A ma Komárom-Esztergom megyéhez tartozó, jellemzően löszös területen már a római korban is termesztettek szőlőt, de a török hódoltság idején a lakosság megritkulásával az ültetvények is tönkrementek. Később ismét jelentős termelővé és borexportőrré vált a borvidék, mivel a borok – magas savtartalmuknak köszönhetően – a hosszabb szállítást is jól viselték.
Mint tudjuk, ma 22 borvidéket különböztetünk meg, s a föntebb bemutatottak alapján mindegyiknek jogában állhatna használni a „történeti” jelzőt.
Mivel a borivók többsége (hála a Bakator Borkereskedésnek és a Bakator Zenekarnak) úgy-ahogy megismerte ezt a feledés homályából előtűnő fajtát, és rögzítette, hogy fehérbort ad, talán meglepődve regisztrálja a kék változat létét. Pedig az adott fajtacsoportba tartozó fajták a bogyó színében, esetleg a vessző színében eltérve egymástól igen színes képet mutathatnak.
Maul Zsolt fűszertűzijátéka a D’Art Maul. A syrah eleve buján fűszeres, az érett kékfrankosnak van egy borsos-konyakmeggyes aromája, és ezt dobja meg az eredetileg bordeaux-i, kihaltnak vélt, aztán Chilében újra előtűnő carménère. A magyar borászokat erősen jellemzi ez a kíváncsi szertelenség, nekik a gazdag magyar szőlőválaszték sem elég.
„Nem lehet nem észrevenni az összefüggéseket. Tokajban a furmint, a hárslevelű és a kövérszőlő volt az alap, Somlón a furmint, a juhfark és a szagos sárfehér alkotta a háromszöget, Neszmélyen a Bálint, a juhfark és a szagos sárfehér. Egy bort készítettek vegyes szürettel, mondom, három ilyen fehérboros borvidék volt a Kárpát-medencében. Ezért is nagy felelősség a Neszmélyi borvidék feltámasztása.”