Patikusok A gyógyszerészeknek azt tanítják, hogy bárki követhet el hibát, csak épp ők nemA patikusok jó emberek. Tiszták, ápoltak, alaposak és az átlagembernél óvatosabbak. Némelyiküknek aztán túl sok is ez a sok jó, ez a sok korlát, ők kedélyes iszogatással, kvaterkázással tompítanak a munkakör feszültségén.
Dallamos, illatos, elegáns A Neszmélyi és az Etyek–Budai borvidékA ma Komárom-Esztergom megyéhez tartozó, jellemzően löszös területen már a római korban is termesztettek szőlőt, de a török hódoltság idején a lakosság megritkulásával az ültetvények is tönkrementek. Később ismét jelentős termelővé és borexportőrré vált a borvidék, mivel a borok – magas savtartalmuknak köszönhetően – a hosszabb szállítást is jól viselték.
Felvidéki füves emberek 1310-ben emlékeztek meg először írásos források ezekről a gyógyító vándorokrólA jezsuita gyógyszerészeti kultúra kihatott a környéken élő paraszti gyógyítókra is. Mivel mindkét „szakipar” a mezőn vagy a kertben gyűjtötte a tapasztalatot, no meg az alapanyagot, tudásuk természetes módon ért össze.
Pincefalvak: az emlékezet erődei A hazai pincefalvak feltérképezése, történetük egységes feldolgozása az egyik közös adósságunkA pincefalvak önálló rend szerint élték életüket. Ide a faluból csak a férfiak jártak ki, akik egymás segítése mellett egymás borainak megismerésében is számíthattak a közös értékek vállalására. A pincében tartott vallási vagy világi ünnepek a közösség megtartó erejét fokozták.
Dongák „A jó borhoz kell egy csók a fától”A németek ismerik azt a közmondást, hogy „Minden jó bor kíván egy csókot a fától”, ami azt jelenti, hogy a hordónak adnia kell valami pluszértéket, de ennek olyannak kell lennie, mint a csók. Határozott csókot ad a barrique, más nevein újfás, kishordós érlelés. A kiégetett tölgyfa kap itt szerepet.
Görbe tükör Kimondva egyszerű: azon múlik az életminőségünk, hogy mit eszünk és mennyit mozgunkA magyar sportnemzet, ezen nehéz lenne vitatkozni, ugyanakkor a lakosság kétharmada nem sportol még napi 10 percet sem, s mindössze 4,5%-a mondja magáról, hogy a hét minden napján végez testmozgást. A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet Egészségjelentése az a bizonyos görbe tükör, amiben nem mutatnak túl jól a szikár számok.
A legnagyobb ellenség Az utánpótlás-nevelésben többnyire maga a szülő hozza létre a kontraproduktivitástHarmincas-negyvenes éveikben járó, nemegyszer magasan kvalifikált emberek tömegestül hiszik magukról, hogy gyakorló szobafestőként, tanárként, speditőrként, végrehajtóként, nulla sportvezetői és edzői tapasztalattal jobban tudják a futballt, mint azok, akik a gyerekeikért felelősséget vállalva a szakmát képviselik.
Előzmény nélkül? Pilinszky János és Toldalagi Pál emlékérePilinszky a vele készült beszélgetésekben többször említi Toldalagit mint szívéhez közel álló szerzőjét, sőt úgy is fogalmaz, hogy a Weöres Sándor, Rónay György, Juhász Ferenc, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes költői sorból, tehát a legkedvesebbek közül számára Toldalagi Pál emelkedik ki.
Szívás Európában a tüdőrák okozta halálozásban jelentős előnnyel Magyarország áll az élenE sorokat a horvát tengerparton kezdtem el írni, aztán itthon folytattam. Nem bírtam ki ugyanis, hogy ne nézzek utána az Eurostat adatai között annak, milyen is az itteni férfilakosság mortalitási adatsora.
