Oldal kiválasztása

A hattyú szépsége

Szerző: | 2021. június 29. | Portré | Címkék:

„Állj a határnál, híven, régi jelkép, / igaztalan világban az igaz, / tiltó szoborként nyúlj el a küszöbre, / fajtám őrzője, bölcs, magyar kuvasz.” Talán Kosztolányi Dezső Hattyú kutyám című versénél nincsenek is kifejezőbb sorok arról, mit érez egy magyar szív, mikor a kuvaszra pillant. Mert minden kuvasz tekintetében megcsillan az a misztikus bölcsesség, az évezredes túlélés, az a keserű nevetés, ami a kuvaszt olyannyira magyarrá teszi. Bár a fajta eredetét meghatározni pontosan nem lehet, a régészeti feltárások alapján gyanítható, hogy a kuvaszhoz igen hasonló fajta már a honfoglalás korában is eleink védelmére volt hivatott. Az egyik legismertebb lelet Fenékpusztához köthető, ahol a feltárt – honfoglalás korára datált – kuvaszcsontváz teljesen megegyezik a mai kuvaszok csontvázával, ugyanez pedig a koponyáról is megállapítható. Ha a hajdani pásztorvilágra gondolunk, lelki szemeink előtt megjelenik a bajszos juhász a nyájával, terelőkutyákkal, s a nyáj között ott fekszik a kuvasz büszkén, méltóságteljesen. Elvégre az állatokat folyamatosan őrizni kellett, nehogy tolvajok vagy vadállatok áldozatává váljanak.

Kuvasz a kölykével

A kuvasz már-már vakmerő bátorsága, rettenetes ereje, valamint a gazdája iránti odaadó hűsége erre a feladatra kiválóan alkalmassá tette, hiszen gyakran életét kockáztatva védte a juhászt és annak tulajdonait, területét. Tudvalevő például, hogy a szürkemarhákat exportáló hajdúk el sem indultak az útra, ha nem volt velük néhány kuvasz. Hatalmas termete és ereje nem csak őrző-védő kutyának tette alkalmassá, hiszen a középkorban vadásztak is kuvaszokkal, mégpedig nagyvadakra: szarvasra, őzre, vaddisznóra, sőt a Kárpát-medencében letelepedett besenyők még a bölények leterítéséhez is alkalmazták őket.

Dr. Raitsits Emil nevéhez fűződik a kuvaszok tudatos tenyésztése. A munka 1924-ben kezdődött meg a budapesti Állatkertben, de a nem várt, lenyűgöző fellendülésnek tragikus vége lett. Mi, magyarok igen nagy vesztesei lettünk a világháborúknak. A veszteségek sokoldalúak: az elcsatolt területeken kívül majdhogynem néhány nagyon nemes és ősi kutyánk is elveszett. Amikor idegen katonák érkeztek hazánkba, majdnem végleg megpecsételődött a kuvaszok sorsa. Amely tanyát, birtokot vagy házat ugyanis kuvasz őrzött, oda idegen katona nem mehetett be. A pusztítás drámai volt. A kuvasz, ez az ősi, ez a bátor, ez a méltóságteljes állat kipusztult. Legalábbis egy ideig így hitték. Végül felleltek néhány életben maradt példányt, így a Kovács Antal alapította Gyapjús Kuvasz Kennel áldozatos munkával felélesztette ezt a csodálatos fajtát.

Nagy-Küküllőmenti Kennel

A kuvasz megjelenése nemességet, erőt és bátorságot sugároz. Nagytestű kutya, eléri a 70 centiméteres marmagasságot. Szőrzetének színe fehér vagy elefántcsont, enyhén hullámos, és a komondoréval ellentétben vedlik. Kanok esetében testtömege 48 és 60, míg a szukáknál ez 37 és 50 kilogramm. Várható élettartama 11-13 év.

Kuvasz

Kosztolányi Dezső híres kuvasza, Hattyú maga is a Raitsits Emil által vezetett Állatkert Kennelből származott, mely kennel a magyar fajták nemesítését és népszerűsítését szolgálta. A kutyát a nagy költő fia, Kosztolányi Ádám kisgyermekkorában Kosztolányi Hattyúnak nevezte, aki egyszer így emlékezett vissza az eb és a költő kapcsolatára: „Szerette ezt a fajtát: már az előző kutyánk is kuvasz volt. Hattyút a húszas évek elején vásároltuk pár hetes korában, a budapesti Állatkertből. Legjellemzőbb tulajdonsága egészen fiatal korában megmutatkozott: szomjas volt a szeretetre, a féltékenységig. Egy alkalommal a kertünkben egy másik, idegen kutya elhullott faágat rágcsált. Nagyon tetszett nekünk, dédelgettük, simogattuk. Erre Hattyú azonnal, de nagyon esetlenül szintén rágni kezdett egy ágat…”

Kuvasz

Számos kutyakedvelő és kutyatartó megkönnyezte már Kosztolányi Dezső Hattyú halála című cikkét, melyben szeretett társára emlékezik vissza, és az ő elmúlásának nehézségére. „Évekkel ezelőtt, egy rekkenő nyáron, amikor hosszú nyelvét kilógatva lihegett, mulattunk rajta, észrevette, hogy ez nekünk tetszik, s azóta még csikorgó télben is lihegett, ha kedveskedni akart, vagy kért valamit” – emlékezett vissza. Hattyú nagyon szerette a hasát: sajthéjat, szalonnabőrt és kolbászt evett, de a költő néha megajándékozta a Bellevue-ből hozott csemegékkel is. „Egyelőre az ebéd-vacsorák a legszomorúbbak. Csontok esnek tányérunkba, sajthéjak. Tegnap még becses csemegék. Ma értéktelen hulladékok. Vigyék ki, dobják a szemétbe. Ezt sokáig nehéz lesz majd megszokni” – fájlalta Hattyú elvesztését Kosztolányi. Mert bármennyire is hatalmas, bármennyire is erős, a kuvasz szomjazik a szeretet után, és bármit megtenne a család megbecsüléséért. Ehhez azonban társként kell bánni ezzel a büszke kutyával, sértett méltósága ugyanis súlyos következményekkel járhat. Ha gazdája határozott és nevelése következetes, tökéletes családi kutya. Kétségtelen, hogy a kuvasz nem való mindenkinek, de akit megtisztel bizalmával és szeretetével, az az életnek egy páratlan ajándékában részesül, aminek kifejezésére még a nagy költő sem talált szavakat: „Két teremtmény egymás mellett, ezen a csillagon, két lélegző, elmúló társ. Van polgártárs és embertárs. Arra a nagyobb közösségre, arra a titkosabb kapcsolatra, mely két élőlényt egybefűz, nincs szó.”

Legfrisebb bejegyzések

Meggypiros mezben
Ópusztaszer hazavár
Patikák és patikusok