Oldal kiválasztása

Pamacs, a borivó puli

Szerző: | 2021. május 15. | Portré | Címkék:

Azt hiszem, teljesen normális, hogy a borászati szakírónak borissza kutyája van.

Gyerekkoromban nagyon féltem a kutyáktól, kerültem őket. Az érzés akkor oldódott, amikor saját német juhászunk lett, gyönyörű kiskölyök szőrgombóc, tele szeretettel.

Feleségem, Böbike ellenben kutyaimádó, kutyatáncoltató és kutyaidomár egyszerre. Volt, hogy a gazda véletlenül nem zárta el a hatvankilós, életveszélyes rottweilerét, s mire észbe kapott, Böbi és a vadállat vígan hancúrozott a fűben, sőt a kutya csókokat adott új barátjának. A kutyától nem volt meglepő, Böbitől talán egy kicsit, hogy mindketten négykézláb álltak a játékhoz. Jelzem, a gazda azóta is elképedve csóválja a fejét.

A kutyák megérzik a nagy szívet.

Tanúja vagyok nap nap után, Böbike hogyan veszi le mind a négy lábáról a kutyákat, így aztán azt is lehet mondani, hogy az ebek böbiimádók, böbitáncoltatók és böbiidomárok. A párom képes a legszebb ruhájában is magához ölelni egy koszos, szökevény jószágot az utcán, hogy aztán a helyi kereskedelmi rádión keresztül visszaterelje a gazdájához.

Három pulink van, de ha Böbin múlna, ennek a többszöröse nyüzsögne, lihegne, szaladgálna, kaparna és ugatérozna az udvarunkban. Én határozottan háromban maximalizáltam a keretet, bár a kertszomszédunknál valószínűleg még így is többször próbára tettük a barátságot, mivel a puli jelzőkutya, és valamelyiknek mindig akad jeleznivalója. A helyi napilapot hajnali háromkor hozzák, ezzel indul a nap. Öt felé néhányan csak futva érik el a buszt, s ez a mozgásforma éles vakkantással hozza elő a terelőösztönt. A szomszéd gyógyszertári raktár reggel nyolctól ad témát a kutyáinknak. Tízkor a kvaterkázó évődést a postás érkezésével indulatos, mélyről jövő, határozott, de legalább ellenséges ugatás váltja.

Napközben a ház különböző zugaiban pihennek meleget vagy hűvöst keresve, a gondozott gyepről vallott nézeteinket átformálva. Délután a szemközti játszótér gyerekzsivaja, a futball-labda pattogása ad témát, estefelé a környék megsétáltatott ebeivel zajlik verbális „ki kit győz le”. Később a távoli fajtársak vonítása, híradása ad beszédtémát. De ha túl csendes a nap, Kicsi (ő a legfiatalabb) magányos énekbe kezd, ami több mint vonítás, de valamivel kevesebb, mint egy a’ capella megszólalás.

Szóval a Kicsi: valószínűleg ő hármójuk egyetlen fajtiszta pulija. Táncos-komikus énekes, mivel képes hosszú ideig a hátsó lábain egyensúlyozva szökdelni a falatért. Ő egyébként jó. Beszökik az előszobába, leül az ajtóba, és belenéz a szemedbe. „Jó vagyok. Van-e valamilyen kifogásod?” Hát persze, hogy van. „Jó, akkor kimegyek.” És kimegy, hogy újra beszökhessen. Kicsi szuka, ajándékba kaptuk.

A másik neve Bogáncs. Ő kan, és már benne van a korban. Öregúrnak hívjuk, mert igencsak teszetosza. Ha vihar közeleg, a két szuka beront az előszobába, ő viszont belép, kihátrál, belép, vagy nem is tudja. Kicsit bizonytalan. Vagy nem. Úgy került hozzánk, hogy beugrott a kocsimba. Tíz éve még aszociális volt, ha simogatásra vágyott, a hátát tolta oda a lábunkhoz, nem a fejét. Valószínűleg verték, sokáig félt a kezünktől. Mára békés öregúr, fotelt, napszemüveget, lágy szivart képzelnék neki. Néhány évig ki-kiszökött, ment az adrenalinja után, fél nap múlva került elő a férfias kihívások teljesítésével. Ma már csak otthon foglalkozik a rendelkezésre álló két szukával.

És hát a Pamacs. Ő Böbike autójába ugrott be egy váratlan pillanatban. Épp felújítottuk a házunkat, nem is jött rosszul az agg német juhászunk mellé egy virgonc lélek. Pamacs egy akarnok szeretetgombóc. Ő a falkavezér, tehát a nálánál erősebb felépítésű Bogáncsot is elmarja az ételtől, de simogatásért, fülvakargatásért is képes a másik kettőt félretolni. Pamacsnak több labdája van. Bármelyiket rúgjuk vagy dobjuk el, azonnal szökell. Ha százszor, akkor százszor. És várja a százegyediket.

Pamacs, a személyiség

Pamacs, Pami, Pamika, mikor hogy, tavaly télen egyszerre megöregedett. A macskakergető, villámgyors kutyából ténfergő aggastyán lett. Megromlott a hallása, hűséges, barna szemére kék hályog húzódott, és elhullajtotta a szőrének nagy részét. A téli napokon bent aludt az előszoba szőnyegén. Kinéztük a kertben a nyughelyét, Böbike néha pityergett. Pamacs gyakran vérzett, mi kimostuk a rongyszőnyeget. Szeretgettük, elmondtuk neki, milyen sokkal tartozunk neki a sok szép megiramodásáért, a rengeteg kölyökért. Kiszámoltuk, hetven kicsit hozott a világra, és mi mindegyiknek találtunk gazdát. Helyesbítek, Böbike mindegyikről képes volt gondoskodni.

Egyik reggel látjuk, a méhe is távozott a kutyánkból. Itt a vég. Adjunk neki vörösbort! Kerestünk egy kis műanyag pálinkás poharat, abból kapta az első korty Tiffánt. Aztán áztattunk kenyeret Gerébe, Günzerbe, Bockba, Taklerba, Vinczébe, épp mit vettem elő estére. Egy-két korty tisztán, majd egy-két vörösboros katona, hogy teljen a gyomor.

Egyszer csak látjuk, hogy feláll a kutyánk. Gondoltuk, elvonul meghalni. Elbúcsúztunk tőle, de reggel ott állt az ajtóban. Néhány nap múlva már a farkát is megcsóválta: „köszönöm, megvagyok”. Volt aztán Sebestyén, Vesztergombi, Eszterbauer, Koch, Lelovits és Pamacsnak elkezdett visszanőni a szőre. Egyszer csak halljuk, a saját hangján ugatja a kapun túli világot. Aztán ott volt a szájában a kék pöttyös labda.

A labdával Pamacs

Most teljesen egészségesen újra ő a falkavezér. És minden nap este benéz a nappaliba, majd odaáll a bortartó polchoz.

Csak nagy vöröset iszik.

<a href="https://nqv.hu/szerzo/dlusztusimre/" target="_self">Dlusztus Imre</a>

Dlusztus Imre

író, újságíró, borászati szakíró, a portál és a Nemzeti Értékek Könyvkiadó főszerkesztője

Legfrisebb bejegyzések

Nemzeti Értékek Könyvkiadó
A nagy borkönyv
Patikák és patikusok