A Duna és a Sárvíz között kiemelkedő, északnyugat-délkelet irányban húzódó kettős dombvonulat völgyében helyezkedik el Györköny, a Dél-Mezőföldnek ez a jellegzetes 1000 fős kistelepülése. Régészeti leletek már római kori lakottságát bizonyítják, első írásos említése 1333-ból való. A középkorban fontos települése a környéknek a Hunyadiak idejében mezővárosi rangban volt. Jelentőségét egy ideig a török hódoltságban is őrizte, az egész tolnai szandzsákban a legnagyobb adófizetők közé tartozott, ami a szőlőtermesztésből eredt. Ennek ellenére Gurkun egy 1580-as összeírásban már pusztaságként szerepel…
A falu első szórvány német lakói – Brunn János, Györköny történetírója szerint – egyénileg szerencsét próbálók vagy menekülni kényszerülők voltak. A telepesek második hulláma Meszlenyi János Fejér megyei alispán, a falu új birtokosa kérésére, a Fertő tó környékéről érkezett, úgynevezett heidebauerek (a /Mosoni/ síkságon élők) voltak.
A györkönyi evangélikus gyülekezet első eklézsia könyvének – amelybe Szeniczei Bárány György lelkész 1719-ben kezdi el bejegyezni a születéseket, házasságokat és elhalálozásokat – bejegyzése szerint a gyülekezet „magyar és német lakosokból 1718 esztendőnek Szt. György havától kezdett épülni”.
Az evangélikus heidebauerek mellé két hullámban evangélikus hesseniek érkeztek, előbb 1721-ben, majd nagyobb számban 1730 körül. Györkönyben az új telepítések hatására kétféle német nyelvjárású, más habitusú emberek kerültek egymás mellé, ami hosszú ideig volt konfliktusok forrása, a heidebauerek és a hesseniek nemigen szívelték egymást. Nem házasodtak egymás közt, külön utcákban laktak, mégis egy templomot építettek – 1796. november 15-én szentelték fel –, de ettől még ott sem ültek egymás mellé.
A györkönyi homokdombokon hosszú évek fáradságos és kitartó munkájára volt szükség a vidék fellendítéséhez. Az első, kedvező élet- és munkafeltételeket (egyebek mellett három év adómentességet) biztosító úrbéri szerződést 1722. június 11-én kötötte meg a györkönyiekkel Meszlenyi János.
Az egyik legfontosabb jövedelemforrás a 18. századi újrakezdés után is a szőlőművelés volt Györkönyben, a falu rövid idő alatt ismét a környék egyik legfontosabb bortermő helyévé vált, s Györkönyben az elsők között alkották meg a Promontorialis Artikulusokat, azaz a Szöllő Hegybéli Törvényeket.
Györköny egyik országos hírű történelmi nevezetessége a falu délkeleti végében, a szőlőföldektől távolabb elhelyezkedő Pincehegy (Kellerhö), ahol a borosgazdák csoportosan, szorosan egymás mellett ásták ki telek nélküli pincéiket, s építették rá a kiásott löszből döngölt falú présházaikat. A 12 hektárnyi területen ma is több mint 300 pince van, de a múlt század negyvenes éveiben a falu valamivel több mint ötszáz lakóházához 450 pince tartozott. A bor, a szomszédok és a természet közelsége különleges kapcsolatot alakított ki a pincetulajdonosok között, a hely a györkönyiek életének egyik legfontosabb, bensőséges színtere volt. A második világháború után, a szocializmus éveiben méltatlan helyzetbe került mind a borászat, mind a Pincehegy. A több évtizedes pangásból a ’80-as évek végén eszmélő györkönyiek ismét ráleltek pincéikre, s elkezdtek komolyabban foglalkozni az értékmentéssel. Akkor kezdődött a Májustér, a Pincehegyi szabadidőközpont építése, parkosították a területet, színpadot és nézőteret alakítottak ki.
Györkönyben a betelepítés óta feszítő gond volt a földnélküliség, ami sokakat kényszerített a kézművesiparba. Egy 1851-es kimutatás szerint a faluban 13 céh működött 84 mesterrel, 39 segéddel és 3 tanonccal, s a mesterségek között a takácsok voltak túlsúlyban. A 20. század negyvenes éveire azonban már csak 41 mester maradt, legtöbben kovácsok és bognárok. A múlt század harmincas éveiben a mintegy két és fél ezer lelkes faluban tíz bolt szolgálta ki alapvető használati cikkekkel a helyieket, és működött négy mészárszék, valamint két malom is a községben.
