„Jelenleg 17 hektár szőlőt művelünk. Természetes, hogy szőlőink zöme Rátkán található, mind a nászajándékként kapott szőlő, mind a szüleink ősi szőlőterületei is megvannak még. Mostani életemben érdekes módon a gyerekkori első emlékemmel kapcsolatos dolgok értékelődnek fel: apró fürtű fajtaváltozatok, a dűlők vulkáni kőzete (órákig bele tudok felejtkezni a kövek válogatásába…), misztikus kapcsolat az egyes parcellákkal, vagy éppen a hegytetők szerelme. A hegy csúcsán körbevesznek a tőkék, mint védelmező testőrök, fúj a lágy, simogató szellő, döngicsélnek a méhek, és az ember egy picit néhány pillanatra Istennek érezheti magát. Ezt adhatja a tokaji bor és Rátka” – írta 2009-ben, életének sokadik fordulópontján Árvay János, aki a budafoki szakközépiskola elvégzése után a tokaji borkombinátban dolgozott pincemunkásként, volt szegény kisbirtokos, aki egy garázsban készít bort, volt a francia tőkén csúcsra járatott Disznókő főborásza, s így az új típusú aszú átkozott-áldott megalapozója, majd volt a Villányban feltűnő, de Hegyalján is nagybirtokot alapító Sauska Krisztián főborásza, hogy aztán visszatérjen a kis garázshoz.
Árvay 1983-ban telepített először saját szőlőt. Sikerült nagyobb darab földet összehoznia, mint amennyit hivatalosan engedélyeztek. A Kádár-korszakban csak negyed hektár lehetett egy néven. 1985 után már lehetett szőlőt is bérelni a kombináttól, egy-két hektárt, olcsó pénzért, egyfajta fizetéskiegészítésként.
Aszús fürt
„Még 1988-ban sem láttam lehetőséget arra, hogy nagyobb területen gazdálkodjak. 1990-ben, amikor dolgozói jegyeket kaptunk a kombináttól, majd kárpótlási jegyeket, az embernek még arra sem volt ideje, hogy földet vegyen. A jegyeimért kaphattam volna negyed hektár szőlőt. Szentléleky Gábor barátommal, akivel sokáig együtt dolgoztam, vettünk egy nagyobb területet 25 ezer forintért. Kétmillió forintot csináltunk belőle rögtön fejenként, amit újra szőlőbe fektettünk. Az azonban, hogy betelepítsük szőlővel, fel sem merült bennünk, valahogy annyira más közegben éltünk addig. El sem tudtuk képzelni, hogy egyszer majd a saját nevünkkel a saját készítésű borainkat tudjuk a világ minden tájára eladni.”
A munka rendje a borkombinát indulásától szinte semmit sem változott a rendszerváltásig. Azután egyszer csak megjelentek a külföldiek, és elindult valami, amit még ma is nehezen dolgoznak föl a környéken.
1992 szeptemberében alakult meg a Disznókő Rt., ahol Árvay végül nyolc esztendőt dolgozott. „Még a kezdetekkor, amikor tárgyalásokat folytattunk a franciákkal, felvetettem, hogy néhányunknak van saját szőlője, és ezt mi szeretnénk a munka mellett művelni. Ekkor is megfagyott a levegő, mert Franciaországban nem szokás, sőt tiltják, hogy aki egy boros cégnél dolgozik, saját borral jelenjen meg a piacon. Belementek, mondván, nem jelentünk konkurenciát, ráadásul kiderült, hogy a kinti nagyfőnöknek is van saját bora.”
Megmaradt tehát az a fél hektár szőlő, amit Árvay fejleszteni kezdett. 1994-ben a francia vezérkar meglátogatta a céget, Árvaynak körbe kellett vezetnie őket. Jean-Michel Cases, az AXA Millesimes vezérigazgatója külön kérte, sőt kijelentette, hogy Árvay magánpincéjébe is el akar látogatni.
„Hiába mondtam, hogy nincs az én pincémben semmi érdekes, ragaszkodtak hozzá. Elmentünk hát az anyósom pincéjébe, és mintha egy zöldségtárolóba hoztam volna őket. A lépcsőn karalábé, sárgarépa, a lépcső után krumpli, és csak aztán kezdődik a borospince. Nagyon jó szellőzése van a pincének, mindig a lépcső felé húz ki, így a bor mindig tiszta. Szaladgáltam a lopóval, mutogattam a borokat. Volt köztük egy újságíró, aki nem értette, hogy lehet az, hogyha Szepsy István borát vagy az enyémet kóstolja csukott szemmel, akkor magában egy gyönyörű szőlőhegyet lát chateau-val a tetején, és egy csodaszép pincét, amikor kinyitja a szemét, akkor pedig kiderül, hogy Szepsy egy garázsban, én meg egy zöldséges pincében borászkodom. Félelmetes, hogy milyen boraink vannak, mondta. Kérdezték, hogy ebből vagy abból hány palack van, mondtam, hogy fél hordóval. Nem értették, kérdezték, hogy miért nem töltöm le, hisz így tönkremegy. Mondtam, ha hiszik, ha nem, nincs rá pénzem, hogy dugót vegyek. Ettől kezdve azért elkezdett bennem motoszkálni a gondolat, hogy önálló útra kellene lépnem, főleg, hogy a magyar ismerősök is ugyanezt mondogatták már régen.”
Tokaj megérett a váltásra.
