Nemhiába tartja a mondás, hogy a kutya az ember legjobb barátja. A magyar vizsla, legyen hosszú vagy rövid szőrű, hűsége és barátsága az ember felé többszörösen is kiállta az idők próbáját. Ez a fajta valóban egy nemzeti kincs, melyet 2017 óta tisztelhetünk a hungarikumok sorai között – a többi nyolc magyar kutyafajtával együtt.
Bár habitusának elhanyagolhatatlan része a munkaszeretet, a gazdája iránti rajongása mindent felülír. Éppen ezért nem eldöntendő kérdés, hogy kinti kutya-e, vagy benti, vidékre való, vagy városba, a válasz ugyanis egyszerű. A pumi ott érzi magát a legjobban, ahol a gazdája van.
Bár századunkban egyre nagyobb a megbecsültsége az állatoknak, az emberek egyre inkább ragaszkodnak kutyájukhoz vagy macskájukhoz, sőt, igen sok család számára elképzelhetetlen az élet házikedvenc nélkül, mégis azt tapasztalhatjuk, hogy Magyarországon nagyon alacsony a pulitenyésztők száma. Mindössze körülbelül húsz tenyészet dolgozik a fajta fenntartásán, s ebből csupán négy olyan nagyobb tenyészet van, amely jelentősebb számban járul az állomány gyarapodásához. A feladat tehát nem kicsi.
A tenyésztők túlnyomó többségének célja megegyezik, mindannyian szeretnék a legkiválóbb kutyát létrehozni, ám ennek ellenére sem tapasztalható semmiféle versengés közöttük. Inkább az együttműködés jellemző a magyarországi kennelekre, hiszen a fajta fenntartása és tenyésztése mindannyiuk közös érdeke.
Akinek volt szerencséje közelebbről is megismerkedni a fajtával, bizonyára tudja, hogy a pulinak mindene a munka. Ez nem is meglepő, hiszen hosszú fennmaradását minden bizonnyal annak köszönheti, hogy az évszázadok során mindig, minden pillanatban a gazdája kívánságát leste, dolgozott a fagyban, dolgozott a hőségben, dolgozott fiatalon és öregen, egyszóval keményen megdolgozott azért a megbecsültségért, ami ma övezi.
Ha egy gazda képes nemcsak tolerálni, de értékelni is drótszőrű vizslája mozgékonyságát, túláradó vizslahűségét, akkor biztosan meg fogja tapasztalni, milyen nagyszerű fajtával szegődtek egymáshoz.