A test neveléséről A Bethlen-kormány hatalmas és sikeres erőfeszítéseket tett az iskolai testnevelés és a sport területénVan muníciónk. Teremtő múltnak hívják. Klebelsberg sporttörvénye hozta létre a játszótereket, mondta ki az olimpia megrendezésének és a nemzeti stadion megépítésének gondolatát. Ez a törvény kezdeményezte, hogy minden, legalább ezer munkaerőt alkalmazó cég köteles munkásai és egyéb alkalmazottai testnevelési szükségleteinek kielégítéséről (sporttér, fürdőhely, gyakorlóterem stb.) megfelelően gondoskodni.
A házi kenyér reneszánsza A kenyér illata – a szabadság íze A mondás szerint senki nem lehet próféta a saját hazájában, s nem is voltak ilyen ambíciói Molnárné Lukács Anitának sem, pusztán tanítani szerette volna, amit ő is megtanult, s mesteri fokon művelt a népi kismesterségek gyakorlása, a hagyományos paraszti kultúra értékeinek mentése során.
Király Búza – Szívvel és lélekkel A Bóly-Töttösi Zrt. földjein termesztett, újonnan nemesített búzafajta, a Király Búza nemcsak méretében, de tartalmilag is a búzák királyaA Király Búza liszt egy ízig-vérig hazai termék; magyar nemesítés, hazai földben termett, itthoni feldolgozás. Egy liszt, aminek íze van E-számok, különböző kiegészítők, ízesítők és mindenféle trükk nélkül. Kétféle természetes adalék hozzáadásával készül: szívvel és lélekkel.
Gundel Károly életműve Gundel Károlynak vendéglősként és gasztronómiai művek írójaként is fennmaradt a neve„A magyar történelemben még igen nagy művelődéstörténeti terület hever kiaknázatlanul, márpedig népünk múltjának teljes és tökéletes megismerése megmunkálásuk nélkül hiányos” – Gundel Károly örök érvényű gondolatai.
Magyar Elek, „Az Ínyesmester” helyzetjelentése A gasztroújságírók ősének fennmaradt gondolatai 1934-ből„Palkovits, Marschall, Gundel János, valamint Glück Frigyes és Peltzmann urakhoz kellett folyamodnia annak, aki igazán jó marhahúsra éhezett.”
Esküvői tortadivat, avagy Két emelet boldogság Az édesség mindig is elmaradhatatlan kísérője volt a nagy ünnepeknekÉvezredekkel ezelőtt is nassoltak az emberek, ha mást nem, zamatos gyümölcsöket vagy ősszel szárított datolyát, a ráérős lakomák után. Nem volt kivétel ezalól a párok egybekelése sem, hiszen egy új család született.
A grillázskészítő mester Rimóczi László világaA grillázs – hála Rimóczi László áldásos tevékenységének – kezd újra divatba jönni hazánkban. Már nem csak esküvőkre, hanem nagy rendezvények díszasztalára is grillázsmunkák kerülnek. Ja, hogy cukorból van? Ezt a sok diétázó egy időre elfelejti, mert nem lehet ellenállni ennek az édes kísértésnek.
Stella Cukrászda Több mint 25 éve Paks kedvenc cukrászdájaA Stella Cukrászda és tulajdonosa szép példája annak, hogy a fiatal, avatott kezekben újjászülető magyar cukrászat leteheti névjegyét a világ gasztronómiai asztalára.
A szarvasi Benke Cukrászda Már a negyedik generáció készül vigyázni a Benke Cukrászda jó hírétA Benke családnál az elmúlt hetvenöt évben úgy vigyáztak a cukrászda jó hírére, hogy mindig maguk közül kiválasztott, megbízható utódoknak adták át stafétabotot.
Pierre Cukrászat Egy csipet Franciaország a Duna menti kis falubanA megrendelői igények folyamatos ébrentartása érdekében a már befutott, különleges desszertkínálatot kiegészítendő évente minimum egyszer új kollekcióval lepi meg a cukrászmester a sütemények szerelmeseit.
A tengelici pék hitvallása Kászpári Károly Frissten pékségérőlA szakmában eltöltött közel fél évszázad során Kászpári Károly szakmai hitvallásává nemesedett a kompromisszumok nélküli minőség. Legyen szó akár az egyszerű, mindennapi fehér kenyerünkről, a sokmagvas különlegességekről, a répás pur-pur kenyérről, vagy éppen a stollenről.
