegyzés.

Mözs, Bevándorlási emlékmű (Laszlovszky Katalin fotója)

A falu nemzetiségei, a németek, szlovákok és magyarok a kezdetektől békében éltek egymás mellett, a fejlődés a 19. században indult meg látványosan. Ennek első jele a Stann István tervei alapján épített és 1821. június 24-én felszentelt új templom. A szentmiséket a templomban minden hónap első vasárnapján németül, második vasárnapján szlovákul, harmadik vasárnapján németül, negyedik vasárnapján pedig magyarul mutatták be, a gyülekezet összetételének arányában.

Mözs, Római Katolikus Templom (Laszlovszky Katalin fotója)

Az 1848-as forradalmat követő jobbágyfelszabadítás utána a faluban megindulhatott a polgári fejlődés. A parasztok egyre nagyobb földterületeket vontak művelés alá, 1878-tól eperfákat ültettek az utak mentén, ezzel fellendült a selyemhernyó-tenyésztés. Jótékonyan hatott a falu életére a vasút, mely 1883 októberében Mözst is bekapcsolta az ország közlekedési vérkeringésébe. 1920-ban a falu első ipari üzemeként épült meg a máig működő, akkor még 12 járatú gőzmalom; 1921-ben adták át a Budapesti Központi Általános Tejcsarnok tejgyűjtő telepét. Mözs 1925 óta körorvosi székhely, postahivatalában attól az évtől működik telefon és távírda. A faluban 1926-ban gyulladt fel a villany.

Mözsi utca 1936-ban (Rudolf Hartmann fotója)

A náci Németország erősödésével a birodalom határain kívül élő németek nemzeti önérzetének felébresztésére irányuló propaganda szerény eredménnyel járt a mözsiek körében, kevesen léptek be a Volksbundba, a legtöbb német itt magyar érzelmű volt, és magyarként harcolt a második világháborúban. Ennek szörnyű poklában több mint 80-an vesztették életüket. A falut elkerülte a front, háborús károk nem keletkeztek, de a szovjet csapatok 1944. november 30-án, elérvén a községet, a falusiaknál szállásolták be magukat.

Az 1941-es népszámláláskor 1372 német, 947 magyar és 22 tót anyanyelvű lakott Mözsön. Ennek később, 1946 és 1948 között lett jelentősége, amikor Mözsről is elűzték a kollektív bűnösnek kikiáltott németeket. 246 családot fosztottak meg vagyonától, nagyjából 1000 embert jelöltek ki deportálásra. Közülük ténylegesen 682-t telepítettek ki, egy részüket Nyugat-, másik részüket Kelet-Németországba. A németek egy része, 125 bátor férfi és nő mégis itt maradt, s a szekszárdi szőlőhegyen bujdostak az 1950-es rehabilitációig. Később többen, nagy erőfeszítések árán visszavásárolták saját házaikat.

Mivel a két település az idők során gyakorlatilag összenőtt, az 1966. május 25-i tanácsülésen határoztak Mözs és Tolna községek közös tanácsú községgé alakulásáról, amelynek következményeként 1989-ben Mözs községet Tolnához csatolták, így Tolna ismét városi rangot kapott.

A faluban maradt svábok 1991-ben alapították meg a Mözsi Német Nemzetiségi Klubot, a hagyományok, a népviselet, a fellelhető tárgyi emlékek és a szakrális értékek megóvására. A klubon belül énekkar és tánccsoport alakult, első nagy rendezvényük 1992-ben a Mözsi Találkozó szervezése volt. Az eseményen a Mözsről Németországba kitelepítettek és a Magyarországon maradt mözsi németek vettek részt.

A mözsi viselet 1993-ban Tradíció védjegyet kapott; 2017-ben pedig felvették a Tolna Városi és a Tolna Megyei Értéktárba.

