Oldal kiválasztása

A tartalmas tekintélyről

Szerző: | 2021. július 12. | Portré | Címkék:

Gróf Klebersberg Kuno 1922. június 16-tól 1931. augusztus 24-ig vallás- és közoktatásügyi miniszterként dolgozott a Bethlen kormányban. E száraz tény mögött Szent Istvánhoz vagy Széchenyi István grófhoz méltó, hatalmas életmű húzódik meg. Sajnos nagyon pontos az az állítás, hogy tettei a háttérbe húzódtak, mivel a második világháború utáni korszakok előbb mindent megtettek az elfeledtetéséért, majd pedig megakadályozták fölfedezését.

Képtelenség egyetlen dolgozatban összegezni és méltatni Klebelsberg hatalmas életművét. Választott témánk – az iskolaügy – is annyira szerteágazó, hogy itt bizonyosan csak kevéske elemét tudjuk felmutatni a nemzetépítő tettnek, mégis fel szeretnénk hívni a figyelmet arra, hogy mennyire aktuális az egykori miniszter hatalmas munkájában rejlő üzenet.

A trianoni katasztrófában Magyarország nem csupán a területének és lakosságának nagy részének mondhatott búcsút, hanem hatalmas kulturális veszteséget is szenvedett. 14 370 népiskolából 5584, 1348 könyvtárából 605 maradt. Pozsony, Kassa, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Szabadka (és sajnos hosszú még a sor) elvesztésével színházak, múzeumok, újságok, szellemi műhelyek rekedtek a határ túloldalán. A pozsonyi és a kolozsvári egyetem, valamint a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia idegen kezekbe kerülése a magyar tudományosság elleni halálos merénylettel ért fel.

T. Molnár Gizella egyik tanulmányában ekként foglalta össze a feladatot: „…a csonka országban meg kellett teremteni annak a lehetőségét, hogy a kultúra, amely korábban húszmillió ember között oszlott meg, átöröklődjön a maradék nyolcmillióra, amelyből ráadásul egymillió analfabéta volt”.

A Selmeci Akadémia létezésének a vesztes világháború, illetve Trianon vetett véget (A kép forrása)

Egy igaz magyar

„És ne vádoljanak engem, mert véletlenül német nevem van. Buda visszafoglalásakor a török elleni küzdelemben mély sebbel együtt kapta a grófságot egyik ősöm; azt hiszem, tehát jogom van a vérkeresztség folytán nekem is ehhez a földhöz” – mondta egyszer a nemzetgyűlésben, amikor a számtalan, személyét ért támadás egyikére válaszolt. Klebelsberg Kuno 1875-ben az Arad vármegyei Magyarpécskán született. Apai ágon tiroli osztrák katonatiszti-hivatalnoki arisztokrata felmenőket, anyai ágon dunántúli középnemesi ősöket mondhatott magáénak. Az ifjú gróf előbb katonatiszti, majd jogi, államigazgatási, történelmi és közgazdasági tanulmányokat folytatott Budapesten, Bécsben, Berlinben, Münchenben és Párizsban.

Arisztokrata származása dacára, saját kérésére végigjárta az államigazgatási ranglétrát és úgy lett a Bethlen-kormány és a miniszterelnök nevével fémjelzett konszolidáció kulcsfigurája, hogy a miniszteri bársonyszékből is jól látta, mit kell tudnia egy segédfogalmazónak.

Sok nagyon fontos gondolata közül ma – a bulvármédia és a globalizmus társtettességben, előre megfontolt szándékkal, aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett gyalázatos cselekményei idején – a legjobban azt kellene megértenünk, hogy „a magyar hazát elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá”. Klebelsberg optimizmust sugárzott környezetének, gyakran hangoztatta, hogy „egészséges nemzetek, mint a visszanyesett fa, a katasztrófák után kétszeres erővel fejlődnek”.

Gróf Klebelsberg Kuno érkezése a debreceni Déri Múzeum megnyitása alkalmából, 1930. május 25-én (A kép forrása)

Üzenet a múltból

Klebelsberg a középosztály fennmaradásában látta a történelmi magyar állam jövőjét. „Ha nem sietünk segítségére, akkor a mai középosztály proletarizálódik, alsóbb rétegekbe hanyatlik vissza, s helyét új gazdagok foglalják el, kik nemzeti és kulturális hagyományok hiányában nem lesznek képesek arra az állami fenntartó szerepre, melyet az eddigi középosztály olyan áldozatosan és sikeresen töltött be.”