A fordulatot talán úgy lehet érzékeltetni, ha egymás után kóstolunk nehéz, cukorhangsúlyos, karamellizált, barnába hajló aszút, majd olyan aranyló, tiszta fényű, összetett ízkomponensektől gazdag, gyümölcsös, de robusztus aszút, amit Árvay János készít. A helyiek azt mondták, hogy ez már nem is aszú, sőt a külföldiek ellopták tőlük a hegy kincsét.
A franciák még azzal is tetézték a bűnüket, hogy a furmintból reduktív bort készítettek. A külföldiek újra és újra vizsgálat tárgyává tették a borkészítés minden elemét. Árvay emlékszik azokra az időkre, amikor ötven befőttesüvegben ötvenféle eljárással készült aszút vizsgálgattak. A szemeket áztatták borral, murcival és musttal, ahogy arra lehetőséget nyújtott a bortörvény, és ezeket az elemeket variálták az áztatás idejének hosszával.
Annak ellenére, hogy a Disznókő borait értette és kedvelte a nagyvilág, itthon egyre erősebben támadták őket. Az Országos Borbíráló Bizottság az 1993-as szamorodnit több mint tízszer dobta vissza. A franciákban komolyan megfogalmazódott, hogy talán ki kellene vonulni a magyar piacról. Mindez egy-két évvel azután történt, hogy a világ legnagyobb borászatai egytől egyig mérlegre tették: van-e keresnivalójuk a fél évezrede tündöklő tokaji márkában.
„Hihetetlen képtelenségeket terjesztettek. Hol azt mondták, hogy a franciák behozzák a borukat, és eladják magyarként, vagy hogy a tokajit kint mint francia terméket értékesítik. Azokat, akik ezt fecsegték, egyáltalán nem érdekelte, hogy ez a két dolog tökéletesen ellentmond egymásnak” – kommentált Árvay.
Az első saját bort, az 1983-as aszúeszenciát és az 1993-as édes szamorodnit 1995-ben palackozta. „Eladtam 240 liter 1983-as aszúeszenciát, a készleteim felét literenként 4500 forintért. Komoly összeghez jutottam. Belevágtam tehát, és lepalackoztuk az 1983-as aszúeszencia megmaradt részét, és töltöttünk le édes szamorodnit is. A legnagyobb örömöt az jelentette, hogy a nevem rajta volt a palackon, és hogy rá tudtuk írni a címkére, hogy Rátka, Tokaj-Hegyalja. Annyira fontos volt számomra, hogy visszaadjak valamit ennek a pici falunak. Emlékszem, az első címkéket még körömvágó ollóval stancoltuk a feleségemmel” – mesélte Árvay elcsukló hangon.
Mindazonáltal elgondolkodtató, hogy nem volt egyedül az Országos Borminősítő Bizottság, amikor nemet mondott az új stílusú tokaji borokra, sőt a Hegyalján még ma is szívesen mondogatnak oda azoknak, akik ezt az irányzatot képviselik. Mindenesetre a piacon egymás mellett szerepel a hagyományosnak mondható, nehezebb, elsődlegesen édes érzetet mutató, karamellás, a száraz kenyérhéj illatát előtérbe hozó aszú és a citrusos, kajszis, minerális ízjegyekkel jelentkező, aranyfényű bor, sőt egyre inkább jelen van az új stílus felé araszolgató borászat jó néhány terméke is.
Árvay-borok
Árvay egyszer ezzel kapcsolatban azt találta mondani az Élet és Irodalom riporterének, hogy nagy bolondság megtagadni egy üde, fiatal lány szerelmét azzal, hogy majd ráérünk három gyerek után szeretkezni vele.
Árvay 1994-ben hozta létre a családi vállalkozást, és egy év múlva már száraz borokkal és tokaji borkülönlegességekkel szerepelt a piacon. Amikor társas vállalkozó volt, a saját és a társa földjeit bérelte a közös cég számára. Azelőtt is csak a bor számított, azóta pedig még jobban.
Összesen 25 dűlőben teremnek szőlők az Árvay és Társa Kft. területein. A főborász lendületesen kezdi sorolni a dűlők neveit, majd huszonöt fölött valahol elakad, újrakezdi, már huszonnyolcnál jár, előkerülnek az ujjak is, nem egészen jön össze. „Azért jött ki több, mert a dűlők nagy részét még tovább lehetne osztani. Vannak olyan dűlők, például az Istenhegy, Padi-hegy, amelyek most már az én számomra is egyre jobban érthetően további két, vagy akár több alrészletre bonthatók. Változik a vulkanikus kőzet, elfordul a hegy, és másként éri a napsugár, más a széljárás” – magyarázza. Egyelőre azért maradjunk a 25 névnél. Pedig mindegyik név szép, állapítjuk meg: Medve-dűlő, Padi-hegy, Isten-hegy, Szerelmi-dűlő, Királyok, Lajosok, akár egy mesében.
Úrágya, Padi-hegy és Istenhegy (Szentmiklóssy László fotója)
Szőlész-borász szakember mit sem ér belső viszály, elfogultság és konokság nélkül – állapítottam meg egy végigbeszélgetett nap végén, pohárka aszú törköly mellett, s kíváncsian vártam a tiltakozást. Árvay bólintott, egyetértett. „Én szerencsére vívódó, kételkedő alkat vagyok a nagy halom elvakultságom mellett. Kihúzom magam, hogy milyen jól csináltam, aztán valaki belekérdez, és elkezdem újra elemezni a kérdést. És ez így megy mindennap.”