A két világháború közötti években a falusi társadalmat is elérték a kulturális és anyagi felemelkedést szolgáló kezdeményezések. Ezek egyike volt a Gazdakör hálózat, amely főleg ismeretterjesztéssel, tanácsokkal segítette a gazdálkodókat; györkönyi szervezete 1926 márciusában alakult meg. 1930-ban ötven taggal jött létre a Polgári Lövészegyesület, 1932-ben pedig az Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Az első, Györköny-Nagydorogi Dalárda 1879-ben alakult, főleg a német nyelvű egyházi énekek gyakorlására, de egy idő után magyar és német nyelvű dalokat is repertoárra vettek. A szüreti bál és felvonulás magyaroktól átvett szokása is a harmincas évek végén terjedt el a faluban, és épült be a sváb hagyományok közé.
A györkönyiek egyik büszkesége az 1927 óta működő óvoda. A sok gyereket egy kis parasztházban helyezték el. Mivel a györkönyi gyerekek csak svábul beszéltek, az óvoda vezetésével Halmai Ádámné, Otília óvó nénit bízták meg, hogy a kicsik elsajátíthassák a magyar nyelvet. Dajkaként Molnárné Kirschner Teréz segítette az óvónő munkáját, aki anyanyelvükön beszélt velük. Az intézmény 1953-ban költözött jelenlegi helyére, 1975 óta hivatalosan is német nemzetiségi óvodaként működik. Kisebb nagyobb létszámbeli hullámvölgyek után napjainkban 2 csoporttal stabilan működik az óvoda, ahol a nevelők a sváb kultúra magvait is elültetik.
Az óvodáénál valamivel régebbi az iskola története. Akár csak a kisdedóvó, az iskola is egyházi fennhatóság alatt jött létre 1818-ban, bár oktatás már a 18. században is folyt, ez a sváboknál alap volt. A pici, nádfedeles, egy tantermes épület első tanítója Zagrovszky Efraim lelkész nem csak a gyerekeket oktatta, munka után a felnőtteknek is lehetőséget adott a tudás megszerzésére. Az iskola létszáma igen magas volt, sokszor egy tanító foglalkozott 300-nál több gyerekkel – egyszerre. 1907-ig csak német nyelven folyt az oktatás, azt követően magyarul tanultak a gyerekek, csak a hittant oktatták németül, s a németet, mint nemzetiségi nyelvet, külön tanították. Bár sokszor került veszélybe az intézmény, a falu és az önkormányzat ragaszkodása mindig túlsegítette a bajokon. A mindenki számára legmegnyugtatóbb megoldást a 2018/19-es tanév hozta el: Györkönyi Német Nemzetiségi Általános Iskola névvel a német önkormányzat fenntartásába került az intézmény. A két önkormányzat jó együttműködésével az iskola folyamatosan fejlődik, aminek talán legmarkánsabb eredménye – egy régi vágy beteljesüléseként – a sportcsarnok megépítése 2021-ben.
A II. világháború végével Györkönyben is új időszámítás kezdődött. A falut 1944. december 2-án megszállták a szovjet csapatok. 1945. februári továbbállásukat követően 49 györkönyit hurcoltak el málenkij robotra. Ez azonban csak előjáték volt a faluban élő németség jelentős részének elűzéséhez.
A györkönyi svábok első csoportját 1946. november 11-én, a búcsú hétfőjének hajnalán vagonírozták be. Ezt követően még két, németekkel teli tehervonat indult útnak, 1947. szeptember 3-án és 1948. március 17-én. A kitelepítettek pontos száma nem ismert, becslések 1000 körülire teszik a kárvallottakat. Nekik a háború áldozataival közös emlékművet állítottak a templom mellett 1990-ben, a sírkőre 83 német személy és 3 zsidó család nevét vésték.
A németek elhurcolása közben a kelet-magyarországi betelepítettek mellé megérkeztek Györkönybe a hazájukból szintén elüldözött felvidéki magyarok is; 1947. október és 1948. március között 184 család költözött a faluba.
A ki- és betelepítések drasztikusan változtatták meg a nemzetiségi összetételt: a korábban a lakosság 90 százalékát kitevő németek lélekszáma a felére csökkent. Ennél is nagyobb gond volt, hogy a konfliktusos betelepítés miatt kezdetben barátinak a legkevésbé sem volt nevezhető a magyar–sváb viszony, az együttélést még jó néhány évig mérgezte a bizalmatlanság.
Két évtizednél is több időnek kellett eltelnie, mire a györkönyiek ocsúdni kezdtek a sokkból, amit a kollektivizálás, a tulajdonviszonyok átalakulása, az átideologizált hazug világ tovább rontott. A gazdasági kilátástalanság miatt a falu lakosságszáma drámaian lecsökkent. Igazából csak a rendszerváltozás hozta meg azt a felszabadultságot, amiben a györkönyiek ismét egymásra találtak, s megtalálta önmagát a sváb közösség is:
„Györkönyben 1994 óta működik német nemzetiségi önkormányzat. Megalakulásunkkor a német hagyományok felelevenítését, a nyelvoktatás és a kulturális élet támogatását, tánccsoport, kórus működtetését jelöltük meg célként. 1995. december 12-én megalapítottuk a Györkönyi Hagyományőrző Egyesületet, ami keretet adott a csoportok működésének” – tudtuk meg Krausz Jánosnétól, a györkönyi svábok elnökétől.