Amitől a kert igazán élő lesz A Kertplasztika Kft.„Hogyan festenének a kertek fák nélkül?” – kérdezi Karlovics Ferenc csak úgy, magától, hogy megválaszolhassa egy másik művészeti ágtól kölcsönvett hasonlattal: „Akár a kedvenc dalunk basszus nélkül.” – A Kertplasztika Kft. ügyfeleit legalábbis bizonyosan megtanítja, ha a megbízás kiadásán túl váltanak pár szót a Kertésszel is.
Mediterrán hangulat egy varázslatos arborétumban Huber Kálmán különleges kertje MáriagyűdönA település neve Máriagyűd, vendéglátóm pedig Huber Kálmán, aki a Tenkes-hegy déli oldalán egy csodálatos, valóban egyedülállónak számító parkot hozott létre: Nincs még egy olyan kert hazánkban, melyben olyan sok mediterrán eredetű faj élne, mint itt!
A növénykülönlegességek otthona A DMKertMiklós 7-8 ezer kilométeres túrákat is tett nemegyszer külföldi beszerző útjai során kisbusszal, 18-20 faiskolát nézett meg egy hét alatt, s gyűjtötte a különlegesebbnél különlegesebb növényeket. Húsz évre rá, hogy először volt Amerikában, újra ellátogatott a tengerentúlra egy holland barátja segítségével, aki az USA-ból importált számára érdekes növényeket. Tennessee, Florida, Georgia mintegy 25 díszfaiskoláját tekintette meg, és sokat tanult a látottakból.
Zölden minden jobb A veszprémi Royal-Kert Kft.A Royal-Kert mentalitásának fontos része, hogy az általuk létrehozott tájelemek illeszkedjenek a már meglévő zöldfelületi hálózatokba a magán- és közkertek esztétikai harmonizációjának jegyében. Feladatuknak tekintik, és ezt ma már egyre inkább a megrendelői oldalon is felismerik, elfogadják, hogy az építészeti, településképi kivitelezés összehangolása a tájépítészek dolga a már említett organikus, ökológiai szemléletmód miatt.
A feladat: értékmegőrzés és ismeretterjesztés A Zirci Ciszterci ArborétumAz új időszámítás 2013-ban köszöntött rá az arborétumra, amikor visszakerült a ciszterci rend tulajdonába. Pontosabban fogalmazva nem új időszámítás kezdődött, hanem a park visszakapta eredeti funkcióit: a fő feladatának tekintett értékmegőrzést és – az értékek nagyközönségnek történő bemutatásával – az ismeretterjesztést.
Kertészkedj a fenntarthatóság jegyében! Fülöp Attila kimondatlanul is tudja, ügyfelei mit szeretnénekA szakember célkitűzése a települések visszakapcsolása az ökoszisztémába, azaz élhetőbb és fenntarthatóbb városok létrehozása a települési zöldfelületek integrált és interdiszciplináris fejlesztésével.
Arcadiagarden – Kert- és zöldtetőtervezés felsőfokon Kreativitás, tájékozottság és rengeteg bátorságA szakember, Pottyondy Gábor szerint a kerttervezéshez nélkülözhetetlen a növények, a kerti szerkezetek, a burkolattípusok és a téralakítás alapvető szabályainak ismerete.
Tudatos minőség a zöldfelületek kezelésében Az elhivatottság áthatja a B+N Referencia Zrt. munkáitA B+N filozófiája szerint a kert egy olyan zöldfelület, ami a növekedés és fejlődés legszembetűnőbb megnyilvánulása. Ritmikusság, mozgalmasság, színkavalkád, forma s textúra játéka összeillő, közös igényű növényfajokkal és fajtákkal.
Kert a fejünk felett Az 1989-ben alapított Fito System Kft. összefonódott Bellavics László nevévelA Fito System szakmai múltja nagyon színes, sokarcú. Sikerült maradandót alkotniuk a tájépítészet minden ágában.
Minden, ami kert – egy helyen! Lobitz Ákos mosonmagyaróvári DzsungelországaA faiskolában csodás örökzöldek, virágzó cserjék, lombos fák, mediterrán növénykülönlegességek várják a látogatókat. Az sem távozik üres kézzel, aki szobanövényeket keres, hiszen a több száz négyzetméteres virágáruházban mindenki megtalálhatja álmai virágait.
