A magyar bor, benne a világ legkülönlegesebb, legszebb, legtitokzatosabb, ezért legértékesebb borával, a tokaji aszúval, az elmúlt száz évben ötször szenvedett el tőkevesztést. (…) A magyar futball párhuzamos utat járt be. A harmincas évek elejétől a hetvenes évek végéig, fél évszázadig a világ élvonalában voltunk.
A sorsdöntő meccsre a szállodából késve indultunk el, mert a csapatnak várnia kellett a hasmenéssel küszködő MLSZ-elnökre, Hegyi Gyulára. A vb-indulásról döntő meccsre a játékosok a dugóba került buszban öltöztek át, idejük sem volt bemelegíteni.
Marco Rossinak nincsenek magyar gyökerei, de mentalitásával, őszintén nyitott személyiségével, lelkesedésével, soha ki nem hűlő hitével hamar belopta magát a magyar futballszerető társadalom szívébe, talán nem túlzás, hogy ma csapatával ő a magyar futball szinonimája.
Az apai ágon bukovinai székely, anyai ágon sváb származású, pécsi születésű, 179 centiméter magas, 74 kilós, megállás nélkül zakatoló játékos irányító középpályásként kezdte hazai pályafutását. Jól látott a pályán, s racionális célfutballt játszott, ami nélkülözött minden fölösleges csillogást, de fejjel, lábbal (mindkettővel) kitűnően bánt a labdával, s kitűnő rúgótechnikájához hatalmas lövőerő párosult, amit emlékezetes bombagólokkal demonstrált.