Zötyögős, keskeny úton haladunk a Kelet-Mecsek sűrű erdeivel körbevéve néhány kilométert, míg a 6-os főút mentén található Mecseknádasdtól beérünk a kicsiny zsákfaluba. Az elzárt világ kitárja magát az ideérkező számára, a völgy és a körötte karéjban nyugvó hét domboldal szelídséget, lágyságot ad a léleknek, feledtetve az idevezető út vadságát. Egy körbeölelt helység képét mutatja Ófalu, ez a német telepesekkel benépesült, nyelvét és identitását máig őrző baranyai kisközség.
A krónikák az 1750-es évektől jegyzik az elnéptelenedett falu új lakóit, akik a Hessen tartományban lévő fuldai apátság területéről érkeztek, hasonlóképpen több tucat környékbeli településhez. Ófalu történetét, családfáit, anyakönyvi kivonatait Ferdinand Hengl történész dolgozta fel, a 18. századi kezdetekig visszanyúlva. 1755-ben 100 fő lakta Ófalut, főként zsellérek és jobbágyok, akik erdei munkákból éltek. Az idők során a település lélekszáma folyamatosan gyarapodott, egészen a 20. század közepéig, amikor megközelítette az ezret. Az itt élők tevékenységében meghatározó volt a szarvasmarhatartás, majd megszületett a község máig nevezetes mestersége: a székkészítés. A két világégés között honosodott meg a szintén napjainkig fennmaradt szakma, a faesztergályosság, a kisdorogi származású Pausch család ideköltözésével. A gondozott kertek és az udvarokban tartott állatok a családok önellátását szolgálták, a férfiak jellemzően iparosként dolgoztak.
21. századi fejjel nézve nehéz elképzelni, hogy 1974-ig csak egy hét kilométeres gyalogúton lehetett megközelíteni Ófalut. „Baranya megyében nálunk épült meg utoljára a bekötőút. Ennek érdekében rengeteg társadalmi munkát végeztek a helybéliek, így Ófalu elnyerte a Hazafias Népfront vándorzászlaját. Ez pénzjutalommal is járt, ebből épült fel az óvodánk, majd a konyhánk, szintén hatalmas társadalmi összefogással – mondja a község polgármestere, Bechli Erzsébet. – Előtte a postás naponta 14 km-t tett meg gyalogosan: elment Ófaluból Hidasra, felvette a leveleket, majd visszajött, és kiosztotta a küldeményeket – oszt meg velünk egy ma már valóban hihetetlen történetet, mely a 20. század második felében is a mindennapok része volt a településen. – A régi rendszerben sorvadásra ítélt falunak tekintettek bennünket, például nem lehetett építési engedélyt kiadni, s ennek is köszönhető, hogy a lakosság lélekszáma rohamosan csökkent: 2020-ban már csak 358-an voltunk. Ilyen körülmények között csoda, hogy egyáltalán megmaradtunk” – hangsúlyozza a 2013 óta hivatalban lévő községvezető, aki hozzáteszi: a bekötőút korszerűsítése aktuális feladat, s bíznak a mielőbbi megvalósulásában.
A századokra visszanyúló elszigeteltségnek azonban előnyeit is élvezhetik az ófalusiak, akiket a környéken a Hecketapper, azaz bokorugró ragadványnévvel illettek, utalva arra, hogy földutakon át, erdőn, árkon-bokron keresztül közlekedtek. A kompakt német közösség és a ma is használt élő nyelvjárás megmaradt Ófalun, a lakosság több mint 90%-a német nemzetiségűnek vallja magát. Feltehetően ugyancsak ennek az elzártságnak köszönhetik, hogy szerencsésen megmenekültek a baranyai svábokat sújtó és erősen megritkító 1946–48-as üldözésektől.
A beköltözők napjainkban német nyelvterületről érkező külföldiek. „Svájcból, Németországból, Ausztriából, Hollandiából egyaránt költöztek hozzánk új lakók. A 140 házunkból 30 az új telepeseké, akik részben életvitelszerűen itt laknak, részben nyaralónak használják az ingatlanjukat. Jól érzik nálunk magukat, csendes, nyugodt a környezet, gyönyörűek a természeti adottságok, és bárkit megszólítanak az utcán németül, tudnak nekik válaszolni. Ha bejön egyikük a kocsmába, valaki mindig beszél velük – osztja meg tapasztalatait a polgármester asszony, akit mindenki Liszkának szólít a településen. – Az egyik svájci lakónknak díszpolgárságot adtunk, annyit segített a falunak. Összességében jót tett nekünk az új német ajkú lakók megjelenése, többségük bekapcsolódik a község életébe.”