Száz éve született Deák Ferenc, a Bamba (Budapest 1922. 01. 16. – Budapest 1998. 04. 18.)Történt, hogy valamikor 1950-ben, az akkor még mindig csak 28 éves Deák Ferenc betért egy siófoki étterembe. Ott pedig, ahogyan egy ferencvárosi ikonhoz illik, és persze néhány fröccs bevételét követően, elhúzatta a cigányokkal a Fradi-indulót, amit természetesen teli torokból énekelt is a kíséretre. Mivel azonban a kérdéses nótát a „slágerbizottság” addigra már betiltotta, még nem is végeztek, amikor két ÁVH-s lépett Bambához.
A szélmalmok tanulságai „Aki ma játszik, az a Real Madrid ellen volt a pályán, és egy életre része lesz a tatabányai futballtörténelemnek”1981-et írtunk ekkor. A Bányász 2-1-re verte a Real Madridot. Lakat tanár úr, aki magyar-történelem szakos volt, sőt a maga kedvtelésére elért egy doktorit történelemből, gyakran tartott előadást az öltözőben. Amikor kiderült, hogy az UEFA-kupában a spanyol élcsapat lesz az ellenfél, Cervantes Don Quijote című regényét vette elő.
Plattkó, a fogalom Ő is azon magyarok táborába tartozik, akit tiszteletből újratemettekPlattkó alig egy évet töltött játékosként Angliában. Odakerülésekor, 1920-ban már háromszoros válogatott volt, ezért megengedték neki, hogy átöltözzön, és mozogjon egy kicsit a hátsó salakoson, ahol a fű kímélése miatt az első csapat is edzett. Plattkó intett az angol játékosoknak, hogy lőhetnek nyugodtan. Hozzá kell tenni, hogy a magyar futballista mackóméretű volt, elsőre senki sem gondolhatta, hogy igazi kapuvédelmi szakember.
Százhúsz év magyar álomtizenegye Klubjaikban és a nemzeti válogatott(ak)ban elért eredményeik alapján összeállították minden idők legjobb magyar (férfi) labdarúgó-válogatottjátMindkét csapatot 3-2-5-ös (klasszikus WM) formációban állították össze, és mert a jövőre 120 éves magyar labdarúgó-válogatott történelmének minden jelentős korszakából a statisztikák alapján válogattak az IFFHS szakemberei, tartalmaz néhány meglepetést is a lista.
Dunai Ede (Budapest, 1949. 07. 14. – )Dunai III. Ede Budapesten született, ezen a néven, s az akkoriban BLSZ I-ben, illetve NB III-ban szereplő Újlak FC-ből érkezett az Újpesti Dózsába, 18 évesen, 1967 nyarán. Még augusztusban be is mutatkozott az élvonalban, s mintha mindig is ott játszott volna, kirobbanthatatlan része lett az újpesti védelemnek.
A történeti borvidékekről A Kárpát-medence 500 méter tengerszint alatti területének egésze alkalmas szőlőművelésreMint tudjuk, ma 22 borvidéket különböztetünk meg, s a föntebb bemutatottak alapján mindegyiknek jogában állhatna használni a „történeti” jelzőt.
Sokszínű év végén, a pezsgőszezon közepén A buborékos ital fogyasztása a múlt század kilencvenes éveinek végétől jelentősen elmozdult a korábbi szintrőlAz elméleti szakembereknek talán megérne egy alaposabb vizsgálódást, hogy mi volt az, ami elindította a pezsgő reneszánszát: az egyre jobb minőségű italok, a nagyobb választék, vagy a fogyasztói érdeklődés, Garamvári Zsuzsa hajlik arra, hogy mindkettő, még inkább a kettő egymásra hatása.
Régi szelíd esték – 10. BakatorMivel a borivók többsége (hála a Bakator Borkereskedésnek és a Bakator Zenekarnak) úgy-ahogy megismerte ezt a feledés homályából előtűnő fajtát, és rögzítette, hogy fehérbort ad, talán meglepődve regisztrálja a kék változat létét. Pedig az adott fajtacsoportba tartozó fajták a bogyó színében, esetleg a vessző színében eltérve egymástól igen színes képet mutathatnak.
