Oldal kiválasztása

Nagy lábakon

Szerző: | 2021. április 25. | Nektár | Címkék:

Pest megyében, mindössze 40 km-re a fővárostól találjuk Domonyt és a település sörfőzdéjét, a Bigfootot. Branda Gyula üzemvezető és Pápai Szilvia 2013 óta működtetik ebben a formában. Angliai látogatásuk idején hallottak a megszűnő domonyi főzdéről, majd kedvet kaptak, és végiglátogatták kint a főzdéket. „Hazatérésünket követően már világos volt a terv: sörfőzdét nyitni a régi helyén és felsőerjesztésű söröket készíteni” – emlékeznek a kezdetre. Így indult a Bigfoot, családi vállalkozásként.

Annak idején elsőként mutatták meg testközelből a fesztiválokon a komlót, a malátát – a sör összetevőit az érdeklődőknek. Gyula testvérét rokoni szálak fűzik a Fóti Kézműves Sörfőzde tulajdonosához, és maga Gyula is dolgozott már a 22 éves üzemben: „Előzetes tapasztalat híján, külső segítség nélkül, mindenre saját magunknak kellet rájönnünk” – idézik fel a kezdeteket. Az egyik nagy hazai főzdén kívül a Bigfoot vezette be akkoriban egyedüliként a sörfőzde-látogatást is, mely lehetőség a mai napig adott az üzemben. A másfél órás vizit során a kisebb-nagyobb csoportok nemcsak a sörfőzés fázisait ismerhetik meg, de jóízűt kóstolhatnak is a termékekből. Ehhez csapatépítők is kapcsolódnak; cseh sörcikkgyűjtők, gyógyszercégek és más csoportok is kóstoltak már a látogatások során.

A családi ház méretű üzemben tizenhét darab ezerliteres tartály található. A különböző fantázianevekkel ellátott sörök (Al Capone, Chicago, The Agent, Silver Street stb.) sok díjat hoznak. Van itt elismerés például a Kisüzemi Sörfőzdék Országos Versenyéről, de emellett minden sörüknek van „diplomája”. Amire nagyon büszkék, sörfőzdéjük zászlóshajójaként, az a „Négy kettes” (azaz a 2222) névre hallgató, amerikai komlózású, 6,5%-os, szűretlen, félbarna IPA sörük, amely 2014-ben zsebelt be aranydiplomát. 2016-ban az Alcatraz nevű, testes ízű barna sörük tette ugyanezt. Pubokba, kézműves sört árusító helyekre juttatják el a söreiket, vidékre is jut az áruból.

<a href="https://nqv.hu/szerzo/biharizoltan/" target="_self">Bihari Zoltán</a>

Bihari Zoltán

szociológus, könyvkiadó, könyvterjesztő, a Nemzeti Értékek Könyvkiadó projektigazgatója

Legfrisebb bejegyzések

Ópusztaszer hazavár
Ópusztaszer hazavár
Patikák és patikusok