Történt, hogy valamikor 1950-ben, az akkor még mindig csak 28 éves Deák Ferenc betért egy siófoki étterembe. Ott pedig, ahogyan egy ferencvárosi ikonhoz illik, és persze néhány fröccs bevételét követően, elhúzatta a cigányokkal a Fradi-indulót, amit természetesen teli torokból énekelt is a kíséretre. Mivel azonban a kérdéses nótát a „slágerbizottság” addigra már betiltotta, még nem is végeztek, amikor két ÁVH-s lépett Bambához.
E sorokat a horvát tengerparton kezdtem el írni, aztán itthon folytattam. Nem bírtam ki ugyanis, hogy ne nézzek utána az Eurostat adatai között annak, milyen is az itteni férfilakosság mortalitási adatsora.
Nem véletlen, hogy a férfi lakosság döntő részét izgalomba hozó sportesemények legnagyobb szponzorai épp a gigabirodalmakká gyarapodott sörgyárak. Már fel sem tűnik, hogy a közös sörözések hátterében folyamatosan mennek a meccsek a háttérben a kiváló képminőségű televíziókon, ahonnan – vagy a játékos mezéről, vagy a pályát övező hirdetésről, vagy a szünetekben bejátszott reklámokról – áradnak felénk a sörös márkanevek és a habzó-gyöngyöző poharak képe.