Oldal kiválasztása

Azokkal a hagyományokkal, melyekkel Békéscsaba a sertéstenyésztés és feldolgozás tekintetében rendelkezik, és amilyen sikeres, népszerű terméknek tekinthető a csabai kolbász, meglehetősen természetes volt, hogy a ’90-es évek közepén, amikor az országban egyre-másra szerveződtek a gasztronómiai és egyéb tematikájú fesztiválok, akkor itt a tömegrendezvénynek a kolbász köré kellett létrejönnie.

Ambrus Zoltán 1996-ban írta le először azt a kifejezést, hogy „Csabai Kolbászfesztivál”, és dolgozta ki egy akkor elképzelt rendezvény vázlatát. Minta nem sok volt a környezetükben, de a medgyesegyházi Dinnyefesztivál vagy a bajai Halászléünnep mindenképpen ilyennek tekinthető. Természetesen a müncheni Oktoberfestről tudtak, de az minden vonatkozásban távolinak tűnt…

„A leírás elkészült, feleségemmel közösen úgy gondoltuk, hogy majd egyszer meg kellene csinálni. Életre a gondolat akkor kelt, amikor 1997 áprilisában „A Békés Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány” szervezésében egy ausztriai szakmai úton, a buszon sok témában folyó beszélgetésben Végh László, aki akkor a város alpolgármestere volt, azt mondta, hogy kellene a városnak egy emblematikus rendezvény, fesztivál, vagy valami hasonló, mondjuk egy »Bíróválasztás«, ami a város lakosságának és később a turistáknak is kellemes szórakozást ígér.”

„Ekkor beszéltem először nyilvánosan arról az ötletemről, hogy nem kreálni kell hagyományt, hanem a kolbász köré kell formálni a fesztivált. Attraktívnak kell lenni, be kell vonni a közönséget a kolbászkészítésbe, kell disznóvágás meg élelmiszeripari kiállítás, kirakodóvásár, és természetesen sok kulturális program, néptánc, cigányzene stb., és ennek része lehet a „Bíróválasztás” is, hiszen volt ilyen Csabán, és a hagyományok szerint a városi bíró adott engedélyt András nap tájékán a disznóvágások megkezdésére. (Már akkor is volt katasztrófavédelem, csak gondolni kell a sok nádtetős házra és a szalmával perzselés módjára!) Közben a busz megállt Salzburgban, városnézés. Visszaültünk a buszba, Végh Laci mellém ült, odahívta Csík Andrást, az alapítvány ügyvezetőjét, Musulin Miklóst, aki az Aranypeták Kft. ügyvezetője volt, és azt mondta: »Megcsináljuk ezt a fesztivált!« És akkor valaki elővett egy kis csabai kolbászt! Ez egy meglehetősen jellemző helyzet: ha csabaiak utaznak, bárhol a világban, vagy ha ügyet, orvost, bankkölcsönt stb. intéznek, előkerül a kolbász. Szóval akkor, amikor valami nagy dologra készülnek! Falatoztunk, beszélgettünk, de akkor még nem tudtuk, hogy mekkora ügyre vállalkozunk, csak azt, hogy megcsináljuk! Ehhez kellett a kolbász” – emlékezett néhány éve Ambrus Zoltán.

A többit tudjuk: elindult a nagy sorozat, és ma az ország legtöbb szenvedéllyel átitatott fesztiválja a csabai, ahol olyan energiával csap fel az életkedv, mint sehol máshol.

<a href="https://nqv.hu/szerzo/ferenczrezso/" target="_self">Ferencz Rezső</a>

Ferencz Rezső

újságíró, szerkesztő, könyvkiadó, a portál és a Nemzeti Értékek Könyvkiadó főszerkesztő-helyettese

Legfrisebb bejegyzések

Ópusztaszer hazavár
Kebtanoda kutyasport egyesület
Ópusztaszer hazavár