1996-ban megalakult a német nemzetiségi ifjúsági tánccsoport, csatlakozott az egyesülethez az óvoda 1995-ben alakult „Dornröschen” tánccsoportja, 1997-ben pedig elkezdte próbáit a vegyes kórus. A tánccsoportnak köszönhető, hogy igen komoly tánckultúra alakult ki a fiatalabb, nem csak a sváb lakosság körében. A helyiek és a környékbeliek egyik kedvenc programja lett a kórus által közel egy évtizede az evangélikus templomba szervezett „Ádventi Kórustalálkozó”.
Óvodai tánccsoport
Az elmúlt két és fél évtizedben a Hagyományőrző Egyesület lett a falu szabadidős programjainak egyik motorja, ők szervezik a kézműves klubot, kézimunka szakkört, a tánctáborokat, kiállításokat, az őseink életét bemutató foglalkozásokat, vagy éppen a györkönyi fonót. Tevékenységéért 2012-ben elnyerte az „Év Tolna megyei Civil Szervezete” kitüntetést.
A Györköny és a baden-württembergi Eckartsweier közötti partnerkapcsolati szerződést 1997. november elsején írták alá. „Ezzel kapcsolatban szeretném megemlíteni Annette Leidiger asszonyt, aki nagyon sokat segített a partnerkapcsolat létrehozásában, a civil közösségek szervezésében” – jegyezte meg Krausz Jánosné.
1997-ben az egyesület gondozásában megjelent a györkönyi ételrecepteket tartalmazó kétnyelvű szakácskönyv, a So koch(t)en die Jerkinger – Így főz(t)ünk Györkönyben. A könyv sikere inspirálta a német önkormányzatot további, a múltjukat megismertető, értékőrző helytörténeti kötetek kiadására. 2005-ben az ugyancsak kétnyelvű Györkönyi viseletekkel (Die Jerkinger Tracht) folytatódott a sor. Ezt 2010-ben követte a német nyelven kiadott Sitten und Bräuche in Jerking című kötet, majd 2012-ben Brunn János: Györköny – Egy falu a történelem sodrában (Jerking – Ein Dorf im Wandel der Geschichte) című monográfiája (amelyből ebben a tanulmányban is idéztünk)
A györkönyi németség tárgyi emlékeit, viseletét a ’80-as évek elején Kuti Imre helyi tanár által létrehozott Falumúzeum/Dorfmusem őrzi az utókor számára.
A 2006-ban alakult Györkönyi Pincehegyért Egyesület célul tűzte a Pincehegy építészeti és kulturális örökségének megőrzését, a pincefalu rendbetételét és az egyedi bájjal rendelkező terület megismertetését a nagyközönség számára. Munkájuk gyümölcseként a sorvadó pincefaluban rend lett, új programjaikon keresztül egyre ismertebbé és keresettebbé vált itt az élet. Az omladozó pincéket elkezdték felújítani a gazdáik, és jó néhány új présház is épült gyönyörű pincékkel. Az azóta elkezdett programok jó része már beépült a település életébe, hagyománnyá vált a Golden Bortúra, a ZeGaBo (Zenés Gasztro Bortúra), a fiatalok és idősek közös programja, a Funky Party Village Beach és Fánk Fesztivál, Nemzetiségi Napok, Szüreti Derby, Pincehegyi Fröccsözön, Gácsérok és Új Borok. A kapott egyedi örökség gondos ápolásának elismerése, hogy a Pincehegy elsők között kapta meg a legfontosabb megyei értékelismerést, a Tolnaikum díjat. A pincehegyen nótázókból nemrégiben alakult Dalárda hangja pedig még autentikusabbá teszi a terület miliőjét, talán ma már fontosabb élettere a falunak, mint a múlt század első felében volt.
A két önkormányzaton, a pincehegyieken és a hagyományőrzőkön kívül még jó néhány civil szervezet, csoportosulás mozgatja a település életét, úgymint a labdarúgó csapat, a megfiatalodott Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Templomért Alapítvány, a Településfejlesztési Alapítvány, a Gyermekeinkért Alapítvány vagy éppen a Polgárőr Egyesület.
A györkönyi svábok jelen vannak mindenhol és mindenben, ahol és amivel a közösséget lehet építeni és a hangulatot fokozni, ráadásul egyre többen.
Mint a régi szép időkben…
