A Brauch név közismert volt a múlt század első felének Budapestjén. Megbízható márkát jelentett a gyorsan változó világban, legyen szó több vég kolbászról, ínycsiklandozó sonkáról vagy csupán egy darab karéjról.
A porosz származású Brauch família valamikor a XVIII. század elején vándorolt Magyarországra. Az iparoscsalád sarja, Brauch Ferenc 1868-ban született Révkomáromban. Szüleivel 1873-ban átköltöztek Budapestre, ahol apja hentesboltot nyitott a Rákóczi téren. Anyai ágon unokatestvére volt a nagy zeneszerző, Lehár Ferenc, akivel szoros kapcsolatban álltak. Önéletrajza érdekes adalékot szolgáltat ahhoz, hogy megismerjünk egy, a korabeli iparosokra jellemző vándorutat. Ebből kiderül, hogy iskolái után a pozsonyi Manderla szalámigyárában lett tanuló, felszabadulása után pedig néhány hónapig a családi üzletben dolgozott.
Ekkor indult el egy európai körútra. Az ambiciózus ifjú gyalog körbejárta Ausztria és Németország nagyobb városainak leghíresebb henteseit, hogy a legfontosabb fogásokat elsajátítsa. Elsőként Bécsbe utazott – oda még hajóval –, ahol egy szalámigyárnál, majd egy vendéglőben, valamint Melyer virsligyáros hentesüzletében dolgozott. Ezután, ahogy írta: „Fehérneműmet Trising nagybácsihoz vittem rendbe tenni, csináltattam magamnak egy kistáskát, megtöltöttem a legszükségesebbekkel, a többit nagybátyámnál hagytam, és nekiindultam a vándorútnak.” Igazolványnak ott volt magyar munkakönyve, egy bécsi ipartestületi és egy bécsi pincéregyleti könyve. Gyalog az országúton haladt végig, Linzen, Salzburgon, Münchenen keresztül, ahol végiglátogatta a vendéglősöket és mészárosokat. Stuttgart, Köln, Dortmund, majd Bréma után két nap alatt ért el Hamburgba, ahol nagyon megtetszett neki, és úgy döntött, ott marad egy ideig. Különböző kolbászfajták elkészítésével foglalkozott, majd amikor már úgy érezte, hogy mindent elsajátított, továbbállt. Berlinben csak néhány napot tartózkodott, majd Drezdán keresztül visszatért Bécsbe nagybátyjához. Rövid pihenés után utazott haza, és szinte azonnal munkához látott, s elkészítette a vándorútja alatt tanult legkülönfélébb kolbászfajtákat. A Kerepesi út 80. szám alatti üzletben először üzletvezetőként kezdett, havi negyven forintot keresett, plusz minden eladott kiló hús után két krajcárt, majd nyolc hónap után megvásárolta a boltot 550 forintért. Rövid ideig katonáskodott, majd leszerelve – szülei beleegyezésével – huszonegy évesen nagykorúsíttatta magát. A belvárosi Zöldfa utcában kibérelt egy üzletet, amely a sarokban elhelyezett kis szalmazsákkal egyúttal lakhelyeként is funkcionált. Hamarosan új elárusítóhelyet talált, és ekkor indult be tényleges karrierje. Egyre inkább felfedezték a vevők, a bolt napról napra jobban ment, számos fióküzletet nyitott városszerte. Rövidesen már nyolc segédet tartott, hentesüzemében pedig saját maguk vágták a sertéseket.
Németországból hozatott finomkolbász-készítő gépet, amellyel egyre szebb és jobb kolbászokat gyártott. A fővároson kívül lassan az ország legkülönbözőbb pontjairól, majd külföldről is érkeztek megrendelései. Ő volt az első bérlője az 1897-ben megnyílt új Központi Vásárcsarnoknak. Ötven éven keresztül kínálta portékáját a legszebb helyen, a főbejárattól balra. Egy év múlva megvette a gyára melletti épületet is, majd még két házat. Amikor beindult a téliszalámi gyártása, elhelyezésükre raktárakat is létrehozott. Sertéshizlalással is kísérletezett, és vágóhidat is üzemeltetett. Most tavasszal van éppen száz éve, hogy a Mester utca 29. szám alatti tömböt megvásárolta, és kialakította a kolbász- és szalámigyár központját. Az épület ma is vendéglátó-ipari központ, sőt az egykori hentesüzlet helyén ma is hasonló bolt üzemel. Az üzlet hivatalos megnyitója a Bakáts téri templom felszentelésének napján volt, vendégei katonazene mellett kóstolhatták meg a ház ízeit, jóféle sörrel leöblítve.
Fénykorában több száz alkalmazottja és kilenc üzlete volt, többek között a Krisztina téren, a Margit körúton, a Pozsonyi úton, a Király utcában és a Thököly úton. A harmincas években Károly fia számára vásárolta meg a Központi Vásárcsarnokkal szemközti épület földszinti sarkán található helyiséget, ahol ma egy gyorséttermi lánc üzlete működik. Az azóta eltelt időt szerencsésen átvészelt egykori dekorációk ma is láthatók a csempeburkolaton. Fia a háború alatt halt meg, majd jött az ötvenes évek államosítása, amikor mindenüket elvették, és a családot vidékre internálták. Így kerültek Gödre. Brauch Ferenc, az egyik legnagyobb név a hazai húsiparban, ott hunyt el kilencvenöt évesen. Üzletei az államosítást követően a Húsipari Vállalathoz kerültek.
(Gazsó Rita írása 2002-ből, a Magyar Nemzetből.)