Régi szelíd esték – 9. A tempranilloGere Attila műhelyéből a 2017-es évjáratú tempranillo érhető el. Színe feketébe hajlóan mélylilás árnyalatú. Illatában aszalt meggy, szilva, fekete bogyósok, pörkölt vanília és keleti fűszerek, pici mineralitás érhető tetten. Szájban rengeteg vörös húsú gyümölcs, kerek tannin és hordófűszerek érezhetők. Attila ezzel mutatja meg, hogy ha föl lehet éleszteni egy réges-régi fajtát, a fekete járdoványt, akkor át lehet igazolni hozzánk egy hispán fajtát is.
Régi szelíd esték – 8. CarménèreMaul Zsolt fűszertűzijátéka a D’Art Maul. A syrah eleve buján fűszeres, az érett kékfrankosnak van egy borsos-konyakmeggyes aromája, és ezt dobja meg az eredetileg bordeaux-i, kihaltnak vélt, aztán Chilében újra előtűnő carménère. A magyar borászokat erősen jellemzi ez a kíváncsi szertelenség, nekik a gazdag magyar szőlőválaszték sem elég.
Régi szelíd esték – 7. A Lélekvándor„Nem lehet nem észrevenni az összefüggéseket. Tokajban a furmint, a hárslevelű és a kövérszőlő volt az alap, Somlón a furmint, a juhfark és a szagos sárfehér alkotta a háromszöget, Neszmélyen a Bálint, a juhfark és a szagos sárfehér. Egy bort készítettek vegyes szürettel, mondom, három ilyen fehérboros borvidék volt a Kárpát-medencében. Ezért is nagy felelősség a Neszmélyi borvidék feltámasztása.”
Régi szelíd esték – 6. A pintesA történetben az a szép, hogy magáról a pintesről, történetéről, eredetéről senki nem tud semmit, valójában Németh Márton fedezte fel, mint a többitől jól elkülönülő, genetikailag másnak mutatkozó szőlőnövényt, ami csodákra képes.
Nyári emlékek októberben – 5. Günzer Zoltán borai (Dlusztus Imre minisorozata)Günzer Zoltán a bátyjával már tizenévesen pincemunkát végzett palkonyai pincéjükben. 1990-ben telepítette első ültetvényét, cabernet sauvignont és kékoportót. Az utóbbi 15 hektós ászokhordóba került, irgalmatlanul jó bor lett. Az első sauvignont Seguin Moreau hordóba rakta 18 hónapra. Két év múlva aranyérmet hozott el a VinAgoráról.
Régi szelíd esték – 5. A fekete leánykaKétezer évvel ezelőtt a mai Erdély területén már létezett fehér és fekete leányka. Azonban míg a fehér leányka Magyarországra is átkerült – és később a kövérszőlővel történt keresztezés során létrejött királyleányka szintén –, addig a fekete leányka megmaradt az erdélyi területeken.
Nyári emlékek októberben – 4. Frittmannék (Dlusztus Imre minisorozata)„A hegyközség, a borvidék és a magyar borászat egyik legfontosabb feladata az elkövetkező időkben, hogy kialakítsa a Kárpát-medencei klíma által biztosított, egyedi ízvilágú, zamatú borokat. Erre óriási lehetőséget biztosítanak a régi és új magyar fajtáink. Természetesen a világfajtákat sem szabad elhanyagolni, de az egyediségünket mégis csak a mi fajtáink és klímánk határozzák meg” – összegzett nemrég Frittmann János.
„Nem alakítható az identitás” – Interjú Kukorelly Endrével Születésnapja alkalmából az író-költővel egy Günzer-bor mellett beszélgettünk„Semmi elhatározás: sorkatona voltam, kaptam karácsonyra anyukámtól egy határidőnaplót, és január elsején az jutott eszembe, hogy kiszámoljam, hány másodperc van leszerelésig. Hány nap, óra, perc és másodperc – és ezt beírtam ebbe a füzetbe. Aztán még ezt-azt, mikor lesz a legközelebbi őrség, milyen az idő, mit hordanak össze a többiek. Verstöredékeket. Így kezdődött, irkáltam bele mindenfélét, jóval kevesebbet, mint kellett volna egyébként. Szép lassan jöttem rá, hogy tulajdonképpen naplót írok, és akkor ezt már nem is hagytam abba.”
