Amikor az ember Balatonkenese központjában egy erős lépcsőfellépéssel megérkezik a Szó ami Szó, hivatalosan G&D Cukrászda és Pékség ajtajához, akkor már csak tízen maradnak előtte a pultig. Ám ott már sokkal könnyebb türelmesnek maradni, mert az onnantól hallhatóvá váló, hangszóróból szóló, nagyon kellemes, halk zene is támogatja a várakozási idő múlását. Mikor augusztus 20-án, késő délelőtt mi lettünk a tizedikek, akkor egy szál zongorán francia sanzonok szóltak tökéletes harmóniában az üzlethelyiség elénk táruló látványával és az orrunkat megcsapó illataival.
A Nemzeti Értékek Kiadó Fitz-díjas könyve, a Magyar cukrászdák és kávéházak központi helyen elhelyezett díszlete a cukrászdának. Nem csoda, a Szó fivérek története hat oldalon olvasható a könyvben. Szó Gellért 2015-ben és 2016-ban is az első két helyen végzett az Ország Tortája versenyen. A következő évben, 2017-ben, Dániellel közösen elkészített croissant-juk szintén a legjobb lett az országban.
A pult mögött inkább öten, mint négyen, látható rutinnal kerülgették egymást, és tényleg gyorsan szolgáltak ki egyszerre három embert is, de mindezek ellenére a sor mégis gyorsabban nőtt, mint ahogyan fogyott. Hiába, mindenki sokfélét rendelt. Mi például egy szelet ország tortáját, egy croissant-t, egy bagettet, egy rendkívül elegáns, széles szájú kisüvegben árult, házi kacsamájpástétomot, két melanzsot és egy túrós rétest.
A melanzsok sorsa még sorba állás közben eldőlt, miután egy udvarias fiatalember noteszlapra felírta a várakozók igényeit, és kezükbe nyomott egy-egy sorszámmal ellátott, korong alakú fekete tárgyat: – Ha elkészül a rendelésük, csipogni és villogni fog – magyarázta, és úgy is lett. Mikor az asztalunkhoz megérkeztek a jelek, éppen a felénél jártam életem első, súlyra vásárolt túrós rétesének. A még meleg édes-kapros túró íze a hajszálvékony rétesszeletek között hatvan évet repített vissza az időben, egészen mezőtúri nagymamám hűvös teraszáig és friss nyári túrós lepényéig.
Kapás Katalin, a cukrász Gellért és a pék Dániel édesanyja, és a kiadó főszerkesztő-helyettese, Ferencz Rezső
Az udvar egyik kényelmes asztalánál üldögélve, könnyű lélekkel nézelődve élveztük a hamisítatlan mediterrán hangulatot. Rusztikus falak, antikolt türkizkék ablakkeretek, esetlegesnek tűnő, de láthatóan gondosan megtervezve elhelyezett, stabil faasztalok lócával, ülőgarnitúrák dohányzóasztalokkal, kecses kávéházi asztalok székekkel vettek körül bennünket. Minden asztalnál ültek… Nyugalom és béke volt a harmincfokos melegben. A cukrászda játékait tologatva a gyermekek önfeledten szaladgáltak az asztalok között. A legkisebbek egy fa árnyékában elhelyezett óriáspárnán, ernyedt testtel aludták az igazak álmát.
A részletek diszkrét bája…
A mosdóajtónál horgolt terítővel takart, kerek asztalka mellett falra szerelt, kétszárnyú vakablak alatt elhelyezett fotelban ülve két aranyos mackó fogadja a frissülni vágyókat. A közelben ültünk, és feltűnt, hogy mindenki nevetős arccal, jókedvűen jött ki a mosdóból, mint ahogyan később mi is, amikor megfejtettük a titkot. A mosdókagyló feletti tükörre kék filccel, szép, jól olvasható, írott betűkkel a következő szöveg volt felírva: „Szép vagy, mosolyogj!”
