Dallamos és beszédes nevű helyek (Rókarántó, Hálás-tető, Királyné szoknyája, Kőróka, Nyálas-tó, Papsapka, Rossztemplom, Farkasgyepű, Hódosér) ott rögzülnek a valóság leírható szintjén, ahol a csillagporos varázslók, a légies égiek, az óriás szellemek és a köztünk illatozó tündérek már megvívták a harcukat a bestiális erőkkel. A Balaton ilyen nagy, isteni küzdelem ma is rejtélyekkel teli eredménye. Gondoljunk bele, hol simul így össze égbe törő vulkáni kő, lágy völgyterasz és színeit percenként változtató víztükör? Hol szólalnak meg ilyen éteri összhangzatban a szőlők kottasorain rezgő hangjegyek, az édes fürtök? Hol éljük át azt a semmivel össze nem hasonlítható élményt, hogy a tó, bárhonnan nézzük, sohasem olyan formájú, mint amilyennek a térképek rögzítik. Észak és dél összeér, a távoli itteni part, akár a túlpart, a hegyek vándorolnak, elbújnak egymás mögé.
A Kamon-kői túraútvonal és a szigligeti vár panorámája (A kép forrása)
A Balaton olyan, akár a kifürkészhetetlen sors.
A Villa Kamonkő a Balaton északi partjának ékkövében, Szigligeten, a történelmi Kamon-kő tetején épült, lélegzetelállító panorámájával a Balatonra és a környező természeti látnivalókra. A félhektáros, gondozott kertben a múlt század ’20-as éveiben épült Farkas Villa a művészfalu egyik legcsodálatosabb környezetében található. Maga a névadó a monumentális Balaton sorsszerűségét élte meg: zseniális festő volt, akiről sokáig nem volt szabad beszélni. A művész megismerte Nagybánya művésztelepét és egy kiterjedtebbet is, Párizsét. Műteremszomszédja volt Rilke, Chagallal járt az akadémiára, Matisse-szal volt közös kiállítása, Máraival járt síelni. Bejárta a Balkánt, a Provence-t, Toledót, Bretagne-t, végül Szigligeten települt le.
Idehozta a sorsa.
Farkas István festőművész (A kép forrása)
Gauguin lába nyomán több művész az egzotikumba menekülve kereste az érintetlent, a varázslatost, a békést. Irány Tahiti! Mintha az eredendő tisztaság a művészeten kívül bárhol másutt is megjelenhet. Farkas Szigligeten találta meg az érintetlent, a varázslatost, a békést. A Balatont!
Kertész Imre, akinek egyik könyve borítóján Farkas-festmény van, úgy vélte, „mohón és reménykedő sóvárgással” kívánhatta meg odafönt a helyet a parton sétáló festő. „És ez a sóvárgás – írta tovább a Sorstalanság szerzője – most belé költözött”, ahogy lentről csodálattal nézte a villát.
Szigligeten, a fehér házfalak, a dús zöldek és az aranyló nap magnetikus terében percenként éljük át, hogy mélyeket kell szippantani a légből. Mert van levegő.
A Villa Kamonkő látványa (A kép forrása)
Hamvas Béla írja Az öt géniuszban a Balaton-felvidékről: „… úgy látszik, az ember világosabb és melegebb földre ér. A napfény fehérebb, majdnem olyan fehér, mint a Földközi-tenger fölött. A színekről a köd eltűnik, és jobban világítanak. A tárgyak körvonala élesebb. A légkör mintha elektromosabb lenne… E táj sok olasz vidéknél déliesebb… A fény az embert is átsugározza, a dolgokba is bevilágít, és a gyümölcs íze is világosabb…”
A villa mai gazdái szemlélődő, életigenlő emberek. Éltek a napsütötte Itáliában is, de a feldobott kő súlya, ereje visszahúzta őket. Felhőtlen kikapcsolódást kínálnak a betérőknek.
Itt, ráadásul, elérhető áron érhető el az ég.