Zipernowsky, az elektromérnök 1882-ben az ő tervei alapján készült el a Budapesti Nemzeti Színház világításaSzámos eredeti gondolat és megvalósítás fűződik Zipernowsky Károly nevéhez.
Than, az alapító Than Károly fél évszázadon keresztül vezető egyénisége volt a magyar kémiai életnekThan munkásságának része a kémiai szaknyelv magyarítása. Ő fektette le a középiskolai kémiaoktatás alapjait.
Szerecsen Jakab, a gyógyító pénzember Az egyetlen polgári személy volt, akinek arcképével több mint egy évtizeden keresztül ékesítettek fémpénztA korszak gyógyszerészei gyakran jeleskedtek orvosként vagy fűszerkereskedőként, Jakab így vált ismertté. Nehezen pótolhatóvá pedig azzal, hogy gyógyítás közben szerteágazó üzleti információiról is beszámolt a királynak.
Rozsnyay Mátyás, a sakkszakíró Rozsnyay megírta és megteremtette a sakk mint sportág műszavaitRozsnyay nevéhez fűződik az íztelen kinin előállítása, így a lázcsillapítót cukorka formájában már gyermekeknek is adhatták. Laboratóriumában tintát, szobaparkett-mázat, fémtisztító kenőcsöt fejlesztett, s mindezeket értékesítette is. Fényképészeti labort is üzemeltetett.
Székely Éva (1927–2020) Híres mondása, „sírni csak a győztesnek szabad”, népszerű könyve címe lettSzékely Éva kilencéves korában határozta el, hogy úszó lesz. 1939-ben lett az FTC versenyzője. Tehetségére jellemző, hogy egy évvel később már országos csúcsot ért el.
Rippl-Rónai József (1861–1927) A művészettörténet a posztimpresszionizmus és a szecessziós törekvések legjobb hazai képviselőjeként tartja számonÉlete húszas éveiben Rippl rádöbbent, hogy valójában a festészet érdekli, és a művészetnek szeretne élni. 1884-től Münchenben tanulta a mesterséget. Három évvel később Párizsba ment, ahol Munkácsy Mihálynál jelentkezett. A nemzetközi hírű festődoyen maga mellé fogadta Rippl Józsefet, aki ekkor már a többi családtaghoz hasonlóan a Rónai nevet is használta.
Orient Gyula (1869 –1940) A múzeumalapítóOrient Gyula tudományos munkássága szerteágazó, a kémiai méregtanon és a rákkutatáson kívül az orvosgyógyszerészet történetével is foglalkozott. Megalapította a kolozsvári Gyógyszerészettörténeti Múzeumot. Száznál több dolgozata és könyve jelent meg.
Klösz György (1844-1913) Kevesen tudják, hogy Klösz György eredetileg gyógyszerész voltMegörökítette az egri, a miskolci, majd a szegedi árvizet, 1:100-as méretben végigfotografálta a budapesti Andrássy út palotasorát, fotósorozattal dokumentálta a nagy világkiállításokat, a Millenniumi Földalatti építését. Hatfős csapattal örökítették meg Kossuth Lajos temetését.
Tömörkény István (1866–1917) A legnagyobb magyar novellisták egyikeként tartjuk számon, holott könyvtár- és múzeumszervezőként is elsőrendű munkát végzettTömörkény előbb hírlapíróként, majd szépíróként évtizedekig foglalkozott a parasztok, kétkezi munkások, kubikusok történeteivel. A legnagyobb magyar novellisták egyikeként tartjuk számon, holott könyvtár- és múzeumszervezőként is elsőrendű munkát végzett.
A sör, mely nem létezhet biotej nélkül: az Alakor 2021. április 25. | NektárTej és sör azonos termékpályánAz ország első és egyetlen biosöre, az Alakor története a csak két napra elég tehéntakarmánnyal kezdődött.