Oldal kiválasztása

Közel hatezer francia nézte a Puskás Aréna lelátóján az Eb-csoportmeccset (Magyarország-Franciaország 1-1), s közöttük talán egy sem értette, miért hangzott el néhány kommentárban, hogy a franciákat mi tanítottuk meg futballozni. Pedig így van.

A francia profi labdarúgó-bajnokság 1932-ben indult el, hat évvel a magyar után. A nemzeti bajnokság nálunk 1901-ben kezdődött, de csak 1926-tól szerepelhettek benne vidékiek is, innentől lehet egységes bajnokságról beszélni. Franciaországban 1904-ben indultak körzeti, területi bajnokságok. A Monarchia utódállamaiban, Ausztriában, Csehszlovákiában és Magyarországon már az 1920-as évek közepére komoly profizmus alakult ki. Északi szomszédainknál sajátos módon négy élvonalbeli küzdelem jött létre: a cseh, a német, a szlovák és a zsidó bajnokság. Magyarország inkább kibocsátó nemzet volt, tőlünk több tucat kiváló labdarúgó szakmunkás igazolt a két szomszédos országba, míg cseh vagy osztrák nem jött hozzánk. Igaz, Trianon következtében szép számmal jöttek magyarok Romániából, s néhányan Kárpátaljáról.

Az egységes francia bajnokság indulásakor az első és a második osztályban 50 magyar állt a klubok alkalmazásában. (Megjegyzem, már az 1920-as években szerepeltek magyarok a francia bajnokságban: Friedmann Sándor a Séte-ben, Boros Miklós a Club Francais-ban, Lhottka Ferenc a Racing Paris-ban, Kaucsár József a St. Raphaelben.) Az első bajnokcsapatban Varga és Simonyi, a másodikban Bukovi és Lukács, a harmadikban Szabó szerepelt. Az 1933-34-es bajnokság gólkirálya Lukács István (Séte) lett 28 találattal, a góllövőlista negyedik, ötödik, hatodik helyezettje is honfitársunk volt: Simonyi (Lille, 19 gól), Kovács (Antibes, 17) és Kohut (Marseille, 16). A profizmus első, 1932-től 1939-ig tartó időszakában a francia bajnokságot erősítette többek között a beregszászi születésű Kalocsai Géza, aki 1934-ben világbajnoki ezüstérmes lett a csehszlovák válogatottal, a 8-szoros magyar válogatott Eisenhoffer József, a kétszeres magyar válogatott Zavadsky (Závodi) István, Zavadszky Gábor nagyapja, aki 15 évig profiskodott Franciaországban. És ne feledjük, hogy ebben az időszakban mellettük Aknai János (Red Star), Barna Sándor (Montpellier), Belkó Árpád (Antibes, Sochaux), Beretvás Gyula (Lille), Berkessy Elemér (FC Paris), Blaskó Lajos (Valenciennes), Ébner József (Montpellier), Eőry Mihály (Séte), Finta Károly (Fives), Frayt Vilmos (Cannes), Gergely József (Séte), Grünbaum Imre (Antibes), Guttmann Béla (Metz), Gyulai István (Rennes), Havas Béla (Nice), Herczeg Béla (Montpellier, Ales, Sochaux), Janda Sándor (Mulhouse), Kalics László (Monpellier), Kalmár Jenő (Roubaix), Kapta László (Fives), Kohut Rezső (Marseille), Korányi Mátyás (Lille), Kovács Károly (Antibes, Cannes), Köves János (Cannes), Leitner Hermann (Séte), Lyka Rezső (Nice), Markos Imre (Rennes), Mayer Ferenc (CA Paris, Strasbourg), Mester István (Marseille), Móré János (Lille), Nagy András (Cannes, Marseille, Strasbourg), Nagy János (Cannes, Roubaix), Nehadoma József (Mulhouse), Németh Ernő (Montpellier, Roubaix), Nikó Ferenc (RC Paris), Odry Ferenc (Saint Étienne), Platkó Ferenc (Mulhouse), Sas Károly (Red Star, Marseille), Schubert István (Nice, Cannes), Sepers Imre (Antibes), Sipos Vilmos (Séte), Somlai Rezső (Nice, Ales, Red Star), Stern Jenő (CA Paris), Sternberg László (Red Star), Sárvári György (Montpellier), Szabó Géza (Lille, Rouen), Szabó János (Sauchaux), Szemán János (Cannes), Vágó József (Valenciennes, Roubaix), Varga György (Monpellier), Varga Zoltán (Lille), Wéber Lajos (CA Paris), Weinstock Gyula (CA Paris) és Zilahi Pál (Ales) erősítette a francia bajnokságot.

A két világháború között francia válogatott lett a budapesti születésű Virág Ödön (Edmond Weiskopf), a szintén budapesti Máté Gyula (Jules Mathé), a huszti Simonyi András (André Simonyi), Sikló-Smid László (Ladislas Smid). A legnagyobb név talán Újlaky József, aki 1948-ban hagyta itt az országot, s lett 21-szeres válogatott, valamint a góljaival bajnokká tett OGC Nice máig ünnepelt legendája.

Apropó, bajnoki cím: 1939-ben a kis dél-francia város, Séte csapata lett a bajnok, soraiban Korányi Dezsővel, aki 27 találattal a góllövőlista élén végzett a Sochaux-t erősítő Courtois-val. Séte-ben a stadionhoz vezető utca neve ma is: rue Désiré Koranyi. Valószínűleg a köztudottan nacionalista franciáknak fogalmuk sincs arról, hogy a Szegeden született, ötszörös francia válogatott Korányi Dezső magyar lenne, s két testvére is futballista volt: a 40-szeres válogatott Lajos világbajnoki ezüstéremig, Mátyás 4 válogatottságig vitte.

Persze a franciák az erdélyi Kaucsár Józsefet született románként tartják nyilván, csakúgy, mint testvérét, Alfrédet. József 15-ször szerepelt a francia válogatottban. S ugyanígy, a világfutball nagy reformerét, Kovács Istvánt, a totális futball atyját, a világverő Ajax mesterét is Stefan Kovacsként ismerik a franciák, a románok meg Ştefan Covaci formában, mivel szegény 1920-ban Temesváron született, és a kolozsvári házsongárdi temetőben nyugszik.

Most képzeljük el, hogy leülünk beszélgetni néhány francia szurkolóval, és megpróbáljuk elmagyarázni nekik, hogy miért is izzik bennünk ilyen energiával a patrióta szenvedély…

*

A kiemelt kép forrása: Szabad Magyar Szó

<a href="https://nqv.hu/szerzo/dlusztusimre/" target="_self">Dlusztus Imre</a>

Dlusztus Imre

író, újságíró, borászati szakíró, a portál és a Nemzeti Értékek Könyvkiadó főszerkesztője

Legfrisebb bejegyzések

Patikák és patikusok
Patikák és patikusok
Kebtanoda kutyasport egyesület