A magyar bor, benne a világ legkülönlegesebb, legszebb, legtitokzatosabb, ezért legértékesebb borával, a tokaji aszúval, az elmúlt száz évben ötször szenvedett el tőkevesztést. (…) A magyar futball párhuzamos utat járt be. A harmincas évek elejétől a hetvenes évek végéig, fél évszázadig a világ élvonalában voltunk.
Az ezüstös olimpia után Dunai II. Antal még három alkalommal ölthette magára a meggypiros mezt, utoljára 1973. május 16-án. Olimpiai bajnok és ezüstérmes, Európa-bajnoki 4. helyezett. Az Újpestben ezt követően még négy idényben szerepelt, tizenkét év alatt 326 bajnoki mérkőzésen 202, kereken hatvan nemzetközi kupamérkőzésén 39 gólt szerzett.
Ha a tavalyi Eb (immáron 24-es döntőjének) utolsó csoportmeccsén a németek ellen kihúzzuk 2-1-gyel, és bejutunk a nyolcaddöntőbe, az ünneplő tömeg valószínűleg napokra leállítja a nagykörút forgalmát, ahogyan néhány órára megtörtént az 2016-ban. De ez ma van, s így van jól, mert nem szabad elfelejteni, hogy voltak idők, amikor még az Eb-részvétel is elképzelhetetlen távolban volt.
Bene Ferenc a valaha volt legnagyobb magyar gólvágók egyike. A statisztikák szerint az 1958 és 1985 közötti, huszonhét éves pályafutása során 1430 mérkőzésen lépett pályára a megye I-től a különböző válogatottakig, beleszámítva az előkészületi és gálamérkőzéseket is, ezeken összesen 1390 gólt szerzett.
Az 1964-es Európa-bajnokság Nemzetek Európa Kupája vagy Európai Nemzetek Kupája néven is szerepel a sportág történelemkönyveiben. A sorozatban 30 válogatott indult.