Faragott tornácú gangos ház Ófalun
Manapság már nem kérdés Ófalu megmaradása: a fiatalok közül sokan itt helyben építkeznek és alapítanak családot, az ingatlanárak stabilak, üresen álló házzal és mélyszegénységgel nem találkozunk, tisztaság és rendezettség jellemzi a helységet. Az általánosnak mondható nyelvtudás miatt sokan külföldön, német nyelvterületen dolgoznak, hetente-havonta ingázva. Sokat jelent az itt élőknek, hogy sikerült fenntartaniuk óvodájukat, s ebben döntő fontosságú volt az intézmény német nemzetiségi jellege.
Nyolc esztendőn át Ófalui Óvodai Társulás keretében folytatott együttműködést Ófalu és Hidas német önkormányzata – a hidasi gyermekeket busszal szállították a két település között. Jelenleg 21 fős az óvodai létszám, a minibölcsiben hét csöppségre felügyelnek. „Látszik az ovisokon a családi háttér, a passzív német szókincset általában hozzák magukkal” – említi meg az óvodát is vezető polgármester asszony, aki „belenőtt” a közösségi életbe. Amikor gyermek volt, nagypapája vezette a találkozási pontként szolgáló kocsmát, s fiatal felnőttként, az 1980-as évek középétől bekapcsolódott a község irányításába.
Rendezvényeik közül kiemelkedik a június közepén, Szent Antal napjához igazítva tartott háromnapos falunap, búcsúval, zenei programokkal, német ételekkel, lehetőség szerint minden korosztályt megszólítva. Vasárnap kiflisütést rendeznek, amelynek végén az asztalra kerülnek a hagyományos sváb falatok. Az ünnepi misére az 1904-ben Páduai Szent Antal tiszteletére felszentelt templomban gyűlnek össze. A római katolikus istenháza mellett állítottak emléket a málenkij robot ófalusi áldozatainak, s az épület falán elhelyezett emléktáblán a nevük is olvasható, a második világháborúban elesettek nevével együtt. A német nyelvű feliratok németesen írt névalakokkal párosulnak, ami ebben a közegben természetesnek számít. „Nálunk minden program kétnyelvű, s az életünkben is mindkét nyelvet használjuk. Nagyon fontos, hogy megmaradt a svábokra jellemző életstílus, életfelfogás. Nálunk nincs külön német élet a faluban, hiszen egyben maradtunk, egy közösséget alkotunk” – mondja irigylésre méltó helyzetükről Liszka. Szervezeteik visszaigazolják a polgármester szavait: az Ófalu Baráti Kör Egyesület gondozza a németországi testvértelepülési kapcsolataikat, a Hessen tartománybéli Nieder-Liebersbach és a bajorországi Unterschleissheim községgel; tűzoltó-egyesületük pedig nevében is viseli a német nemzetiségi jelzőt. A német önkormányzat szorosan együttműködik a település önkormányzatával.
Málenkij robot emlékmű a templom oldalán
A völgyben fekvő kis falu sétára hív. A község központjában egy kereszt fogad, 1837-es dátummal jelölve. A portákon itt-ott még felfedezzük a hagyományos építkezés elemeit, a faragott tornácos, gangos épületeket – némelyik védett, vagy egy-egy értékes házrész kapott védettséget. Egy 1830 körül emelt lakóépületet tájházzá alakítottak, amely 1979-ben nyitotta meg kapuit – kiállításán kiemelt helyet kaptak a máig fennmaradt szakmák, a faesztergálás és a székkészítés műremekei. A falu határában a svábok által tisztelt Szent Vendel szobra áll.
Kereszt a falu központjában
Az utcákat járva a dombok ölelését érezhetjük, bármerre nézünk. A falu így is, úgy is zárt, a horizont azonban tágas, s a lélek szabadon cikázik, ahogy tekintetünk körbejár a meredek utakon.
