Oldal kiválasztása

Az igazi Bogáncs

Szerző: | 2021. augusztus 27. | Portré | Címkék:

„(…) nyilvánvaló, hogy Bogáncs nem volt azonos a bogáncs nevezetű növénnyel, amely szép virágával a legelők dísze (…). Igaz ugyan, hogy Bogáncs sem tudja, hogy ő kutya, mégpedig pumi a javából. Tehát nem puli, hanem pumi, aki ugyancsak a pásztorkutyák felekezetébe tartozik, de belül nyurgább csontozatot, kívül pedig rövidebb szőrt visel. Más különbség nincs köztük, csak hasonlóság, ami a hűséget, okosságot, kitartást és bátorságot illeti” – írta meg Fekete István a nagy népszerűségnek örvendő Bogáncs című regényében. A pumi azon fajták közé sorolható, aki az ősi, honfoglalás előtti kutyák táborát ugyan nem erősíti, a magyar kutyás világnak azonban elengedhetetlen része lett, és aki méltó tagja a kilenc magyar kutya büszke kánonjának.

A magyar kutyás világ elengedhetetlen része a pumi (A kép forrása)

A puli történetét – ahogyan egyik magyar fajtáét sem – nem lehet függetleníteni a történelemtől. A mezőgazdaság fejlődésével párhuzamban a gyapjú iránti igény is fokozódott, amit ki kellett elégíteni. A megnövekedett igényekhez már nem bizonyult elegendőnek a rackaállomány, éppen ezért a magyarságnak nyugatról kellett juhokat importálniuk, így került hazánkba a merinói juh. Az import természetesen nem teherautókkal történt, nyugatról egészen Magyarországig gyalogszerrel hajtották az állatokat a juhászok. Ahol pedig a juhász dolgozik, ott a juhászkutya is feltűnik. Így a behozott nyájakkal egyetemben megjelentek a nyugati kutyák is, és mint ahogyan az bevett szokás volt, a nyájjal együtt a nyájhoz addigra már kiválóan értő juhászkutyákat is eladták. Ez adott lehetőséget arra, hogy a régi magyar pásztorkutyák – elsősorban a pulik – keveredjenek a nyugati, főleg francia terrier típusú kutyákkal. Idővel tehát kialakulni látszódtak a pumik elődjei, akik fáradhatatlan természetüknek, a munka iránti szeretetüknek, barátságosságuknak és intelligenciájuknak köszönhetően kiváló társai lettek a juhászoknak. Míg korábban a pumit a pulinak egy dunántúli változataként tartották számon, a pumi tudatos tenyésztése 1914-ben vette kezdetét a budapesti Állatkertben. A tenyésztés vezetője Dr. Raitsits Emil volt, akit a magyar kutyatenyésztés atyjaként szokás számontartani.

Munka közben (A kép forrása)

A pumi elragadó jellemének kiforrásában fontos szerepet játszott a terelői múltja. Mint a legtöbb munkakutyánál, a természetes szelekció a puminál is csupán a legszorgalmasabb, legegészségesebb, legfürgébb, legeszesebb kutyákat hagyta életben, éppen ezért a mára nagy gonddal kitenyésztett pumiállomány minden egyede kiváló ősökre tekinthet vissza. Már-már félelmetes, ahogyan a pumi a gazdájával kommunikál. Az elmúlt századok paraszti világa amennyire szép, bizony éppen annyira zord is tudott lenni, ezért csak a legkiválóbb kutyák maradtak mancson. Így tehát a kutyáknak alkalmazkodniuk kellett: létkérdés volt, hogy a pumi milyen gyorsan értette meg a gazdája parancsait. Szerencsére a fajta adaptív és munkakedvelő jelleme ahhoz vezetett, hogy már-már ki sem kellett mondania, meg sem kellett mutatnia a juhásznak, hogy mit szeretne, a pumi már indult is elintézni. A juhászok hagyományosan Szent György napjától Márton-napig őrizték a nyájat, ezen időszak alatt pedig maguk maradtak a csillagos ég alatt a nyájjal és a kutyáikkal. A nagy magányban nem volt más, akihez szólni lehetett volna, mint a juhászkutya, az egyetlen társai ők voltak a gazdának. Éppen ezen két tényező eredményezi azt, hogy a pumi rendszerint kiválaszt a családból egy személyt, akihez ezentúl erős szálak fűzik majd. Bár a család minden tagjával kedves és barátságos, csak egy juhászt ismer el a nyájban, a vele való kommunikációja, valamint a hozzá való ragaszkodása lenyűgöző. A pumi szinte könyörög a munkáért, a feladatokért, mindent megadna, hogy gazdájával együtt dolgozhasson, ezért pedig semmi mást nem kér viszonzásul, csak azt a szeretetet, ami egy ilyen kiváló kutyát megillet.

A pumi gazdája iránti rajongása mindent felülír (A kép forrása)

Bár habitusának elhanyagolhatatlan része a munkaszeretet, a gazdája iránti rajongása mindent felülír. Éppen ezért nem eldöntendő kérdés, hogy kinti kutya-e, vagy benti, vidékre való, vagy városba, a válasz ugyanis egyszerű. A pumi ott érzi magát a legjobban, ahol a gazdája van. Bár mozgásigénye viszonylag nagy, ez nem jelenti azt, hogy a kutya akkor boldog, ha kint szaladgálhat kedvére az udvarban. Éppen ellenkezőleg. A pumi akkor érzi jól magát az udvarban, ha a gazdája is jelen van, ellenkező esetben inkább bent lenne a házban, hogy felügyelje a család biztonságát. Noha akadnak még terelőkutyák, akiket munkakutyaként alkalmaznak, a legtöbb pumi már elvesztette munkáját, családi kutyaként éli éőrzőletét. Szőre nem hullik, termete közepes, jól alkalmazkodik, éppen ezért kiválóan alkalmas a városi élethez is. A skandináv országokban mára már az egyik legnépszerűbb kutyafajtának számít ez a manófülű hungarikum, és hazánkban is egyre népszerűbb. Ez nem is meglepő, hiszen örökké mókás, vidám, kajtár természetével méltán érdemelte ki a kutyák bohóca címet, a szó legnemesebb és legkedvezőbb értelmében.

*

A kiemelt kép forrása: kutyafajtak.hu

Legfrisebb bejegyzések

A nagy borkönyv
Mi, svábok
Patikák és patikusok