„Jelen idő és múlt idő / A jövő időben talán jelen van, / S a jövő idő ott a múlt időben. / Ha minden idő örökké jelen, / Úgy minden idő helyrehozhatatlan. / A lehetett volna elvont fogalom / És csak egy kiokoskodott világban / Marad meg mint állandó lehetőség. / Ami lehetett volna s ami volt / Egy célba fut és az mindig jelen van. / Léptek visszhangja az emlékezetben / A folyosón át, ahol nem haladtunk / Az ajtóhoz, melyet ki nem nyitottunk / A rózsakertre. Szavaim / Visszhangja lelkedben. // De mire jó / Leverni a port egy tál rózsasziromról, / Azt nem tudom. // Más visszhangok pedig / A kertben laknak. Kövessük-e őket?”
T. S. Eliot, a modern személytelen líra megteremtője írta ezt. Vas István fordította, aki a legenda szerint szeretett volna találkozni a korszakalkotó személlyel. Levelet írt Londonba, s kapott is választ, hogy mikor s hol várja. Amikor Vas a megadott címen kilépett a taxiból, egy bankot látott. Kételkedett, nézegette a cetlit a kezében, de bement. Igen, várja önt az igazgató úr, mondta a recepciós. Az igazgató, T. S. Eliot egy órán át beszélgetett udvariasan, lényegrelátóan a magyar műfordítóval, aki, mint tudjuk, maga is kiváló poéta volt. Nos, mondta egy óra múlva T. S. Eliot, ha megbocsát… és nyújtotta a kezét. Vas István vonatra szállt, és sokáig elemezte a történetet.
Ha sétáló kóstolón olyan szerencse ér bennünket, hogy a Currus Pince borait kóstolhatjuk, átlényegülünk a bor egy új, különös, meleg, varázslatos, krémes, mesés világában. Maller Zsolt Kocson olyan borokat készít, olyan verseket ír, amelyek megértéséhez szimbiózisba kell lépnie az agynak a szájjal. Tudni kell az íz helyét. Az íz helyét a történelemben. A történetünkben. És Maller Zsolt, ha szerencsésen ott vagyunk a közelében, átlényegülve, csillogó szemmel magyaráz a csókaszőlőről, a csomorikáról, a Bálintról, a szagos sárfehérről és a kéknyelűről, amit itt csodálatos módon beporoz a többi. És Zsolt mesél, és mi is mesebeli hősök leszünk, ahogy szétárad bennünk a szó szerint finom bor.
Bejelentkezünk Maller Zsolthoz, mire visszaír, hogy vár bennünket. A címen egy mezőgazdasági részvénytársaság tornyosul előttünk. Mindjárt jön az igazgató úr, mondják a recepción. Kicsit megcsúszott az értekezlet. A borászhoz jöttünk, köszörüljük a torkunkat, tudjuk, mondják megnyugtatóan. És jön az igazgató, parancsoljunk.
Currus borkóstoló Maller Zsolt borásszal (A kép forrása)
„Hogy mi a célom? Természetes, tiszta ízképű, finom borokat készíteni. Olyat, ami összehozza az embereket, hogy meséljünk egymásnak” – mondja az igazgató úr. Az egyik borának neve Lélekvándorlás. T. S. Eliot most épp borász.
„Nem lehet nem észrevenni az összefüggéseket. Tokajban a furmint, a hárslevelű és a kövérszőlő volt az alap, Somlón a furmint, a juhfark és a szagos sárfehér alkotta a háromszöget, Neszmélyen a Bálint, a juhfark és a szagos sárfehér. Egy bort készítettek vegyes szürettel, mondom, három ilyen fehérboros borvidék volt a Kárpát-medencében. Ezért is nagy felelősség a Neszmélyi borvidék feltámasztása” – összegez történeti alapokon Maller Zsolt. „S a jövő idő ott a múlt időben” – cseng fülünkben.
A katolikus egyház lemondott arról a műemlék épületről, amely 1749-től szolgálta a híveket, majd a kommunizmus alatt pusztulásnak indult, és egészen addig, amíg Maller Zsolt meg nem vette, és belé nem lehelte az új életet, szomorú sorsot mondhatott magáénak. Nos, itt kóstolhatóak most a Currus szenzációs borai.
„A bor a szőlőben születik. A terméskorlátozást időben kell elkezdeni, szerintem a terméskötődésnél, mert zsendüléskor már csak a pénzt dobjuk ki az ablakon. A jelenlegi, vegyszerek uralta gazdálkodásra válaszként a környezettudatos szemlélet rajzolja meg a kitörési pontot. Nyolcadik évjárat óta biogazdálkodást folytatok, már a rézre is félve nézek. Van kockázata ennek a termesztési módnak, de inkább ez, mint hogy vegyszerkiválási zónák legyenek a földben, és kemikália a borban” – összegzi az alapokat, amiket a kertben kell keresnünk.
A gazda szerint, ne lepődjünk meg, a jó minőségű, érett, egészséges, 21-23 cukorfokos szőlő a jó bor alapja. Hidegen tartva jön be a szüret, gyorsan dolgozzák fel. Bogyózás után előhűtött tartályba kerül a cefre. Ügyelnek a minimális kénszintre. A maceráció célja, hogy a héjból kiforduljon a gyümölcshús. A cefre 8-10 °C fokon, 48 óráig antioxidáns védelme alatt, kvázi reduktív körülmények között indul meg. Hűthető tartályba kerül, 24 óráig ülepítik, majd szűrés nélkül átfejtik. Ezután oltják be fajélesztővel.
„Tudom, hogy a spontán erjesztés lenne a kívánatos, de ehhez megfelelő pince, mikroklíma és hordóállomány kell. Mindenesetre mindig finom seprőn érlelek, ezen mozgatom a murcit az erjedés végéig, és csak akkor kerül ki a hordóból a bor, amikor erre a seprőre, amivel tulajdonképpen kikenem a hordóim belsejét, megérkezik a következő szüret.”
Honnan van az ősi fajták iránti elkötelezettség? „Megkerestem Ambrus Lajost, aki hihetetlen felkészültséggel és csodálatos stílusban ír a Kárpát-medence gazdag gyümölcskultúrájáról. Ő nyitotta fel a szememet arra, hogy mit is jelentenek számunkra a Neszmélyi borvidéken őshonos fajták. Meg is értettem, hogy a chardonnay vagy a sauvignon blanc kiválóan terem nagyüzemben, de nem akartam beállni a sorba. Ott van a kéknyelű! Más fajták 7,5 gramm sav mellett ihatatlanok, de ez a különlegesség ezen a savszinten is egészen kiváló bort ad. A zenit magas sav- és cukorszint mellett is arányos, sőt még az illata sem tolakszik.”
Maller Zsolt szerint két útja van a borászkodásnak. Vagy olcsót, vagy nagyon jót kell csinálni. Ő az utóbbit választotta. Ha elmegyünk hozzá, házi májasokkal, lekvárokkal, falusi sajtokkal, egyéb kiváló fogásokkal kényeztet bennünket. A természetes borokra méhek vigyáznak, akik Zsolt levendulásában laknak.
A Currus Pince levendulása (A kép forrása)
„Majd felhő vonult át, s a tó üres lett. / Menj, szólt a madár, mert a lomb teli volt gyerekkel, / Elbújtak izgatottan, nevetésük visszafojtva. / Menj, menj, szólt a madár: az emberek / Túl sok valóságot nem bírnak el. / Múlt idő és jövő idő / Ami lehetett volna és az, ami volt / Egy célba fut és az mindig jelen van.” Írta: T. S. Eliot.
