1981-et írtunk ekkor. A Bányász 2-1-re verte a Real Madridot. Lakat tanár úr, aki magyar-történelem szakos volt, sőt a maga kedvtelésére elért egy doktorit történelemből, gyakran tartott előadást az öltözőben. Amikor kiderült, hogy az UEFA-kupában a spanyol élcsapat lesz az ellenfél, Cervantes Don Quijote című regényét vette elő.
Baróti Lajos
A bor, a futball és a tőkevesztés
A magyar bor, benne a világ legkülönlegesebb, legszebb, legtitokzatosabb, ezért legértékesebb borával, a tokaji aszúval, az elmúlt száz évben ötször szenvedett el tőkevesztést. (…) A magyar futball párhuzamos utat járt be. A harmincas évek elejétől a hetvenes évek végéig, fél évszázadig a világ élvonalában voltunk.
Dunai Lajos
Számtalan ligaválogatott-mérkőzéssel, dél-amerikai túrával, és nem mellesleg az 1968-as olimpiai aranyéremmel vigasztalódott a kék-fehérek közül taktikai fegyelmezettségével, jó fejjátékával, átlagon felüli helyezkedési érzékével és szerelési készségével a válogatottságig jutó játékos.
Bene Ferenc
Bene Ferenc a valaha volt legnagyobb magyar gólvágók egyike. A statisztikák szerint az 1958 és 1985 közötti, huszonhét éves pályafutása során 1430 mérkőzésen lépett pályára a megye I-től a különböző válogatottakig, beleszámítva az előkészületi és gálamérkőzéseket is, ezeken összesen 1390 gólt szerzett.
Egy szép bronz
Az 1964-es Európa-bajnokság Nemzetek Európa Kupája vagy Európai Nemzetek Kupája néven is szerepel a sportág történelemkönyveiben. A sorozatban 30 válogatott indult.
Chilei mozaik
Elöl zseniális támadók között válogathatott a mester: Sándor, Farkas, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi és Rákosi mellett a vb-keretben ott volt még két kitűnő csatár: Kuharszki és Monostori. Igaz, Göröcs nem szeretett jobbszélsőt, Rákosi pedig baloldali középpályást játszani, de ezt a támadó szekciót még a brazilok is elfogadták volna.
Dunai János
Dunai (II.) Antal bátyja, aki Dujmov Ivánként született, a sportsajtóban Dunai, majd Dunai I., jogi diplomájának megszerzése után, 1964-től Dunai dr. néven szerepelt. Jó felépítésű csatár volt, a Pécsi Dózsában mutatkozott be az élvonalban, onnan lett válogatott is, előbb az utánpótlás, majd a B csapatban.
Egy váratlan vereség történelmi összefüggései
A Wales elleni sorsdöntő mérkőzés előtt a játékosok is értesültek a lesújtó hírről. Egymás közt tervezték, hogy gyászszalaggal játszanak, de ezt a csapatvezetők megtiltották. Baróti Lajos szövetségi kapitány harminc évvel később mondta csak el, hogy az öltözőben képtelen volt lelkesítőt mondani.