Ha mondandóját jóslatnak is tekintjük, szomorúan állapíthatjuk meg, hogy ez a végzet – ha csak nem teszünk most határozott lépéseket egy neokonzervatív nemzet- és kultúrpolitika felé – beteljesedni látszik rajtunk. A második világháborút követően Rákosiék elpusztították vagy jobb esetben „csupán” megalázták, kisemmizték, kitelepítették a nemzeti elitet. Kádár a sunyi cinkosságok világát azzal tartotta meg, hogy a recski munkatábor szögesdrótját kitolta az ország határaira, és ráeresztette a besúgó hálózatát a nemzetből lakossággá lefokozott magyarokra. A rendszerváltásnak nevezett módszerváltás során sikeresen kiépült a polgári demokrácia intézményrendszere, amely alacsony morállal megtöltve működésképtelenül tűrte el, hogy háttérbe szorulhattak a nemzeti érdekek.

Klebersberg nagyon gyorsan felmérte, hogy Trianon után a korábbi országtesthez képest megnőtt a szellemileg is elmaradt területek aránya. A Dunántúl középső és déli része, valamint az Alföld műveltségi szintjét össze sem lehetett hasonlítani a polgárosult Budapestével. Az egymillió analfabéta nagy része ezeken a területeken élt. A miniszter ezért nem csak egyetemek újraalapításával, közgyűjtemények létrehozásával, a Collegium Hungaricum hálózatának megteremtésével, hanem a közoktatás aránytalanságainak felszámolásával is foglalkozott. „Nem népiskola vagy egyetem, hanem népiskola és egyetem! – hangsúlyozta Szegeden, a kolozsvári menekült egyetem itteni alapkövének letételekor, 1926 őszén.

E program szerint indult el az az új, szellemi államalapítás, melynek keretében a miniszter három esztendő alatt a debreceni, pécsi, szegedi egyetem és a Testnevelési Főiskola, valamint 21 klinika mellett elsősorban az alföldi puszták tanyavilágában felépített 5000 népiskolát.

Gragger Róbert magyar irodalomtörténész, Carl Heinrich Becker német kulturális miniszter és Klebelsberg Kuno közös képen a berlini Collegium Hungaricum létrehívása előtt, 1924-ben (A kép forrása)

A neonacionalizmusról

Klebelsberg tevékenységének egyik kulcsszava, elvi alapja volt a neonacionalizmus, amit szándékos félreértéssel sovinizmusként kezelt a marxista szellemtörténet. Így aztán a sok szűrőn keresztül nehezen juthatott el hozzánk e nemzetvédő üzenet, ami azt a felismerést tartalmazza, hogy a trianoni tragédia után újszerű nemzeti érzést kell kibontakoztatni: az alkotó, munkás, tevékeny és szorgalmas hazaszeretetet. E gondolatot terjesztették hihetetlen hatékonysággal a szellem közkatonái, a néptanítók. Idézzük ide a gróf egyik kedvenc gondolatát: „A lefegyverzett ország igazi honvédelmi tárcája a közoktatásügyi tárca.”

Klebelsberg dán mintára 5784 tantermet, 2278 tanítólakást épített. Az iskolák modern téglaépületek voltak, nagy ablakokkal, palatetővel, kápolnával vagy oltárfülkével, háromszobás tanítói lakással, az udvaron téglából épült disznóóllal. Az öt kilométeres sugarú körök közepén elhelyezett iskolák rádióantennával, gramofonnal, könyvtárral, filmvetítővel felszerelt kultúrközpontok lettek. A miniszter jól tudta, hogy Dániában a hasonló fejlesztés a tanyai (farmer) gazdaságok felvirágzásához, a vidéki középosztály jelentős megerősödéséhez, önszerveződő termelő és értékesítő szövetkezetekhez, a jómódhoz vezetett.

Az életmű számos nagyon fontos tanulsággal szolgál. Mi egyetlenegyet emelünk ki, midőn a hazai iskolákban most épp a teljes elidegenítés felé haladva sorra adják át a funkciótlan írásvetítők utódját, a méregdrága, „érintőképernyős” táblákat. Klebelsberg korában gyakran egyszerre négy osztállyal foglalkozott a pedagógus. A tehetségesebbeknek tudott adni feladatot a felsőbb évfolyam leckéiből, a lemaradókat az ismétléseken keresztül sikerrel zárkóztathatta fel. Nem káosz született, hanem rend, mert mindenki megtanult írni, olvasni, számolni és viselkedni.

A tanító volt a tartalmas tekintély, nem a tábla.

*

A kiemelt kép forrása: Hidegkúti Históriák

<a href="https://nqv.hu/szerzo/dlusztusimre/" target="_self">Dlusztus Imre</a>

Dlusztus Imre

író, újságíró, borászati szakíró, a portál és a Nemzeti Értékek Könyvkiadó főszerkesztője

Legfrisebb bejegyzések

Patikák és patikusok
A nagy borkönyv
Kebtanoda kutyasport egyesület