Az összegyűjtött tárgyi emlékeket először 1992-ben állították ki, a településrészi önkormányzat épületében. 2007-ben az önkormányzat egyik ingatlanában három szobában alakítottak ki falumúzeumot, pályázati pénzből és sok-sok társadalmi munkával. Ezt az épületet újíttatta fel, s alakította Civil Házzá 2020-ban Tolna Város Önkormányzata pályázati forrásból, ahol a falumúzeum négy helyiségében láthatók a sváb élet tárgyi emlékei.

A Nemzetiségi Klub Énekkara a hagyományőrzés legfontosabb bástyája, adventi koncertjeik minden évben jelentős eseménynek számítanak, ezekre vendégszereplőként meghívják a környéken működő német nemzetiségi kórusokat. 1999-ben a pécsi rádió felvételt készített az énekkar műsorából. Az énekkar több alkalommal vett részt a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa (Landesrat) által rendezett egyházzenei fesztiválon, s a háromévente esedékes kórusminősítőnek is állandó vendégei. Ennek köszönhetően is már négy alkalommal volt a déli régió minősítéseinek helyszíne a Mözsi Művelődési Ház. Az utolsó minősítőn, 2019-ben, a Mözsi Német Nemzetiségi Klub Énekkara arany minősítésben részesült.

A szakrális értékek megőrzésének jegyében a klub énekkara egyházi kórusként is működik. A nagyobb egyházi ünnepek alkalmával rendszeres résztvevői és közreműködői a szentmiséknek. 2018 szeptemberében Máriagyűdön, Kisboldogasszony ünnepének előesti miséjén német nyelvű egyházi énekekkel vettek részt. 2020-ban pályázati felhívásra a klub a Tolnai utcai kereszt felújításába kezdett.

A klub a mözsi német gasztronómiai hagyományok őrzését is feladatának tekinti, ezért örömmel vették 2018-ban az Ízőrzők és a Gasztroangyal felkérését a műsorban való részvételre; a vidéki nők napját két alkalommal Tolnán rendezték, a klub tagjai sütemények készítésével mutatkoztak be; s részt vettek a Nemzeti Művelődési Intézet Komatál sorozatában is, a szekszárdi Heinek Ottó Közösségi Házban léptek fel.

A klub 2016-ban megkapta „Az Év Tolna Megyei Civil Szervezete” különdíját, és abban az évben „Az Év Tolnai Civil Szervezetévé” is választották. 2020-ban a Tolna Város Német Nemzetiségi Önkormányzata által alapított „Tolna Város Németségéért” díját adományozták a klubnak.

„Ez a díj is azt az elhatározott szándékot szolgálja, hogy segítsük a svábság fennmaradását, nyelvének, hagyományainak, szokásainak átörökítését. Három kategóriában adjuk át a díjat, a németségért a saját területén sokat dolgozó pedagógusnak, diáknak és civil személynek vagy szervezetnek. Ez pénzjutalommal nem jár, de egyre komolyabb erkölcsi elismerés. Szeretnénk egy elhagyott épület felújításával alkotóházat teremteni az énekkarnak és a táncosoknak, nem csak sváboknak – ezek ma még nincsenek, de elhatározott szándékunk, hogy legyen, egészen kicsi kortól kezdjük a felépítést, és szeretnénk, ha az énekkarnak is lenne utánpótláscsoportja. Tervek, elképzelések vannak, azt vesszük észre, hogy fogadókészség is van, a rendezvényeink – térzene, kalácsfesztivál – látogatottsága szépen növekszik, tehát van miért és van kinek csinálni. Most már az a következő lépés, hogy legyen kivel: szeretnénk megmozdítani a sváb gyökerű tolnai embereket, fiatalokat, időseket, hogy érdekelje őket a közös múltunk, hogy – legyen közös jövőnk” – mondja Fülöp Mónika, mintegy zárszóként.

<a href="https://nqv.hu/szerzo/munkacsiimre/" target="_self">Munkácsi Imre</a>

Munkácsi Imre

újságíró, szerkesztő, az NQV főszerkesztő-helyettese

Legfrisebb bejegyzések

Mi, svábok
Nemzeti Értékek Könyvkiadó
Kebtanoda kutyasport egyesület